Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Régi versek...
Régi versek…
Megtaláltam a régi verses füzetem... vagyis mindig is elől volt, csak inkább depis verseket írtam bele, ezért nem vettem elő mostanában. Utoljára télen írtam bele azt hiszem. Szóval ezek az első verseim közül valóak.. nem annyira profik.. xDD de leginkább a régi érzelmek miatt fontos ez. Bár eléggé ostobaságnak tűnik bennük a halál gondolata... Minden vers más és más érzésről szól. Akkor mééég nem tudtam igazán hogy van valakim, aki hatalmas kincs, akiért érdemes élnem... =(
~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~=~
~ Elveszíteni ~
Mit ér a szó? Mi értelme a féktelen gyönyörnek?
Ha előtörnek az érzelmek és elsöpörnek?
Mit számít a szó, ha csak elsuhan fülled mellett?
Miért sírok miközben ajkam nevet?
Mi a boldogság? Boldog vagy most?
Nem látok mást, csak egy szürke mosolyt.
Emlékek jöjjetek elő, milyen volt álmokban élni,
Fájt mikor a világba vissza kellett térni.
Feledni, felejteni nem lehet soha,
Mindig itt marad az emlékek kosza.
Kiragad néha a világból az álom,
Nem látok... magamat merre találom?
Egy szóval elrontom, megbántom,
Szemedben már magamat nem látom.
Elveszíteni... soha, soha, soha... kérlek!
Nem akarok elmenni, itt maradok végleg,
Ott akarok élni karjaidban remegve,
Könnyezve füledbe suttogni hogy "szeretlek!"
Mosolyogva megyek el, ha mindennek vége,
Ha hiányoznék, csak tekints fel a beborult égre.
Hm.. eszembe jutott miért írtam ezt. :/ "Egy szóval elrontom, megbántom," Régen sokszor eluralkodott rajtam a depresszió ostoba dolgok miatt... még kicsi voltam x) ... és akkor bunkó lettem, nem érdekelt senki, de az a vicces hogy magamat utáltam a legjobban. És ilyenkor nem írtam, ha igen akkor csak bunkó dolgokat... ezzel megbántottam a barátaimat és egyes személyéket akik nagyon közel állnak hozzám. Utána úgy éreztem hogy el kéne bújnom, mert szánalmas vagyok... nem érdemlem meg hogy hozzájuk szóljak, hogy megbocsássanak... mert ki vagyok hogy megbánhatok valakit?
~ A mindenből semmi ~
Próbáltam egyszer, próbáltam kétszer,
próbáltam erővel és próbáltam ésszel.
Csináltam úgy ahogy mondták, úgy ahogy tőletek láttam,
mégis minden egyes szavamat megbántam.
Titeket utánoztalak bután
Utáltok mégis. Igaz vagyok? Vagy csupán
a világ korcsa akit elfelejt az Isten majd holnapután.
Most én vagyok vak? Vagy neked van csukva a szemed?
Egyedül vagyok? Vagy tényleg veled?
Nézzük mindenben a rosszat,
az igazsásság úgy is csak bosszant.
Hittem benned, hittem hogy igaz a hazugság,
remélni nem érdemes, csak bolondság.
Szó nélkül eszem a szemetet,
átkozom ki teremtett,
Tisztelem kik gyűlölnek,
sajnálom aki szeretett.
Csak ennyi lennék? Egy golyó a tárban
Nem élek, csak bolyongok a mában.
Legutolsó a sorban,
utolsó csepp a pohárban.
Teljesen értéktelennek hittem ekkor magam. Magamat kerestem és pár kritika is van az emberekről benne. Sőt még Imoláról is. Látszik hogy szerettem... nem voltam boldog és megkérdőjeleztem hogy Ő szeret e. Csak 2 sor ami róla szól, igazából embergyűlöletű vers... :/
~ Magány ~
Úgy érzem, hogy már nem bírom tovább,
nem bírom hallgatni az élet zaját.
