TeveClub! - Az én oldalam

Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék

A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/

Mobil: a vég

Eleinte csak reggel sugározták a reklámát. Közvetlenül a Pokemon és a Garfield között. Alig egy hét után átterjedt az egész délelőtti műsor reklámaiba. És most, minden műsort megszakítanak, hogy reklámozhassák. Ez a Mobil uralom. Egy bizonyos Sémusz Arnold kifejlesztette a legmodernebb mobiltelefonokat, minden féle színben. Külön alakú volt a lányoké, külön a fiúké. A mobil minden létező dologra tudott csatlakozni, díjmentesen. A legjobb minőségű játékokat tudta letölteni, néhányszáz forintért. Ahogy terjedtek ezek a kütyük, a háttérbe szorított minden dolgot, ami valaha is dolog volt. Számítógépek hevertek az utcák szélén és tv-k, a playstationokról nem is beszélve. Minden csövesnél volt legalább egy mobil, amit a gyártók Sémusznak kereszteltek el. Az embereket megbolondította ez az új találmány. A gyerekek tömegesen kezdtek hiányozni az iskolákból, ahogyan a felnőttek is a munkahelyükről, csakhogy Sémuszozhassanak.

-Egy szerdai napon-
Tesi óra előtt fent, a teremben ültünk. Én, Ati és Andris. Az iskolában alig volt 30 gyerek. Lementünk a 0. órára. Útközben hallottuk, hogy Olga néni azt mondja egy másik tanárnak, hogy :"rohannom kell haza, fel kell töltenem a Sémuszomat". És Olga néni elrohant mellettünk, majd kiment az iskolából.
Lent már várt bennünket Sziszi néni, éppen Sémuszozott. Köszöntünk neki, és mondta a falnak dőlve, hogy lent öltözünk, és a kisteremben leszünk. Aztán folytatta a Sémuszozást.
-Tisztára begolyózott mindenki ettől a Sémusztól.-mondtam.
-Hát! Tegnap írta msn-en Gergő, hogy az anyja vett neki egy Sémuszt.-folytatta Andris.
-És nolám, ma már nem is jött iskolába.-szólt hozzá Ati.

Átöltöztünk, Andris felment labdákért. A tanáriba bekopogott, majd benyitott. A négy tesi tanár volt bent, és Sémuszozott.
-Elkérhetem a szertár kulcsát?-kérdezte Andris.
-Persze, hagyd benne a zárban.-és odaadta neki Sziszi néni a kulcsot.
Eközben odalent én felmásztam az ablakba, és akaratom ellenére észrevettem, hogy kb. 6 gimnazista megy az úton. Mindegyik kezében Sémusz mobil van, és egyik sem szól a másikhoz.
-Ki kéne próbálni ezt a Sémuszt..-mondtam.
-Felejtsd el!-mondta Ati.

Megjött Andris a labdákkal, és elkezdtünk játszani.
Nem láttunk senkit a két tesi óra alatt. Felmentünk a terembe, de ott se volt senki. Leültünk, és vártunk.
Már 20 perce ott ültünk, amikor egy helyettesítő tanár benézett, és mondta, hogy a héten elmarad a tanítás. Örültünk, felvettük a táskánkat, és kimentünk.
-Iparkodjatok már, a Sémuszom nem ér rá örökké.-sürgetett minket a tanár. Ati legszivesebben leütötte volna, de nem szólt semmit, ahogy mi sem.
Kimentünk az iskolából. Éppen el akartunk köszönni egymástól, amikor egy hangszórós kisbusz ment el előttünk, aminek az oldalára a Sémuszos plakát volt kirakva. A hangszóróból reklámozták a Sémuszt. Az autó nem ment többel 30-nál, talán 20-nál sem. Mindhárman megálltunk, és úgy döntöttünk, nem köszönünk el egymástól, hanem követjük az autót. A kórház felé ment az 1-es busz útján. Futottunk utánna, amikor kellett. Alig találkoztunk emberekkel, csak egy hajléktalannal, aki szakadtan odatáőntorgott hozzánk, és remegve nyújtotta a kezét. Félreértés ne essék, nem kaját kért volna, hanem egy Sémuszt. ezen még jobban felidegesedtünk, és követtük tovább a kocsit.

