Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2008-06-14
Egy szomorú lány áll kint a téren,
Furcsa gondolatok járnak a fejében,
Könnyes szemekkel néz fel az égre,
Vajon mi lenne, ha eljönne a végzet?
Hiányozna-e szüleinek, sírnának-e érte?
Vajon milyen lehet hogyha mindennek vége?
A zsebébe nyúl, és elővesz egy levelet,
Pár perc múlva kész az utolsó üzenet.
Hazaszalad, s a küszöb alá rakja,
Emlékként mielőtt mindent itthagyna,
Végignéz a házon, és eszébe jutnak emlékei,
Tudja hiányozni fognak neki szerettei.
De el kell mennie, neki már nem fontos az élet,
Mert túl sok rosszat tapasztal, és nagyon kevés szépet,
Otthagyta hát a levelet, és messze futott,
Nem törődve semmivel amit maga után hagyott.
Kiért már az állomásra, ül a sínnél és várja végzetét,
Hirtelen a vállán érzi egy ember kezét.
Megfordul, s egy idős ember áll a háta mögött,
Az öreg megvetve néz rá a sok ránc között.
Elhúzza a lányt a síntől, s leülteti maga mellé,
A lány a megdöbbenéstől csak nézi az ember szemét.
Nem érti miért tette az öreg, mi értelme volt?
Hiszen ha otthagyta volna, már régen holt....
Ránéz az öregre nincsen semmije, csak egy koszos paplan,
Egyedül van szegény pedig rég elmúlt már hatvan.
Nem érti a lány, hogy bírja szegény,
Hogy nincs semmije s még mindig él...
Az öreg ránéz a lányra, s lecsukja két szemét,
A lány a telefonja után nyúl, de ez már nem sokat ér,
Mire kiért a mentő már nem tudtak segíteni.
A lány hazafelé futás közben, alig lát át könnyein...
Majd hazaért, és széttépte levelét,
Bebújt az ágyba, de nem csukta le szemét,
Hiába volt nagy a csend nem tudott aludni,
Felkelt hát, kiment, és elkezdett az állomás felé szaladni.
Leült oda ahol a hajléktalan feküdt még nemrég,
Ült a paplanon, és könny lepte el szemét,
Hirtelen észrevett egy fényképet a pléden,
Egy asszonyról aki egy kisbabát tartott a kezében.
Mellette egy levél, az öreg volt a feladó,
S a címzett valószínüleg a hölgy aki a képen látható.
Felpattant a lány tudta mit kell tennie,
A levelet a címzettnek muszály elvinnie.
Elindult hát a városba keresve a címzettet,
Meg is lett a ház, hát becsengetett,
Egy idős nő nyitott neki ajtót,
A lány csak átadta a levelet, de semmit sem szólt.
A nő elkezdett sírni miközben olvasta a levelet,
A lány pedig nézte teste-lelke remegett,
Az asszony miután elolvasta leejtette a földre,
Az üzenet ennyi volt benne:
SZERETLEK MINDÖRÖKRE!!!
Hazaszaladt a lány megértette mi is az élet,
Szeretni valakit, amíg el nem jön a végzet....
---------------------------------------------
Ahogy a mélyen alvó nem érez,
nem eszmél, úgy pihen a halott
örökké.
Ahogy a szomjúság az italt,
az álmosság az alvást, úgy
az élet kívánja a halált.
---------------------------------------------
"Egyszer meghalok, de találkozunk még.
Ne félj,nem szabadulsz, bár a búcsú szép
Keresztek erdelyén visszatérek én, farkassá
változva telihold éjjelén"
---------------------------------------------
Ma a halál angyala jött el értem,
jött bús képpel.Fekete rongya a
földig ért, s kócos haját tépte
a szél.Nem érzett ő kegyelmet,
nem ismerte a félelmet.Kegyetlen
volt, mégis szép, amikor fagyos
kezeivel hozzám ért. Többé nem
féltem már, együtt szálltunk az
égen át. Elvitt magával a csillagok
fölé, ahol minden tiszta volt és szép.
---------------------------------------------
A mennyek tornácáról egy Angyal lenéz,
Megrémül, mert úgy tetszik a pokol integet felé.
Rengetek kínt lát.
Összetört szívet,
Háborút és vért,
Millió elkárhozott lelket.
A szenvedés végtelen óceánja,
Alatta forrong és él,
A valaki mindig fohászkodik az Angyal felé.
De valami furcsa ebben a pokolban,
Nincsenek ördögök kik patákon járnak,
Nincsenek üstök hol kárhozott lelkek főnek,
S a Styx folyó sem folyik messze a völgyben.
Az angyal csak ül tovább, néz lefelé,
Szívébe költözik egy furcsa érzés,
Letörli törékeny kezével a könnycseppet,
Nem a pokolt nézi szakadatlan,
A Földet látja pusztulóban.
---------------------------------------------
Jaj, annyira kellenél,
hogy nézz, hogy érts, hogy itt legyél.
Hogy ne legyen ez az órám is üres,
hogy legyen kedvem élni, siess.
Kiszív belőlem mindent az este,
amint ráül a világra lomha teste,
és én itt vagyok magamban, csöndesen,
és félek, e kedvetlenség a végzetem.
Pedig nem akarom ezt, menekülni vágyom,
de néha azt érzem, nincs a világon
Rajtad kívül senkim, csak Te vagy nekem:
ha Te nem, nincs velem senki sem.
---------------------------------------------
Már csak műszer jelzi, hogy dobog a szív.
Szemeink puffadt húsokra tapadnak.
Szárnytalan vergődnek megcsalt álmaink.
Halálunk sincs már. Csak bomló sejtfalak.
---------------------------------------------
|
