Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
dr3ad
Végre az élet rablánca lehullt,
ütött az óra, hazavisz az út,
oda, ahol nincs múlt és nincs jövő,
nincs örökkévalóság,nincs idő,
se szenvedély, se sóvárgott öröm,
se hír, dicsőség, se keserü könny,
hol mélyen alszik emlék, öntudat,
s a szív tépedt házában a föld alatt
nem érzi meg a falánk férgeket.
Megfárasztott a földi zaj. Megyek.
Talán az üres, érzéketlen élet,
ahol méz édes, a halálos méreg,
talán a csábos hazug világ, a lelketlen gyönyör,
az eszmélés, mely hasztalan gyötör,
talán az önző, hitvány sokaság,
mely oly bölcsen teszi az ostobát,
megmondja, mi a bolsogdáság, mi a szép,
pedig szeme elött csak egy megtorzult kép,
mindig nem lehet csukott a szem,
megvakul egyszer, nem gyógyíthatja meg semmi sem.
Talán egyedül az elmém, az lesz a vesztem,
kételyeket szívemből soha el nem eresztem,
magam hibája ez egész,
hogy minden remény elvész?
Lehet a világom egy cirkuszi porond,
amiben én vagyok egyedül a bolond,
akin mindenki kacag,
s ha nincs vicc, zúdúl a vérengző harag,
és a kedvelt sztárból emlék sem marad,
de tovább nem álltatom magam...
Vagy kezdeném az életet megint,
hordoznám bensőmben tovább e kínt,
s szeretnék és szeretnék? Istenem,
te tudod, nincs hozzá erőm nekem.
Inkább fordulj el tőlem, ne szeress,
volt napjaimért lekem kétszeres
kínszenvedést is megnyugodva tűr,
csak el, csak el az emberek közül!
|
