Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2006-03-27 1.részlet
Zabhegyező
1.fejezet (1 rész)
Hát ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem. Először is unom ezt a témát, másodszor a szüleimet sorba megütné a gutman, ha nagyon mélyre találnék túrni a dologban. Az ilyesmire rém érzékiek, főleg az apám. Rendesek is, meg minden, nem mondom, de rém érzékiek. Ebből úgyse lesz itten életírás, vagy mit tudom én, csak azt akarom elmondani, hogyan zsongtam be tavaly karácsony táján, amiből aztán olyan nagy lerobbanás lett, hogy ideküldtek összeszedni magamat. Vagyis azt, amit már D. B.-nek is elmondtam, a drága bátyámnak, tudod, aki Hollywood¬ban van. Nincs túl messze ettől a nyomor helytől, majdnem minden hétvégen meglátogat. Jövő hónapban kocsin visz haza a diliházból, persze csak ha elengednek. Most vett egy Jaguárt. Egy olyan kis angol tragacs, tudod, kétszázzal fut óránként. Majdnem négyezerbe van neki. Most vágott zsebre egy csomó dohányt. Azelőtt nem szokott, mikor még otthon lakott, és rendes író volt. Ő írta azt a bombajó novellás kötetet, a Titokzatos aranyhal-at, ha még nem hallottad volna. A legjobb benne a Titokzatos aranyhal. Egy kis krapekről szól, aki senkinek se engedi az aranyhalát megnézni, mert a saját pénzén vette. Halálos volt. Most Hollywoodban van D. B. Tisztára elkurvult. Ha van valami a világon, amit utálok, az a mozi. Ne is mondd.
Azzal a nappal kezdem, mikor otthagytam Penceyt. A Pencey egy gimi Agerstownban, Pennsylvaniában. Biztos hallottál már róla. Vagy a hirdetését láttad legalább. Legalább ezer folyóiratban hirdet: egy menő tag lovon átugrat valami akadályt. Mintha az ember Penceyben folyton csak lovagolna. Lovat nem is láttam, még a környéken se. És a lovas kép alatt a szöveg: 1888 óta formálunk növendékeinkből kiváló, tiszta gondolkodású ifjakat. Már aki ezt beveszi. Semmivel sincs több nyavalyás formálás Penceyben, mint akármelyik más iskolában. Én senkit se ismertem ott, aki kiváló és tiszta gondolkodású lett volna. Talán kettőt. Még jó, ha. És azok biztos már úgy kerültek Penceybe.
Egyébként azon a szombaton volt a futballmeccs Saxon Hall-lal. Ezt a meccset Penceyben állati nagy dolognak tartották. Ez volt az év utolsó meccse, és elvárták, hogy az ember legalábbis öngyilkos legyen, ha Pencey kikap. Emlékszem, akkor délután úgy három óra körül, vagy mikor, fenn voltam a Thomsen-dombon, a mellett a link ágyú mellett, ami még a polgárháborúból maradt ott - ismered az ilyen mesét. Onnan látni lehet az egész pályát meg a két csapatot, ahogy kalapálják egymást szorgalmasan. A tribünt nem láttam valami fényesen, de hallottam, hogy üvöltenek dübörögve és iszonyú erővel a Penceynek, hiszen úgyszólván az egész iskola kinn van, rajtam kívül, és a Saxon Hallék égnek, mint a rongy, mert a vendégcsapat alig hozott magával szurkolót.
Lányok sohase nagyon voltak kinn. Csak a felsősök hozhattak lányt. Rémes egy iskola volt, akárhogy nézzük is. Én az olyan helyeket szeretem, ahol legalább egy-két lány lődörög, ha egyebet nem is csinál, csak az orrát fújja vagy vihog, vagy mit tudom én. Selma Thurmer, a diri lánya, gyakran kidugta az orrát a meccsekre, ő viszont nem az a típus, akiért az ember eleped. Ámbár egész rendes lány. Egyszer mellette ültem a buszon Agerstownból jövet, és beszél¬gettünk. Bírtam a dumáját. Nagy orra van, a körmei tövig rágva, szinte véresek, a fején meg olyan nyavalyás műhaj, amilyet mostanában viselnek, de őt valahogy sajnálni kellett. Azt szerettem benne, hogy nem tömött azzal a maszlaggal, hogy milyen nagyfiú az ő apja. Biztos tudta is, micsoda genny alak.
Azért voltam fenn a dombon és nem a meccsen, mert éppen akkor jöttem vissza New Yorkból a vívókkal. Én voltam a csapat intézője, a fene ette volna meg! Nagy vicc! Reggel mentünk be New Yorkba, a McBurney-iskolával volt az összecsapás. Csak aztán mégse. A tőröket, az egész felszerelést, minden vacakot azon a rohadt földalattin hagytam. Persze nemcsak az én hibám volt. Folyton fel kellett ugrálnom, és a térképet lesnem, hogy tudjuk, hol kell leszáll¬nunk. Így aztán már fél háromra visszaértünk Penceybe, vacsoraidő helyett. Visszafelé a vonaton kiközösített a csapat. Bizonyos szempontból egész mulatságos volt a dolog.
A másik ok, amiért nem mentem a meccsre, mert a jó öreg Spencerhez, a történelem¬tanáromhoz mentem elbúcsúzni. Influenzás volt, sejtettem, hogy a karácsonyi szünet előtt már valószínűleg nem jön be. Írt, hogy látogassam meg, mielőtt hazamegyek. Tudta, hogy a szünet után már nem megyek vissza Penceybe.
Ezt elfelejtettem mondani. Kicsaptak. Világos volt, hogy karácsony után már nem megyek vissza, miután négyből elhúztak, és nem is nagyon törtem magam, meg minden. Figyelmez¬tettek egy csomószor, hogy törődjem a dolgokkal, főleg negyedév táján, amikor a szüleim is eljöttek, és tárgyaltak az öreg Thurmerrel, de nem izgattam magam. Így aztán kinyírtak. Penceyben gyakran nyírnak ki embereket. Ebben akadémiai színvonalú. Tényleg.
Egyébként december volt, meg minden, az emberre ráfagyott a gatya, főleg annak a hülye dombnak a tetején. Csak lódén volt rajtam, se kesztyű, se semmi más. Előző héten valaki megléptette a teveszőr kabátomat, egyenesen a szobámból, a bundakesztyűmmel a zsebben, meg minden. Tele volt ez a Pencey link alakokkal. Bőven volt itt jómódú fiú is, de a link alak azzal együtt rengeteg. Minél költségesebb egy iskola, annál több benne a link, nem vicc. Egyébként ott álltam a mellett a hülye ágyú mellett, és majd lefagyott a seggem. Tulajdon¬képpen nem is nagyon figyeltem a meccset, csak azért ácsorogtam ott, mert szerettem volna valami búcsúfélét érezni. Úgy értem, hogy már hagytam ott addig is iskolát meg különböző helyeket, de jóformán fel se fogtam, hogy elmegyek. Ezt utálom. Az nem izgat, hogy szomorú vagy rossz a búcsú, de ha elmegyek, akkor szeretem tudni, hogy elmegyek. Ha nem sikerül, csak még rosszabb.
.
.
.
|