Egy hajszálnyi választ el az őrülettől,
izzik könnyes szemem a gyűlölettől.
határtalan utálat fog el mindentől,
a világot rágó féregtől, az embertől.
Meguntam félni hibáim,
meguntam élni,, hisz ti vagytok a bíráim.
Elfutok, elbújok előletek egy helyre,
ahol egyedül lehetek s csendbe
gondolok bele
milyen lehetne az éltem csak Vele.
Feledek minden bánatot, elfeledek létezni,
nyitott szemmel álmodva érezni
mire vágy a lélek
legyen bármi elérek
oda, ahol valóság az álom,
s végre megtalálom, lelkemet kitárom.
Legkínzóbb érzés és a legfájóbb emlék,
mikor valaki szívedhez jó s gyengéd,
mint a nagy világban egy társ, odaül melléd,
de egyszer csak valami azt mondja ebből elég".
Megáll a szív, s némán tűrni kell,
ahogy a boldogság gyorsan tűnik el.
Akkor érzed a hiányt, az érzést mely ölni képes,
a magány az,, mely belülről tépdes.
Lassan lelkedet a sötétség lepi el
látod még a fényt, de rád hull a lepel.
Elvakítja szemed s szíved,
s többé már nem hiszed,
hogy a létezésednek értelme van,
és átkozod azt hogy még életben vagy.
"az érzést mely ölni képes" ez mindent elmond. Talán ez a legöngyilkosabb versem... :D Full depi.
~ Elhervadt rózsa ~
Nyílik a rózsa, s hiszel még benne
hogy soha nem hervadna el kezünkbe.
Kitépett szirmait elfújja a szél messze,
utána mennél s őket majd helyükre illesztve
... gondolod hogy így újra mosolyogni fog a rózsánk.
A miénk elhervadt rég, hajítsd el, felejtsd el,
búcsúzzunk el egy könnycseppel,
Vess rá földet, temess el engem is,
lökj le a szakadékba, hadd zuhanjak a tengerig,
Hogy felejtsünk mindent el eddig,
Hisz csak egy értéktelen gazt szorongattunk.
Kezemben igazvirág, de nem a tied,
remélem a sajátodat is egyszer megleled.
Bocsáss meg, mert az én hibám volt minden,
poklok kínjának érzésével bünteti szívemet az Isten.
Kérlek hagyd elhervadni, s keresd végre az igazit...
Ez az utolsó vers amiben Imola szerepel... neki írtam búcsúversként. Persze nem volt kíváncsi a verseimre, se rám mert hát annyira szeretett... -.-" Már kezdtem Őt feledni és teljesen ki szerettem hagyni az életemből. Benne van azért hogy mennyire szenvedek mert becsaptam úgy mond, mert én nem szerettem soha igazán. És ez nagyon fájt neki. És nekem is fájt hogy neki fáj "o.O... De nem sokára ezek után kezdődött végre egy szép korszak az "igazvirág"gal =)
~ Ahogy csak te ~
Ez a következő vers, de az már benne van a naplómba. ^^ Timimről írtam, kicsimről. =) <3 A címéből látszik hogy csak Timi az aki szívemnek igazi boldogságot tud hozni. Pératlan csodaszépség. :) Még azért benne van a depresszió, de már kezd uralkodni a szerelem. Soha sem tudtam teljesen a szerelemről írni. Mindig belevíttem egy kis depressziót. Az életemet adnám hogy Ő boldog legyen. Mindent megtennék hogy Ő boldog legyen, bármit kíván is. Mintha csak egy dzsin lennénk aki kívánságokat teljesít. Nem voltam önző. A magam fájdalma vagy boldogsága nem igazán számított. Akkor voltam boldog, ha Ő boldog volt. Akkor voltam szomorú ha Ő szomorú volt. Ma már tudom hogy velem boldog, és én is végtelenül boldog vagyok vele. =') ♥ Azt hittem az élet rossz. De vége ennek. Meguntam az utálatot és a haragot. Csak szeretni akarok, mert ez az igazi élet ami gyönyörű, elképzelhetetlenül gyönyörű vele. :(
~ Álmodni ~
Elég volt abból, hogy mindent némán tűrni kell,
Ahogy az életem a szemem előtt tűnik el.
