Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/244161
|
Önéletrajz DR. Csernus Imre
Nagyon nyeszlett kiskölyök voltam, nem akartam enni. Apám egyszer tudományos alapokra helyezte a kajáltatásomat, és spenótot (sok vas) , nyers tojást (fehérje), stb. összekevert, és azzal szeretett volna megetetni, de nem hagytam magam, üvöltöttem.
Jó gyerekkorom volt. Két testvérem van, öcsém, aki jogászkodik, húgom, ő logopédus.
Anyai nagyszüleim polgárok voltak, nagyapám üveges mester, nagyanyám otthon volt. Nagyon szerettem mindkettejüket. 10 éves koromban meghalt az anyai nagyapám, ez annyira megrendített, hogy megesküdtem, hogy pap leszek. De utána jött a serdülőkor, a csajok, és ez nem illett bele az eskümbe, gyötrődtem emiatt, megszerettem volna felelni nagyapámnak, és nem magamnak, míg egy pap fel nem mentett az esküm alól, mivel az nem tiszta szívvel történt. Nem lettem pap.
Apai nagyszüleim földművesek voltak. Egyszerű emberek, de azt hiszem innen jön a föld iránti szeretetem. Aratás utáni illat, vagy amikor segítettem a nagyszüleimnek a kukoricaföldön, vagy amikor az állatokat etettük. Jó volt.
Mind a négyen meghaltak. Nem tudok beszélni velük, de érzem magam körül őket.
Apám orvos. Sokáig azt hittem, hogy nem szeret. Soha nem beszélt az érzéseiről. Féltem tőle sokáig. 18 éves koromban, amikor felszálltam egy buszra, indultam Budapestre, Apám átölelt, könny csillogott a szemében, és akkor éreztem meg, hogy szeret.
Anyám fogorvos. Nagyon szeretem őt is, ő is engem. Igazából törekedtek arra, hogy egyformán szeressenek, de a nagy szeretetével sokszor nem segített. Így egy nagy burokban indultam el Budapestre, az egyetemre.
Azt hiszem, ez is kellett ahhoz, hogy ilyen legyek, amilyen most vagyok. A sok kudarc, csalódás, öröm is kétségtelenül és sikerélmények. Pokol is volt, nem egyszer. Drog.
Az élet vitt a pszichiátria felé. Nem ez szerettem volna lenni, hanem nőgyógyász, a szülészet miatt. Elkezdtem egy teljesen másfajta munkát az egyetem elvégzése után, beszélgettem emberekkel. Két hónap után rádöbbentem arra, hogy nagyon közel tudok kerülni emberekhez.
Azért, mert olyan kérdéseket merek feltenni, amelyekre ok még gondolni sem mernek.
Gondolkodtam, hol lehet ezt leginkább használni, így jött a pszichiátria. Sok mindent még nem tudtam.
A pszichiátriát 3 év után csaknem abbahagytam, egy lány miatt. Meg pénz miatt. Jelentkeztem a gyógyszeriparba, de hál’istennek nem vettek fel. Ők látták, hogy nem vagyok hiteles, amit ma már én is látok embereknél. Nem hittem benne, így nem is vettek fel.
Egyszer megkérdezte egy főorvos tőlem:
- Imre, miért veszed fel az újabb és újabb narkóst? Átvágják a fejedet, mi értelme az egésznek?
Megálltam, épp egy kórrajz volt a kezemben. Valami ilyesmit válaszoltam:
-Nem hiszek abban, hogy ha egy ember belesétál egy gödörbe a saját lábán, hogy abból nem tudna kisétálni, szintén a saját lábán.
Ezért nem hiszek abban, hogy vannak reménytelen esetek. Nincsenek. Mindig van kiút.
Gyermekkoromban jó orvos szerettem volna lenni. Ez volt az álmom. Megvalósítottam tegnapig. Mert MA ma van, újabb nap a bizonyításra.
Hát ennyi.
dr. Csernus Imre
|
