Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
versek...
Különös álom ülte meg lelkemet,
Fadárda döfködte mélyen testemet.
Az iszonyú kín csontig hatolt,
De senki sem erőszakolt.
Magam tartottam mellkasom, s karom,
Pedig ébren azt mondom, nem akarom.
Fájdalmas lyukakkal teli testem,
A látványtól összeestem.
Az szolgálhat lelkem vigaszára,
Hogy az utolsó lyuk volt csak hátra.
Barátim erőből főzzetek levest,
Hogy kibírjam a célegyenest!
--------------------------------------------
Kihűlt bennem minden vágy,
Meghalt minden, mi mozgatott,
Csak testem van itt, élettelen tárgy,
Céltalan kóválygó zombi vagyok.
Szerelmem az egekbe repített,
A fájdalom a földre levetett.
Csak sántán-bénán kullogok,
Repülni többé nem akarok.
Egy vágyam még akadt őkelme,
Ha maradék életem gyorsan eltelne.
A halál angyala lenne a párom,
És végetérne e nyomasztó álom.
---------------------------------------------
A remény hal meg utoljára,
De mi van, ha ő is a végét járja?
Mondhatom, hogy minden meghalt,
S nincs semmi, ami a Földön tart?
---------------------------------------------
Miért halott a szó?
Ereje miért hever porban?
Miért nem mondható,
Hogy vagyok, s nem csak voltam ?
Ki mozgatja bennem
A halott testet,
Ki nézi mai énem
Ha egyszer én nem?
---------------------------------------------
Vértelen arcom látom a tükörben,
Savós szemgolyóm nézem döbbenten.
Ki ez itt szemben, ki ez a furcsa rém?
Bárki lehet, egy biztos, nem én!
Ki ő hát, s ki vagyok én, ki nézek,
Megfejtéséhez nem elegek évek.
Hátat fordítok a csúf tükörnek,
A kérdőjelek tán kevésbé gyötörnek.
---------------------------------------------
Ülök a Dunaparti mólón,
Zokogok szívhezszólón,
Kedvesemet elsiratom
Életemet félbehagyom
Vele lett voln’ folytatás,
Csodálatos kiáradás.
Hajóm csendben süllyed el,
A Földről halkan tűnök el.
---------------------------------------------
Senki sem tudja, min megyek át,
Senki sem látja a könnyek hadát.
Senki sem érzi csukló lépteim,
Senki sem hallja jajdulásaim.
Titkaim megosztani nem lehet,
Kérdéseimre nincsen felelet.
Vánszorgok a ropogó havon,
Egyszer hazaérek, tudom.
---------------------------------------------
Amikor nem múlnak az évek
Amikor kihunytak a fények,
Csak sötétség vesz körül
S lényed a fájdalomba merül.
Nincs csillag, halvány derengés,
Csak vájja testedet a kés.
A remény meghalni ment,
Nincs többé, ki megment.
Miért vonszolod még magad tovább,
Miért taposod a szenvedés sarát,
Véget vetni miért nem mersz,
Hisz megtenni nincs egy perc?
Ha nincs is remény,
Maradt egy kába tudat,
Sejted, érzed, hogy
Végig kell járnod az utat.
Emeld hát vándor
Sebes lábad tovább
Valahol messze nyílnak
Már az orgonák.
---------------------------------------------
Megtört hátam rém tehertől görnyed
Az óvatlan pillantás elszörnyed.
Ki rótta rám, csak nem magam?
Akkor nem hagyom ott a fogam.
Szürkéskék sápatag arcom,
Félholtan vívom harcom.
Fogam szorítom hallgatag,
Erőm egyre csak apad.
Halálpatak partján megvillan a fény,
Lelkem szomjas mély edény,
Gyógyító vizét kiissza,
S megtér, ahonnan jött, vissza
|