El akarok rejtőzni egy olyan helyre,
Ahol élhetnék végre csendbe.
Ahol többé nem kell rettegni semmitől,
Ahol megszabadulunk a félelmeinktől.
Ahol nincs ellenség, csak igaz barát,
Ahol végre legyőzhetjük a magányt.
Nincs idő mely befolyásol,
Senki többé nem parancsol.
Nincs távolság mely elszakít,
Meghallom a hangod bárhonnan is hív.
Nem borul be soha az ég,
Szerteszét oszlik a sötétség.
Nem gondolok vissza már a múltra,
Minek ha már élhetem az életem újra?
Mindezért kitartóan dolgozok,
Vagy csak hiába álmodozok…
Elég rosszul lett megfogalmazva az "új élet" gondolata... de már sokkal szebb álmaim vannak. =)
~ Angyal ~
Ültem a porban, sírtam csendesen,
mit sem ér az életem, mert elhagytál kedvesem.
Felkészültem mindenre, csak rád nem, angyal,
ott álltam felettem, én meg csak bámultam meghökkent arccal.
Csodaszép volt, könnyem letörölte
a világ szégyenkezve elbújhat mögötte.
Megfogta kezem, elvitt egy álomvilágba
újradobbant szívem, s már tudtam hogy miatta élek, nem hiába.
A mocskos földről elragadva felemelte az égbe,
megmutatott mindent, s belekóstolhattam a szépbe.
Senki voltam, egy elhagyatott koszos árva,
De hála neki a börtön helyett beleestem egy pihe-puha ágyba.
Dalolnak már a madarak, rózsaszínű az égbolt,
a Nap sugarai átölelnek mindent, a sötétség már rég elmúlt.
Hihetetlen mit adtál, egy tökéletes életet,
Minden csodás volt, csak is csak is Ő vele.
Már nem érdekelt semmien múló dolog,
elmennék, hisz nélkülem a Föld ugyanúgy forog.
Vele repülnék el időtlen időkre,
kézenfogva a csodaszép felhőkre.
Egy napon történt valami, valami rettenet,
nem találtalak, csak egy levelet: "Ég veled,
Elmegyek, túl sokat voltál én velem.
legyél továbbra is boldog édesem"
Kérlek ne menj el angyal, vigyél magaddal!
Ne hagyj itt a rettegéssel és a magánnyal!
Ha átölelnél két karoddal, soha nem félnék,
csak szemeidbe, s más semmi másra nem néznék.
Elhagyott a remény, mert nem volt velem többé,
pedig azt mondta hogy "vigyázni fogok rád örökké"
Zuhogó esőben csak a lámnyomait láttam,
Sírva mindennap reménykedve visszavártam.
Eltűnt az angyal, soha nem mondott többé mesét az ágyam szélén,
kerestem mindenhol s megtaláltam a világvégén.
Könnyei hulltak, szégyenkezve bújt egy sarokba,
mert eltört a szárnya, miközben úszott az égi habokban.
Szégyellte hogy már nem Ő a legszebb angyal,
már nem tudsz repülni a törött szárnyával.
Azt hitte, hogy már nem tökéletes számomra,
Azt hitte, hogy már nem szerepel az álmomba.
"Szeretlek, csak Te kellesz nekem"- a füléme súgtam,
majd remegő vizzes testtel hozzábújtam.
Átöleltük egymást és így soha többé nem féltünk,
Együtt maradtunk örökké, hogy végre boldogan éljünk.
