Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2008-12-02
Miért kell élnem, ha fáj?
Miért vagyok szárnyszegett madár?
Miért nincs gyógyír az életre,
Csak a nagyszerű halál?
Se élni, se halni,
A lét kínja mar,
Bár szűnnék meg hamar.
Törött szárnyam
Tehetetlen verdes
Az irgalom másfelé repdes
Önmagam megölni,
Mily nagyszerű tett,
Eldobni e gyászos életet.
Erőm még ehhez sincs,
Agyamban tombol a nincs
Mozdulatlan várom,
Hogy elér a vég,
S lelkem többé nem ég.
Nem kell több kín és gyötrelem,
Sem öröm, sem lázas szerelem.
Megfáradt már a lét,
Elmondja végső énekét.
Felejtsetek, nem is voltam,
Egy ismeretlent leltek holtan
A Földön csak álmomban voltam
______________________________________________
Kettévágott a fájdalom,
Mint éjfél az éjszakát,
Félig még itt vagyok,
Félig már odaát.
A szenvedés köztudott
Lelket emel,
Szabadulás annak,
Ki testbörtönben hever.
Szárnyam már próbálnám,
De a kínból még nem elég,
Az ember megedződik,
Vagy végleg elég.
Hogy mi lesz sorsom,
Nem is érdekel,
Egyre vágyok már csak,
A félútról el, el, el…
______________________________________________
Miért lebeg a halál gúnyája rajtam?
Miért nem vagyok az, ki voltam?
Hová lett viruló életkedvem
Mi megvolt ha kellett, ha nem?
Meg kell halni, hogy születhess, értem.
Nincs ellenem semmi, csak értem.
Miért félek mégis meghalni?
Segítsetek végre megadni
Magam!
______________________________________________
Nem akarok élni,
Lejárt már az időm,
Levegőt is kényszerből
Vesz csak a tüdőm.
Patakzanak könnyeim,
Testem csak remeg,
Itt hagyom e gyászos
Színpadi jelenetet.
Nincs rám már szükség
Új felvonás jön színre,
Megy az öreg színész
El a pihenőre.
______________________________________________
Megtöltötte szívemet a bánat,
Fogom magam, s felgyújtom a házat.
Hogy elégjek, bent maradok végig,
Füst formájában szállok fel az égig.
______________________________________________
Kiszáradt patak van szemem helyén,
Könnyeimet már nem mossa a Fény.
Fekete ruhában bandukolok,
El sem hiszem, hogy én, én vagyok.
Csattoghat, döröghet tőlem az ég,
Bennem a tűz már rég nem ég.
Tovább itt élni nem akarok,
A Földön már csak testben vagyok.
Fekete ég a szemfödelem,
Ez vers a végénekem.
Madárdal kísér új utamon
Hol a Fény felragyog, tudom.
______________________________________________
Ez az ősz rólam beszél.
Megcsap az elmúlás szele,
Lelkem könnyekkel tele.
Én is csak forgok körbe,
Nem látom az utat,
Kezem nem szorul ökölbe,
Csak tétován matat.
Kidob a forgató erő,
Irányt, s lendületet ad,
De az utat folytatni,
S bejárni, rám marad.
______________________________________________
Rejtélyes fájdalmakat hordozok szívemben
Tán nem is szabadna embernek lennem
Rengeteg régi - régi emlék,
Én pedig már mennék, mennék, mennék….
Miért szól bennem jajongva az ének?
Mért érzem tehernek a létet?
Ki az, aki bennem szenvedni akar
Mi az, mi magam elől eltakar?
______________________________________________
Álmaim nem váltak valóra,
Vérem sugárban dől a hóra
Miért születtem esztelen,
Ha az élet merő gyötrelem?
Mi a leckém, melyet ebből
Megtanulok, s melyről majd
Ébren álmodom, hogy nem
Vér, mi itt folyik a havon?
______________________________________________
|
