Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Egy Fa Meséje
Réges-régen mikor csak egy kis mag voltam,
egy gyönyörű mezőre pottyantam,
pici gyökereimet a földbe dugtam,
onnan erőt és boldogságot kaptam.
Messze voltam a nagy erdőktől,
ahol a fák lombjai egymást simogatják,
messze a madaraktól, a nyulaktól és az őzektől,
akik az erdő belső lelkét adják.
Egyedül voltam és nem tudtam mi az élet,
de megismertem az egyetlen barátomat, a mezőt,
egy örök társam lett végleg
tőle csak boldogságot kaptam és erőt.
Évekkel később már magas fa lettem,
de a mezőt még egyszer sem öleltem.
Hisz csak egy fa voltam, s mikor leveleimet levetettem,
akkor érezhette csak, hogy mennyire szerettem.
Belőle nőttem ki, nélküle nem léteznék,
virágjainak illatával és fűszállainak csiklandozásával erőt öntött belém,
Ő adott reményt és hitet, nélküle semmit nem mernék.
Nem is kaphattam volna jobb társat magam mellé.
Tavasszal és nyáron együtt boldogok voltunk, kivirágoztunk,
de mindig gyorsan jött el értünk a tél,
könnyes szemmel minden évben egymástól elbúcsúztunk,
s csak arra gondolva, hogy a tél majd véget ér.
Mély álomba merülve hullott ránk a fagyos hó,
számoltuk álmunkba a napokat,
hogy mikor jön el ismét a jó,
felébredve együtt nevetve majd nagyokat.
De miközben vártunk, elfáradtunk.
Túl nagy volt a tél ereje, túl sokáig tartott,
magunkból minden erőt kiadtunk.
s ágamból többé virág nem hajtott.
Korhadni kezdtem, s a mezőt megfojtotta a gyom,
minden erőmmel érte küzdöttem,
őt magára soha nem hagyom,
hiszen ha baj volt, ő mindig itt állt mögöttem.
Nem bírtam sokáig, már csak a gyökereim tartottak,
amik a múltba, a reménybe gyökereztek,
amik a mező szívéig lehatoltak,
védelmezve végig, amit soha nem eresztek.
De jött a favágó, fejszéjével szép lassan megölt,
s amit az idő elkezdett a korhadásommal,
azt befejezték... a nagy erős fa kidőlt.
Elvitték nagy erős testemet minden álmommal.
Csak egy tönk vagyok már...
élettelennek látszom,
de van elég erőnk, hogy újra kihajtsak a mezőből?!
félek, ezért csak a gondolattal játszom...
|
