Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
25.fejezet:Vacsi,apcivalxD
Mély levegőt vettem és úgy léptem be az étterembe mintha életem utolsó perceit élném. Apu, hm hogy is mondhatnám másként? Hisz a nevét sem tudom, bent várt. Anyám gyors leírásából próbáltam rájönni, hol is ül a zsúfolt teremben. Egyszerűen öltöztem, nem számítottam rá, hogy ilyen flancos étterembe visz, anyu meg gondolom elfelejtett szólni. Csodás! A szemeim ide-oda röpködtek, közben pedig vigyáztam nehogy nekimenjek a sürgő-forgó pincéreknek. Az étkezde kissé az én ízlésemnek virágos volt, de lehet, hogy ez volt benne a pláne.
Ha minden igaz apám középmagas, barna hajú, sovány és olyan kék szemei vannak mint nekem.
Nos a szemeit nehéz lesz megfigyelni, de többi menni fog- gondoltam és előre csörtettem.-Á megvagy!-Ujjongtam magamban, mintha a lottónyereményt húzták volna ki, de nem ő csak egy személy akit apának kéne szólítanom, de mivel nem láttam kábé amióta megszülettem, ez nehezen fog menni. Odabattyogtam az asztalhoz és leültem.
-Jó napot!- Most hogy mondjam, hogy szia? Szia nem is láttalak milyen rég, mióta is? Ja soha, bocs tudod kihagy a memóriám újabban. Na hogyne, ha fene fenét eszik akkor sem fogom tegezni.
-Nyugodtan tegezz-na még mit nem?! Esetleg apucinak ne hívjalak? Vagy kérjek engedélyt a ma esti randimhoz? Lökött, na de azért a jó pofi imidzs megmaradt.-Rosalie, ugye?
Nem anyám tyúkja,apám mekkora IQ-ja van. Kezdek kételkedni abban, hogy anyu józan volt, mikor megismerte apát.
-Igen-mosolyogtam vissza.
-Mit kérsz inni, szívem?-Mi van?! Már a szíve vagyok? Kucc-kucc eddig nem is láttál, én nem a harmadik csajodtól vagyok, az a csaj az előbb ment ki...
-Csak a szokásosat-mosolyogtam rá. Ha már a szíve vagyok akkor azt is tudja mi a kedvenc italom.
Apu (a drágaság) zavartan nézett fel és rendelt egy kólát, közben meg minden agyatlanságot kérdezett, hogy hogy vagyok meg hogy hova járok suliba. Idegességemben már doboltam az ujjaimmal, erre ő azt vette le, hogy biztos dobolok. Micsoda lángelme!
-Miért nem iszol a kóládból?-Kérdezte az ételéből feltekintve.
Haha, ja elfelejtettem szólni, hogy utálom a kólát, bocs papi. De te sem szóltál,hogy egy előkelő étteremben vagyunk és, hogy itt nincs sok értelme pizzát rendelni.
-Nem szeretem-böktem rá az üvegre azzal egy szelet hűst vágtam magamnak, hogy a számba tömjem.
-Értem-szegénykém milyen ideges.-Kérsz mást?
-Nem, úgyis mennem kell-fölkeltem az asztaltól elvettem a táskám az asztalra raktam a rám eső pénzt és megfordultam.
-Hová?
-Úgy érzem, semmi köze hozzá- fordultam vissza és mélyen a szemébe néztem.
-Az apá...-kezdte volna a dumát, de én közbeszóltam.
-És tizenhárom vagyis lassan tizennégy évvel ezelőtt nem volt az?- És kimentem a teremből.
-De, de akkor más volt a helyzet...
-Nem volt semmivel másabb mint most, akkor sem izgatott a tény, hogy van egy apám és most sem. Nem is, öt éves koromig izgatott, de öt évesen feladtam, nem ártana , ha ön is feladná. És ne is játssza meg, hogy ön az apám, mert ezzel már elkésett-puszit nyomtam az arcára és elviharoztam.
Hogy lehet valaki ekkora tapló? Miért kell hogy elrontsa az estémet? Attól még, hogy neki rossz nekem lehet jó. Elmentem sétálni, mert most nem volt kedvem társasággal lenni. Értelmetlen módon a könnyem is kicsordult. Egyértelmű túl érzékeny vagyok. Mindenesetre nem így képzeltem el apámat. Sokkal jobban kellett volna, hogy teljen ez a pár óra.
A bénaságomnak köszönhetően még el is estem és megint bevertem a fejem, jobbnak láttam egy padra leülni. Már sötét volt, és hűvösebb is. Összekunkorodtam és fantáziálni kezdtem, Csupa értelmetlen dolgokról, de engem ezek nyugtattak meg. Hirtelen hiányozni kezdett a régi város, régi helyem és régi barátaim.
-Rosalie, mit keresel itt? Gyere haza, anyu már aggódik érted-hallottam Jake hangját és éreztem, ahogy felsegít, nem szóltam semmit, de nem is jött volna ki hang a torkomon. A lámpák árnyékainkat tükrözték én pedig egyre nehezebben tartottam nyitva a szemeimet. Az álmok mély birodalmába kerültem.
|