Pár km után, egy hatalmas gyár kerítése előtt megállt. 400 m-es körzetben nem volt ház, csak volt egy út, ami kivezetett a főútra. Ezt a gyárat még nem is láttuk. A hirdető autóból nem szállt ki egyelőre senki, csak állt egy helyben. Lihegtünk a sok futástól, és egy fa mögé bújtunk. Letettük a táskáinkat egy bokorba, és szemléltük az épületet. 1 perc után kinyílt az autó ajtaja, és egy merev mozgású, kék munkaruhás alak szállt ki belőle, baseball sapkában. Nem láttuk az arcát. Odament a kerítéshez, amin volt egy 9 számjegyű kódbeütő. Ati próbált ráközelíteni a szemével, de nem látta miket nyom be az ember. Andris viszont igen. Amit benyomott az ember, azt elismételte utánna, én pedig egy tollal felírtam a kezemre. A kerítés kinyílt, az ember visszaszállt az autóba, és behajtott, majd a kerítés bezárult. 459289754-ez volt a kód. Odaadtam a tollat, és Atiék is felírták a kezükre.
-Elég hülyék vagyunk mi, hogy bemenjünk?-kérdezte Ati. Ezen a kérdésen töprengtünk egy kicsit, de betelt a pohár, amikor az égben egy léghajó szállt, aminek a füstjéből a Sémusz felirat rajzolódott ki. egyszerre bólintottunk rá Andrissal Ati kérdésére.

A fák mellett közelebb lopakodtunk.
-Figyeljétek, vannak-e kamerák.-mondtam. Ati most se látott semmit, Andris azonban észre vett egyet, és mondta hogy álljunk meg. A kamera mozgott jobbra-balra lassan. Andris mozdulatlanul állt, majd amikor elfordult a kamera, gyorsan odarohant a fal mellé, és odasimult. Mutogatta nekünk, hogy maradjunk a helyünkön. A kamera még járt két kört, amikor Andris aláment, és beütötte a kódot. A kapu kinyílt. Bement, az meg bezáródott. Nem tudtuk mit csinál, mentem volna én is, de Ati visszahúzott. Megjelent Andris a falon felmászva. Megfogta a kamerát, és nem engedte, hogy elforduljon. Odarohantunk mi is, és beütöttük a kódot, majd bementünk. Andris leugrott a falról, és a kamera újra mozgott.
-Kizárt, hogy nem vettek észre.-öntöttem a lelket a csapatba.
-Akárhogy is, utánna kell járnunk hogy mi a céljuk a Sémusszal.-mondta Andris, és a bejárati ajtóhoz rohantunk.
Két ajtós volt, átlátszó üvegablakkal. A nap olyan szögbe sütött, hogy pont nem tudtunk belátni, csak ha árnyékot teszünk az ajtó elé. A két kezemet a szemem felé raktam, így be tudtam látni. Pont jött kifelé egy alak. Hátraugrottam, és figyelmeztettem a többieket. Oldalra mentünk. Az alak kijött az ajtón, és elment. Az ajtó csukódott be, de Ati odatette a lábát, így nem bírt becsukódni. Kinyitottuk, és bementünk, mögöttünk viszont már bezárult. Körbenéztünk. Szemben velünk volt egy félkör alakú asztal. Két oldalra volt két folyosó. Andris meg Ati odament az asztalhoz, és nézték a lapokat. Én az ajtó előtt álltam (bent), és néztem kifelé, nem-e bejön valaki. Megnézték a szobák névsorát, és találtak egy olyat, hogy "Sémusz" szoba. A 3. emelet 305-ös ajtó.
Elindultunk az egyik folyosón, és már azon gondolkoztunk, mit fogunk mondani, ha ránk találnak a dolgozók. De nem így volt. Találtunk egy liftet, ami lefelé jött.
-Mi van, ha van benne valaki?-aggodalmaskodott Ati. Nem tehettünk mást, a lift egyik oldalára bújtunk hárman, szorosan a fal mellé. Egy reményünk volt: ha van benne ember, akko a másik irányba indul majd. Ellenkező esetben belénk botlik. A lift leért, és kattant egyet. Az ajtó kinyílt. Kijött belőle egy dolgozó, és a másik irányba indult. Megúsztuk. Beugrottunk a liftbe, és nagyokat lélegeztünk. Ati megnyomta a 3. emelet gombját. A lift elindult.