Hát ez nem lett annyira jó :(. Kicsimnek írtam de nem lett olyan amilyett szerettem volna, ezért nem mutattam meg neki. Próbáltam elmondani itt hogy mennyire fontos nekem. Hiszen nagyon rossz volt nekem és vele hirtelen olyan szép lett minden. =) <3 Bármi is történjen, Vele leszek, mert Szeretem leírhatatlanul. ♥
Tünő csillagok
Elindulok lassan az éjszakába
magamat átölelve
gyors léptekkel bele a nagy világba
kilóg a cipőm nyelve
ropog alattam a por... hogy hova megyek azt magam sem tudom
csicsergő madarak, morog a bokor
letérek egy útra az űr felé, mert a világot már unom
némán utánam fordul egy szobor
nézi, nézi, ilyenkor ki siet erre?
csak egy bolond aki a világból ki szeretne futni
megy amerre lát mert nem tudja merre
haj, de szeretnék a szürke égtől messze jutni
lefordulok balra
remélve h megtalálom magam a sötét ködben
lehet az ég is azt akarja
beszélek egymagamban, s kinevetnek többen
nem vagyok egyedül
gonosz árnyak keringenek körülöttem
az egyik mellém ül
s megsúgja h fájdalmamat magamnak szülöttem
ostoba nép és egy rusnya csúf táj
régen itt nyílt a szép sárga virág
ma már csak bűzös fekete mocsár
igen... ez a mai mesevilág.
már a csillagok is, költöznek el innen el,
nem nézik a földi nyomort tovább,
szorongatok egyetlent amit soha nem engedek el
bár a többi iszkol el mihamarább
ehhez az egyhez felmegyek és karomba zárom
becsukom szemét s egy új világot várok
mire kinyitjuk szemünket csak szépséget látunk
s többé nem fogja lerombolni senki sem a homokvárunk.
mikor ránk mosolyog az első hajnal
ébredő szemeid rám kacsintanak
felkelek én is bozontos kócos hajjal
tudom hogy a világ bajai többé el nem szakítanak
mert enyém a reggel, enyém a szíved
tied az enyém, tied vagyok
örökké amíg az ég meg nem ijed
s nem lesz hely ahol a csillag ragyog
felébredek az álomból,
lemászok a fáról,
hazaindulok mert már tudom jól,
hogy nem szól az egész másról,
csak a kitartásról.
Az ember
Kiábrándultam az emberekből... de nagyon nagyon. Annyi félével beszéltem ma. Szinte már külön fajtába lehetne őket sorolni. De egy közös: Ostobák. Mindegyik a saját igazát hiszi. Hát szerintem szánalmasak... nem azért mert én sokkal jobban tudom, hanem azért mert látom hogy marhaságokat beszélnek. De ez csak az én tökéletlen halandói véleményem, ami ugyan így lehet hülyeség és szánalmas. Ördögi kör. Mi értelme? Mi értelme mindennek? Ilyen fajta kérdéseket tettem fel a Vámpír szobában ahol értelmes embereket kerestem hogy végre ne csak az plázacicák és cicafiúk véleményét hallgassam. De elkeseredtem. "Az embereknek értelmetlen az életük!!!! " Ezt vontam le következtetésül az eddig tapasztalataim után. Talán meg kell keresnünk önmagunkat és csak azután a célt ahogy mondta egy illető. Vagy egy üveg sör mellett figyelni (és nem csak figyelni... ahogy egy kedves barát mondta) a miniszoknyás lányokat? Vagy a vallásba kell "menekülni" amely úgy is a mi kedvünkre van alakítva? (lehet válogatni közöttük, biztos van egy amely szimpatikus). "Vannak akik csak bábnak születtek"... akik csak felkelnek, dolgoznak és lefekszenek. Akik csak tevékenységekkel próbálják színezni a szürke napjaikat? MONDJA VÉGRE MEG VALAKI.... mégis mi az élet? Mi az értelme? Melyik ember "fajta" a legboldogabb?
