Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Halálig Szerelem
Halálig Szerelem
Egy lány és egy fiú egymás mellett ült a buszon. Már nagyon régóta ismerték egymást, nagyon jó barátok voltak. A lány már egy ideje szorongott valamitől. Folyton a fiút bámulta, de ő észre sem vette. A lány percekig a fiúra bambult, és észre sem veszi hogy a fiú hozzá szólt. Nem figyel arra amit mondott, csak ajakit. Izzó vággyal vágyott arra hogy megcsókolhassa, hogy az érzés áthassa. Álmait félbeszakították: a fiú elköszönt, s leszállt. Nézte szomorú szemekkel ahogy a viharos szélben a fiú haja szállt... ahogy fújta a szél, irigyelte a lány az esőcseppet, ami hozzá ért, amely végig folyt arcán. "Gondol-e néha rám?" töprengett a lány. S ekkor a busz ablakán döbbenten vette észre, hogy a fiú egy másik lányhoz futott oda. Átkarolta, megcsókolta. Megállt a szíve egy pillanatra. Összetört lélekkel hazaérve, az ajtóját bevágva, összeesett. Lélektelen reményfosztott, meglopott, átvert kifosztott, üres testnek érezte magát. Sírógörcs közepette, felállt, levette a közös képüket az asztalról, ráborult és egy kérdést tett fel: "Miééért?" a legfájdalmasabb kérdés. Ezekre sosincs válasz. napokig egymagába sírt, a sötét szobába elvonulva. A közös képükre borulva, gondolt a régi szép emlékekre zokogva. A remény elhagyta már, egyedüli megváltás: a halál. Nem bírt meghalni így. El kell hogy mondja a fiúnak. Szereti Őt. Igen, ez az első-szerelem. A legerősebb. Ez az egyetlen igaz dolog. Tiszta mint a hó. Olyan csodaszép, hogy senki sem tudja hogy álom csupán, vagy való? Még a telihold sem tudott átvilágítani a ködös leplen. Szürke köddel keveredett a halál-fekete takaró éj. A bús zuhogó eső zenéjét egy cipőkopogás töri meg. A lány futott. Kezében a közös képpel. A fiúhoz ment. Nem érdekelte az éjszaka, sem a zuhogó eső, sem a csontig-hatoló hideg. Csak futott. Az élete már úgy sem ért sokat. Könnyek és esőcseppek homályosították el szemét. Egy hangos dudálás, egy fehér fény, és sötétség. A kép kezéből a földre hull és vértócsa veszi körül. Eközben a fiú egy rémálomból ébredt fel. Mit álmodott? Álmában a lány után fut, de a lány csak távolodik tőle. A lány szájából ismétlődik egy mondat: "Már túl késő... Már túl késő... Már túl késő...". és a lány távolodott, majd eltűnt. Ekkor egy angyal szállt le mellé, egy fehér rózsát adva a kezébe. Kongani kezdett egy óra. Éjfél. Az angyal suttogott valamit de a fiú nem értette. És hirtelen felébredt. Összezavarodottan felül az ágyból. Hangos mentősziréna hangzik az utcáról. Kinéz ablakán, de az eső elhomályosítja a képet. Egy gázolás történt a háza előtt nem messze. A mentő sietve elhajtott és a fiú felöltözött. Lassan sétálva a baleset helyére, felfigyel a vértócsára és benne egy képre. Hirtelen megdermedt. Letérdelt és sírni kezdett. "Nem lehet! Mond Istenem, hogy ez is csak egy csak álom!". De nagyon is valós a vér, amit szétmosott az eső. A fiú futni kezdett dühösen, mert dühös volt magára. Futott ahogy csak bírt, egyenesen a kórházba. Ott megtudta hogy a lányt operálják. De mindenki tudta hogy reménytelen már. Nem volt hír, órákon át. De egyszer egy orvos kijött. Nem szólt semmit. Halálos csönd után: "Nem sikerült megmentenünk". A fiú nem fogta fel hogy vége, úgy hogy még el sem kezdődhetett. Kifutott az esőbe, leborult térdre, felnézett az égre és kiabált :"Miééééééért?". Zokogva lehajtotta fejét, és egy fehér rózsát talált maga előtt. Döbbenten felvette. Eszébejutott róla a lány szépsége és visszament. Utoljára még látni akarta, ezért a szobájába ment. Meglátta az ágyon feküdni holttestét. A zúzódások ellenére angyali szépnek tartotta és elsírta magát. Melléült, lehajtottam fejét, a lányra tette kezét és a rózsát. "Szerettelek, szeretlek és mindig is szeretni foglak". Az óra éppen éjfélt mutatott. A lány szeméből egy könnycsepp csordult ki. A gépek életjelt mutattak és az orvosok futottak be a szobába. "Csodatörtént! Ez lehetetlen!" A fiú ekkor rájött hogy mit akart mondani az angyal: "Mindig van remény".
|
