Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
Virtuális függőség

"Az emberek sokasága az életben hiányzó érzelmeket és boldogságot a virtuális valóságban pótolja. Kibújik a hétköznapi életből és avatárként újjászületik: olyanná, amilyennek lenni mindig is vágyott. Mondhatjuk tehát, hogy a médiavalóság a mai emberek életpótléka?"

Juhász Zoltán vagyok, virtuális függő. Életem jelentős hányadát töltöm digitálisan megteremtett közegben, különböző fiktív szerepeket játszva, hangulatomtól, kedvemtől, időmtől függően. Az így, valóságtól elzárva felhasznált idő hiánya gyakran megy magánéletem, emberi kapcsolataim rovására, és megkérdőjelezhetetlenül vonja maga után munkámban, illetve iskolában nyújtott teljesítményem romlását. Az ok, ami miatt még ilyen nyilvánvalóan súlyos hátrányok mellett is képes vagyok lelkiismeret-furdalás nélkül akár napi 6-8 órát is képernyő előtt tölteni, egyszerű. Élvezem, és szeretem ezt csinálni. Végül is ezt jelenti a függőség ezen sajátos formája, a szenvedély.
A saját magam motivációit és okait tudva, nem hiszem, hogy a többség valóban az életéből hiányzó érzelmeket, illetve boldogságot próbálná pótolni ilyen, és ehhez hasonló közegekből. Az élmény, amit fiktív, miénktől eltérő fizikájú és kozmológiájú világ nyújthat, nem tapasztalható meg a való életben, legalábbis az így kapott formájában biztosan nem. Magát a leegyszerűsített érzelmeket természetesen visszakaphatják, mint hatalom, sikerélmény vagy megtiszteltség, de a hangulatot biztosan nem. Engem egész kis korom óta vonzottak a kitalált világok, rengetek könyvet olvastam, illetve IRL szerepjátékoztam (mely máig előnyt élvez a digitális fantáziával szemben, ha van rá alkalmam), de kétségtelenül a legkommunálisabb és legelérhetőbb formája ma már ennek is a virtuális térben található. Egy interneten játszható MMO-RPG, vagy egy RTS különösebb előkészületek nélkül, egyszeri megvásárlás után bármikor rendelkezésemre áll. És ezzel az alkotóik megteremtették az emberek számára a valóság elől menekülés legkényelmesebb, és a technikának köszönhetően legfejlődőképesebb módját. Egy könyvet bármennyiszer lapozok végig, mindig ugyanazt az utat járja be a főhős, itt viszont én vagyok a hős és az általam választott utat járom. Viszont ez nem jelent feltétlen azonosulást a saját személyiségemmel (ezért RPG). Visszatérve egy korábban említett dologra: nem tartom életpótléknak, legalábbis a magam számára biztosan nem. Nem fekszem le elégedetten este attól, hogy kardélre hánytam, vagy mágiával perzseltem fel a játékban felbukkanó gonoszt. Nem érzem ettől sikeresebbnek vagy jobbnak magam, mint embert. A fantasy menekülés, ahogy ezt legnagyobb alkotói, Tolkien, Salvatore vagy Lukjanyenko is elismerte. Menekülés a való élet problémái elől, egy olyan világba, ahol a problémák egész mások, és ahol egy olyan hőst (vagy antihőst) tudunk megformálni, aki képes ezeket a problémákat orvosolni. De mind tisztában vagyunk vele, hogy amint becsukjuk a könyvet, eltesszük a karakterlapot vagy kikapcsoljuk a monitort, ezek a megoldott konfliktusok többé nem jelentenek semmit, és ismét a sajátjain kerülnek előtérbe, melyeket már nem lehet kettévágni egy hatalmas pallossal, éppen ezért szeretnénk magunkat minél több időre abban a nem létező világban tudni, ahol még ezt megtehetjük.
Mindezek ellenére úgy vélem, hogy amíg nem viszi túlzásba az ember (mint én azt teszem), nincs semmi baj azzal, ha valaki néha ilyen formán kapcsolódik ki. Még mindig jobbnak tartom mint a nagyobb anyagi vonzatú szenvedélyeket, mint a szerencsejáték szenvedély, vagy a hasonló élményt nyújtó, de nagyságrendekkel egészségkárosítóbb könnyűdrogok. Mindenki függ valamitől, és aki önzésében nem képes semmilyen megértést vagy toleranciát mutatni a virtuális függők irányába, gondolkozzanak el rajta: Ők mi mindenre lennének képesek azért, hogy szert tegyenek egy olyan hatalomra, mellyel, a világon bármit képes lenne megváltoztatni, pusztíthatna és teremthetne saját akarata szerint, és nem ismerné többé a szót, hogy lehetetlen? Nos, mi ezt a hatalmat megkaptuk. Csak épp a világ jelent számunkra egész mást.





TeveClub a facebookon

© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 

TeveClub a facebookon
© Napfolt Kft. - Médiaajánlat