Nem vagyok mindent tapasztalt egyén, vagy egy hatalmas mindenttudó bölcs... de azt elmondhatom hogy mindegyiket kipróbáltam. Végig jártam az összes útat. Csak egy kritikus vagyok. :) Voltam báb és szép volt az élet. De most értelmet keresek az életnek. Mert élni, nem egyszerű. Voltam az alkohol, cigi és a drogok szolgája. Nem leltem benne örömömet. Nemi kapcsolatban nincs tapasztalatom... de valahogy nem hinném hogy a szex boldogít. Főleg különböző, sűrűn váltogatott társakkal .... -.-". Voltam gondolkodó, magamat kereső is. A gondolkodás okos embereknek való. Én nem találtam meg magam. Feltettem a kérdést de nem kaptam rá választ. Tanultam álomfejtéstől egészen a filozófiákig... Végül a vallás amit most "rám talált". Utána néztem, olvastam rengeteget, megtudtam sok mindent a nagy vallásokról. Érdekes hogy össze függ a vallás, az emberek gondolkodásmódjával és még sok mindennel. Van akinek feltesznek egy kérdést, és a választ Istennel hozzák kapcsolatba, mások a puszta véletlennel és a többi... Annyi de annyi válasz. De melyik az igaz? Egynek igaznak kell lennie. Persze sokszor van az hogy az embert nem foglalkoztatják a kérdések, így a válaszok sem. Mert jó nekik a saját életük. Elfogadták már hogy így van, ezt kell szeretni. Talán én engem sem érdekelne egy olyan kérdés hogy "mi az élet értelme?" vagy "mi lesz a halál után?" ha Timi a szomszédban lakna... Minek érdekeljen ha egyszer boldog vagyok? Meg lennék elégedve az élettel. Aki nem gondolkodik az nem is aggódik ugyebár. Minek gondolkodni azon ami látszólag minket soha nem fog érinteni?
(egy kis dolgot bemásolok az irodalom füzetemből ^.^-->) Két ember létezik: -érzelem központú és -értelem központú. Az értelem központú keresi az értelmet a természettudományban. Nem találja ezért eszméket állít fel. Ezek persze lehetnek torzak ( Darwin - A fajok eredete ) vagyis mindig van bennük hamis dolog ( Darwinnál -> nem keletkezhet élettelen anyagból élő így meg van cáfolva az evolúció elmélet... +plus+ ha majmoktól származunk, mi miért vagyunk különbözőek? Nincs ösztönünk.... lelkiismeretünk van) amit persze mások próbálnak helyesbíteni. Másolják a rosszat, feltételezések, agyszülemények alapján képzelődnek, nem több. Nah és ugye az érzelem központúak: olyan csodálatos eszmék mint a "szabadság", "haza", "egyenlőség", "testvériség"... ezért képesek meghalni. Emberekért. Emberekért akik nem érdemlik meg... le sem szarják hogy élnek e vagy sem... ilyenekért áldozzák magukat. Persze ha már érzik a halál szagát akkor már könyörögnek az életükért. Persze hálájuk nem lesz. =) Önzők vagyunk... gusztustalanul. De hát így "fejlődtünk ki" a majmokból... :) vagy nem? Így lettünk "megteremtve"? Én hiszem, sőt tudom hogy nem. Az ember nem ilyen, ez csak egy elkorcsult világ. Sok reklám, sok téveszme, a divat és még százezer dolog ami minden embert elvakít és ebbe a világba ránt. Tudom hogy az ember alapból jónak születik. Hiszen ott a boldogság utána vágy, az önzetlen törődés, a lelkiismeret [ és még sorolhatnám] mindenkinél ( ezektől semmi hasznot nem kap az ember... "ölj vagy téged ölnek meg" alaptörvényű világban miért lenne hasznos? o.O nem alakulhatott volna ki... ). A lelkiismeret. Van akiben nincs... persze hogy vannak