Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
puskagolyó
^. Puskagolyó .^
Nem tudom ki vagy, se neved,
de úgy érzem, hogy mindig is ismertelek.
Amióta láttalak, fejemben jár a gondolat,
hogy milyen lenne érezni édes csókodat.
×
Szívemben egy érzés mely sokáig volt rejtett,
mióta tekinteted teljesen rabul ejtett.
Álmaimban folyton arcodat látom,
már régóta csak rád vágyom.
×
Te vagy az ki régen velem voltál?
Te vagy az ki először hozzám bújtál?
Az idő mint egy kerítés, úgy választott el minket,
utánad nyújtottam kezem mikor elvesztettem mindent.
×
Lehet csak álmaim játéka vagy,
magányos szívemben mégis kérdést hagy:
Kellek e neked? Én vagyok az kire vársz?
Szeretsz e annyira hogy akár örökké csak engem vársz?
×
Kérlek ne válaszolj, csak nézz rám, mélyen a szemembe,
s lásd meg hogy mennyire szeretlek.
Oh.. és mily boldog lennék ha tied lehetnék!
Az életet, mint szemedet, mindent olyan szépnek látnék.
×
Gyönyörű kék égen bolyhos felhők úsznak,
vidám hangját hallom egy madárnak, kettőnek majd húsznak.
S mindennek! Minden dalol nekem, s a világ szebb sem lehet.
mert ránk ragyog az aranysugár s eloszlat minden felleget.
×
De mit ábrándozok én? Ó..
Én ostoba halandó!
Ki nem érdemelhető nemes arcod mosolya,
ezért nem akarok lenni hófehér lelkednek kormos foltja.
×
Nem... soha nem tenném ezt,
de a szívem tudd meg nem ereszt!
Rád találok egyszer, s előtted állok majd,
s nézem ahogy szívedből egy puskagolyó felém tart.
Elkapom, s örökké megőrzöm, majd végleg elmegyek,
csak suttogd hogy "szeretlek" és újra látsz majd engemet.
××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××
^. Sorstalanul .^
Ki hallgatja meg kiáltásom?
Ki takar be és melegít fel ha fázom?
Ki add enni-inni remegő ajkamnak?
Hiába volt minden szó.. hisz úgy sem hallanak.
×
Ki érthet meg lelkem zűrzavarában?
Az őrület ringat el fojtó karjában.
De csitt! Hallgass végre el lázadó szívem,
Nem uralkodhatsz mindig az elmémen.
×
S kérdezlek, de soha nem felelsz.
Mi volt igaz ha nem ez?
Tökéletes volt és nem lesz még ilyen más,
Mert ami maradt az csak hasonmás.
×
Csak a káosz maradt és az érthetetlenség...
S az örökös tehetetlenség.
S nem értem... az ember hogy felejthet,
Az életben ennyi emléket és érzelmet?
×
Hogy képes úgy élni boldogan,
Hogy szíve hontalan?
S azt hiszi most már boldog s gondtalan,
De csak önmagát keresi, de hasztalan.
×
Remény... az a pici szikra,
Amivel az ember kemény mint a szikla.
Mégis sokszor önmagától megtiltja,
Eldobja hitét, s elmosódik mint e papíron a tinta.
×
Szörnyek! Ezek lettünk,
De embereknek teremtettünk!
Mégis e világ eltorzít,
S testem-lelkem most ezért ordít.
×
Nevetünk, mégis sírunk legbelül,
Ahol őrizzük énünket rejtekül.
Könnyeim hullatom mindazért ami egykor szép volt,
Mert mára csak elfeledett, megfakult folt.
|
