Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje http://teveclub.hu/naplo/
|
Viagra
[14:42] Csinipupi2006: Figy grasskopf!! Én a helyedbe annak örülnék hogyha még feláll 30 évesen!! És nem azzal foglalkoznék hogyén miket tudnék nyújtani!! :D
Manapság a világon oly sok szenny fordul meg, és amikor vki azt ígérgeti, hogy csodákat tud mutatni, hát akkor óhatatlanul is kíváncsi lesz az ember fia/lánya. De vhogyan ez a csoda, szóval azt hiszem ebből is csak egy szimpla tragikomikusnak szánt napló bejegyzés kezdemény lesz. DE mielőtt még a levél elemzéséhez fogunk, vessünk egy pillantást a mai generáció eme díszpéldányára: AL: 14 éves… éppen e PVC padlón ül, és a legfontosabb közölni valója a világgal, hogy laza, bulis, és imádja önmagát. Noh ezek fényében nézzük csak meg a levelet. Már az első felkiáltó jellegű mondat! A figy szóból arra következtetünk, hogy lusta is, illetve a grasskopfból pedig arra, hogy másolni már az alsóban megtanul a gyerek, illetve ha mégsem menne, a számítástechnika a vágólap fogalmával, illetve a másolás beillesztés menüpontokkal sokat segít a helyzeten. Tehát olvasni sem tud, vagy arra sem vette a fáradtságot, hogy mindezeket megkeresse. Mindenesetre az utóbbi látszik valószínűnek, uis lyóindulattal feltételezhetjük, hogy 14 éves létére megragadt a Pál utcai fiúk: nemecsek ernő bejegyzésénél… (lsd kisbetű)
Következő mondat: helyedbe helyett helyedben… tehát helyhatározói problémákkal küzd (mellesleg a képen a PVC padlóból ez már látszik, így a 21. század elején, nálunk már erre a funkcióra a széket,fotelt, vagy csak szimplán a párnát szokás használni). A 30 éves korban zajló élettani funkciókkal, majd inkább a levél végén az erkölcsi tanulság részben foglalkozunk :oP No és akkor az utolsó mondat: És-sel csak olyan költők engedhetik meg magunknak a mondat kezdést, akik utána kompenzálják ezt vmi tartalmassal, esetleg irodalmival. Ez a szituáció lyelen esetben nem hogy nem áll fenn, de még a közelében sem konvergál az értelmesnek. Mellesleg a hogyén szó, ismeretlen fogalomként vonul majd be a magyar helyesírás szabályaiba.
No… elérkeztünk a minőségi lezáráshoz: szégyen gyalázat, hogy a nyugdíjalapunkat olyan arcok fogják megkeresni, illetve ne adja ég, ebből ha netán orvos lesz, akkor ilyen arc fog operálni minket, aki nem tud lemásolni pár betűt, illetve aki 14 évesen csodákat akar mutogatni a fiúknak (aki a fű és a nagyság – gross vs grass – közti különbséggel nincsen tisztában, annak azért megnézném a barátját :oP Na az küzd igazi potenciazavarokkal :oPP!) … Az meg hogy ki örül annak, hogy 30 évesen feláll Grosskopfnak az leginkább Nagyezsda! Tapasztalati tényen alapuló közlés: hogy a libidó nem kor függvénye! Tehát lányok! Az még nem biztosíték semmire, hogy a csirke még csak napos csibe! Ki nem hiszi lyárlyon utána….
|