olyanok. De az nem azért van mert neki nem adatott meg ez az érdekes dolog. Mert mindenkiben ott van ez a csodás dolog. Ott van a szerelem, ami a szeretet legerősebb fajtája. Ki nem szeret szerelmes lenni? Ki mondja azt hogy rosszat érez mikor szerelmes? Senki. Ezek szerint a szeretet egy alap dolog amivel meg lettünk "áldva". És ott a fájdalom. Ki szereti a fájdalmat? (persze a szadistákat kivéve.. xD) Senki sem. Mert FÁJ. Legyen az bárki, akibe mondjuk egy kardot szúrnak, nem fog boldogságot érezni, se ilyesmit... :D (ne próbálja ki senki.. így van). Az ember nem korcsosult el az idők folyamán hogy ez kivesszen belőle. Elkorcsosult... ez azt jelenti hogy egy tökéletesből vagy ahoz közel állóból eltorzult valami... Ezek talán jelentenek valamit. És még a sok tény, a megcáfolhatatlan tények, (persze nem írom le mind mert sok van és a végén még hinni kezd valaki nekem.. xD ) amik ugyan erre vezetnek. De mire? Mit jelentenek? Mindegy. Igazából nem, de hát... úgy sem értik... nem értik meg soha. Sajnállak ember... mert ostobák vagyunk.
Szerelem =o
Lehet hogy ezerszer mondtam már, de szeretem x). Ez van. Még mindig, sőt egyre erősebben. Jajj mennyit tanultam már a házasságról. Annyira fáj olyankor a szívem. =( Vele akarok lenni... :'''( ajj most megint elérzékenyültem... mint sokszor... de hát nélküle ki vagyok? =( nem tudok semmit sem tenni mert fáj minden, még a lélegzet vétel is unalmas, vagyis... ez így nem jó hogy külön kell élnünk... vele akarok :( nem vagyok önző ><' csupán Ő már a részem és nem szakíthat el tőle semmi. akkor meghalnék :( áhh.. meghalni sem akarok soha... az olyan lenne mintha elhagynám.. örökkre :( de én vele akarok lenni! azt akarom hogy boldog legyen =( és csak akkor lehetek én is boldog. Nem is tudom szavakba önteni az érzéseket mert annyira erősek x) ... nem sokára találkozhatok vele megint <3 már alig várom :PPPP =)))) lassan 15. hónapja hogy együtt leszünk. =o ^_^ Ez nem semmi azért. Teljesen őszintén: ha Ő csak egy átlagos lány lenne, már 1-2 hónap múlva dobott volna... tudom hogy hülye vagyok bunkó és még sorolhatnám... de ezeken nehezen tudok változtatni :S szóval... ha Ő nem lenne a tökéltes társam, akkor már rég külön lennénk. engem nem lehet elviselni hosszútávon :D ez van. Örülök és nagyon hálás vagyok mérhetetlenül hogy "kaptam" Timit, vagyis hogy egymásra találtunk x) senki nem szereti úgy egymást mint MI. ez igazszerelem. :) Szeretem, szeretem, szeretem. <3 *.* x) megőrülök érte, annyira imádom mindenét xP ránézek és nem bírom ki hogy át ne öleljem és szeretgessem mert csudaédes x) Nem gondoltam volna hogy is létezik :) hogy ennyire de ennyire ragaszkodni fogok majd egy személyhez és ennyire szeretni fogom majd tiszta szívből. :( Soh nem hittem volna hogy egy ennyire tökéletes lány létezik :') köszönöm! Köszönöm!
"és a kettő e gy test lesz«, úgyhogy ők már nem kettő, hanem e gy test. Amit azért az Isten közös igába fogott, senki ember szét ne válassza".
"Kívánva kívánom árnyékát, ott ülök le, mert csak Ő tud menedéket nyújtani a tüző Nap elől. Bevitt engem a menedékbe, és a szerelem volt fölöttem zászlaja. Üdítsen fel csókjávál, tápláljon lelkével, mert bolondja vagyok a szerelemnek. Bal keze a fejem alatt, jobbja pedig átölel."
