Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
megint csepereg az eső...
Csip-csep, cseperegő cseppek, jön az eső,
a sötét égből hirtelen bújnak elő.
Elborítják a régi föld szép emlékét,
visszasírja a Nap megmentő fényét.
Hová lett az örökfény, melyben megcsillant a Nap gyémántja?
Együtt minden próbát kiállva, s Őket az élet gondja sem bántja.
De eltűnt a Nap, s vele elszállt a remény,
kicsi gyémánt csak vele együtt oly kemény.
Vajon hol lehet, merre jár?
Ha nem jön, elborít mindent a hideg sár.
Fuldokolva néz fel a kisgyémánt az égre,
"lehet h az örökkévalóságnak is van vége?!"
Szomorúan néz le rá, s megsúgja halkan a Hold:
"nem te vagy az egyedüli, van egy titkolt"
Hallatán a gyémánt megdöbben, s belőle a remény elillan,
tudja már hogy van egy csillag aki nála szebben csillan.
Csillag vagy a drágakő?
A csábító csillogás vagy az igaz értek a megnyerő?
A Nap sugarával vajon majd kit ölel?
A gyönyörű gyémánt távol lent a földön, de a csillag közel...
Ennyi volt kicsigyémánt, egyedül nem lehet tovább menni,
hiába, mert sokszor a minden is csak egy nagy semmi.
Esőcseppekből tenger, árnyékhomályba vész a mély,
Elmerül benne a gyémánt s lassan halványodik a fény.
Valaki ismét átöleli, s beborítja Őt
a sötétség az, aki elpusztít minden kőt.
Él benne a remény, mert messze de mégis ott a cél,
de egyre csak merül, mert fény nélkül mit sem ér.
Mikor eltűnik a szeretett Napjának sugarai,
átöleli végleg a sötétség karjai.
Megreped, s ketté törik,
Pórjait a habok majd messzire söprik.
Utoljára a haldokló gyémánt felkiált az égbe: "szeretlek egyetlenem!"
de hiába kiállt, mert Ő és a szava már értéktelen.
Vigasza annyi csupán, hogy a Nap boldog lett egy időre,
de hamar kialszik a csillag fénye, és akkor jajj mindkettőre...
blabla bla és blablabla blabla
|