Kiszálltunk a 3. emeleten. Megtaláltuk a "Sémusz" szobát. Hallgatóztunk. Bentről nagy munkák hallatszodtak, gépek robaja. Hirtelen a folyosó másik végén, egy szobából kijött egy ember, és bezárta éppen az ajtót, háttal állva nekünk. Megijedtünk, és nem volt hova menekülnünk, benyitottunk a szobába, és beugrottunk. Egy hatalmas teremben találtuk magunkat, és egy korlátos hlységen álltunk, 4 méter magasban. Lépcsőn lehetett lejutni. Csomó Sémusz telefon volt kirakva, és egy hatalmas monitort is láttunk, amin egy 3D-s ember rajza forgott, és az idegrendszere be volt rajzolva. A 3D-s ember forgott, és mintha előadást tartanának, külömböző idegek külömböző színűre változtak. Mintha azt mutatnák, milyen ingerre mi a válasz. Biológia órán éreztük magunkat. Néhány munkás mozgolódott a Sémuszok között. Feltűnt, hogy mindegyik övén van egy Sémusz.
-Itt valami nagyon nem stimmel.-suttogta Ati. Hirtelen kiáltásokat hallottunk magunk alól. Lenéztünk. Két izmos munkás egy embert fogott, és vitt. Az ember ordibált, hogy: "Nem akarom! Ne! Kérlek ne tegyétek ezt velem!" Nem hittünk a szemünknek. Egy harmadik ember kinyitott egy laboratóriumi ajtóhoz hasonló ajtót, amiből füst jött ki. Az embert betuszkolták, majd rázárták az ajtót. Aztán a monitor rákapcsolódott az abban a kamrában lévő kamerára, ahova bezárták az előbb az embert. Látni lehetett, hogy egy falnak volt láncolva minden végtagja. A képernyő jobb alsó sarkába ki volt írva, hogy "Kísérlet" pirossal. A kikötözött emberrel szemben két robot kéz kijött a falból, és az egyik egy Sémusz telefont fogott. A másik egy a Sémuszhoz való fülhallgatós zsinórt, ami bele volt dugva a Sémuszba. Az ember erőlködött, és ráncigálta a fejét, de nem tudott szabadulni. A robot kar beledugta a fülébe a két zsinórt, ami a Sémuszhoz volt csatlakoztatva. A nagy monitor előtt álló munkás megnyomott egy gombot, és látható volt, hogy a telefon kijelzője elkezd világítani. Az ember lenyugodott, és nem kapálózott. Mintha kivették volna az agyát, bámult maga elé.
Mi odafent le voltunk döbbenve, majdnem bepisiltünk. A karok eleresztették az embert, aki megállt a talpán. Az egyik kezében fogta a Sémuszt, ami még világított, a fülében benne volt a két zsinór (MP3 szerű). A monitor előtt álló ember egy mikrofont vett a kezébe, és beleszólt: "Lépj 2-t jobbra!". A kamrában lehetett hallani ezt. Az ember lépett kettőt jobbra. Nem hittünk a szemünknek. "Most ugass, mint egy kutya!". Az ember leguggolt kutya pózba, és elkezdett ugatni. Nagyot nyeltünk.
-Kihozhatjátok.-mondta az előbbi utasításokat adó ember, a két izmosnak, akik a kamra ajtaja előtt álltak. Kinyitották az ajtót, a füst megint kijött belőle, és elvitték az embert, aki nem ellenkezett. Az ott maradt utasító a füléhez rögzített kommunikáló eszközzel szólt a főnökének, és ezt mondta: "A kísérlet sikeres volt, készen állunk."
Most esett le, hogy mit akarnak a Sémuszokkal: irányítani az összes embert, hogy úgy táncoljanak, ahogy fütyülnek nekik. Az ember megnyomott egy gombot a pulton, és a monitor kiírta, hogy reklám indult.