"Ha emberek és angyalok nyelvein szólok, de szeretet nincs bennem, kongó ércdarabbá vagy csattogó cintányérrá lettem. 2 És ha megvan nálam a prófétálás ajándéka, és járatos vagyok az összes szent titokban és minden ismeretben, és ha minden hitem megvan ahhoz, hogy hegyeket helyezzek át, de szeretet nincs bennem, semmi vagyok. 3 És ha mindenemet odaadom mások táplálására, és ha testemet átadom, hogy dicsekedhessek, de szeretet nincs bennem, semmi, de semmi hasznom nincs nekem.
4 A szeretet hosszútűrő és kedves. A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, 5 nem viselkedik illetlenül, nem keresi a maga érdekeit, nem válik ingerültté. Nem tartja számon a sérelmet. 6 Nem örvendezik az igazságtalanságnak, hanem együtt örvendezik az igazsággal. 7 Mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent kitartással tűr.
8 A szeretet soha nem vall kudarcot."
És egy régi történet amit már rég le akartam írni:
Egy angyal ül búsan egy felhőn szélén. Szőke göndör rövid hajú, baba arcú fiatal fiú. De mitől lehet egy angyal szomorú? Búsan néz le a Földre, egy lányt figyel már évek óta. Születése óta vigyázz rá, mert ez a feladata. A szeme elött nőtt fel, figyelte minden egyes másodpercben. Nézte ahogy nevet, ahogy sír, ahogy alszik. Magányos volt az angyal. társtalan évezredek óta. Ez az első emberi lény, aki iránt valamit érzett. Igen... megtetszett neki. Több volt mint egyszerű szimpátia. Egy angyal talán... szerelmes is tud lenni?? Vágyott arra hogy a lánnyal legyen. Egyszer mikor a lányt sírni látta, leszállt a Földre. Nem érhetett hozzá. Megsimogatta az arcát. És a lány érezte, hogy hirtelen valami hihetetlenül nagy béke, és szeretet nyugtatta szívét. Kellemes melegséget érzett az arcán. Az angyal érzelmek hijján, fapofával nézett rá. A lány abbahagyta a sírást és becsukta szemét, hogy élvezhesse ezt a megnyugtató érzést amit még soha nem érzett. Eközben elaludt. Az angyal megjelent álmában. Fekvitte őt a felhőkbe. Minden olyan csodás volt ott, mintha csak a Paradicsom lett volna. "Látod milyen jó itt? Itt maradhatsz velem örökké, fiatalon, boldogan!" A lány fel sem tudta fogni halandó eszével hogy mit jelentett ez. A lány boldog volt végre. Úgy érezte új szívet kapott amiben csurdultig csak boldogság és szeretet volt. Nem aggódalmaskodott, nem volt semmi panasza. Hosszú ideje így élt. Egyszer véletlen letekintett a Földre. Éjszaka volt. Eszébejutott a régi élete lent. Valamiért vágyott rá. Ő sem tudta hogy mi. Ahogy nézte a villanyfényeket lent, visszaemlékezett arra hogy pont úgyan így világítottak odalentről a csillagok is. "Visszaakarok menni" ezt súgalta a szíve. Az angyal érzte ezt. Odament a szomorkodú lány mellé és megkérdezte: "Valójában visszaakarsz menni?". A lány belenézett a szemébe és egy kis szomorú mosoly és hallgatás után megszólalt: "Igen" Az angyalnak ekkora egy könnycsepp folyt végig le az arcán mindkét szeméből. Ekkor a lány felébredt az álmából és az ágyában találta magát ahol elaludt. Azt hitte ez csak álom volt és pár év alatt el is felejtette. Pedig az angyal azután is vigyázott rá élete végéig. Végig nézte ahogy felnő, családja lesz és megörekszik, majd meghal.
|