-Eközben a világban-
Mindenki Sémusza világítani kezdett, és azt írta ki, hogy kihagyhatatlan zene szám. Mindneki Sémuszára az adott személy kedvenc számát írta ki. Mindenkibedugta a fülébe a két zsinórt, és várta a számot. Mindnekinek a szeme vörös színűre változott, és leálltak a világban az élettel. Mindneki egy helyben állt az utcákon is, és várták a parancsot.

-Nállunk-
A monitor a világ főterein lévő kamerák felvételeit mutatta. Mindenhol állt mindenki. Most lett elegünk, rettegve hátrafordultunk, el akartunk menni. Ám ott állt a két izompacsirta, az ajtó előtt, és minket nézett. Az egyik egy adóvevőbe beleszólt, hogy: "betolakodók a 3-as szektorban". Nagyot nyeltünk. Hallottuk, hogy az ajtók lezárulnak a fölszinten, nincs kiút.
-Most velünk jöttök.-mondta az adóvevős, és közelebb lépett egyel. Ati váratlanul hasbatérdelte, és ellökte, de a másik karjába esett, aki hátulról lefogta. Akit ellökött, rögtön rá akart támadni, de kitettem a lábam,és elesett. Ati hátrafejelt, és lefejelte az izmost. Kinyitottam az ajtót átugorva a kibuktatottat, és kirohantam. Ati is, Andris nem tudott, mert elkapta a kezét az egyik, és visszarántotta. Átdobta a korláton, és Andris 5 métert zuhant a földre, majd elájult. Visszaforudltam, de Ati mondta, hogy "Hagyd!", és magával rántott. Az egyik izmos utánnunk akart rohanni, de rácsaptam az ajtót, és seggre esett. Rohantunk a lifthez. Befaroltunk előtte, és nyomtuk az idehívó gombot, de nem jött. Leállt a rendszer. A a folyosó végén feltűnt 5-6 itt dolgozó, és utánnunk rohantak. Mi persze a másik irányba futottunk. Ott is feltűnt előbb utóbb két ember, két fekete öltönyös napszemüveges. Kezükben pisztoly volt. Ránkszegezték, és tüzet nyitottak. Felordítottunk, és visszafelé rohantunk, nem találtak el. Szembe futottunk a fegyvertelen néppel. Beléjük rohantunk, és nekilöktük őket a falnak, utat törve magunknak. Feltűntek az öltönyösök is, és még mindig lőttek. Pár munkás felfogta a lövéseiket, és holtan terültek ki. A kanyar előtt Atit hátbalőtték, és nekiesett a falnak. Próbált jönni, én a vállamra vettem és segítettem. Aztán velünk szemben is öltönyös pisztolyosak jöttek ki a liftből. Mögénk is felzárkóztak, körbevettek. A szemben lévők mögül egy tolókocsis üzletember jött elő, a jobb szeme robot szem volt, és volt egy botja. Odagurult elénk. Az öltönyösök változatlanul ránk fogták a fegyvereiket.
-Hmhmhmhmhm. Bátor legények vagytok, halljátok-e.-mondta.
-Mi ez az egész?!-kérdeztem.-Mit akarnak a Sémuszokkal?
-Ha nem tűnt volna fel, kisfiam, világuralmat. Mindenki nekem fog engedelmeskedni! Hahaha. (ő Sémusz Arnold)
-És aki nem vesz Sémuszt?
-Olyan nincs.-vágott közbe azonnal.-Vagy ha van, akkor erővel kényszerítjük engedelmességre, ahogy titeket is.-mondta, és jelzett a fejével mögénk. Hátranéztem, és az ügynökök mögül előjött Andris, egy Sémusszal a kezében, zsinórral a fülében.
-Andris..-mondtam meghökkenve.
-Bizony, most ti is csatlakozhattok hozzá!
Ez volt az utolsó amit hallottam. Altató lövedéket lőttek a nyakamba, elhomályosodott a világ, és a földre estem. Ati a falnak dőlt, és belé is lőttek egyet, majd elesett és elájult.

1 hét múlva az egész világ Sémusz Arnold kezében volt, beleértve engem, Atit és Andrist is.

VÉGE

« előző bejegyzés