TeveClub! - Az én oldalam

Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék

A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/

A Sziget

-Hétfő-

Edzés után elköszöntem Tomitól és Adriántól, akik megvárták velem a buszt, majd felszálltam. Jobbra, az első ülésre ültem, hátradöntöttem a fejemet a támlára és gondolkodni kezdtem az élet nagy dolgain. Nem sokkal haladtunk el a McDonald's mellett, amikor egy fekete furgon befarolt a busz elé, megállásra kényszerítve. Ez kizökkentett a gondolataimból. A furgonból kipattant két fekete öltönyös, markos legény, betörték az ajtót és feljöttek a lépcsőn. A sofőr tett egy mozdulatot feléjük, de az elől lévő előrántott egy pisztolyt és ráfogta, ezért a sofőr visszaült. A másik öltönyös elment a társa mögött. Azt vártam, hogy tovább megy a busz vége felé, de megállt mellettem és felém fordult. A hátamat az ablaknak támasztottam, hogy szembe legyek vele. Bal kézzel az arcom felé nyúlt, de jobb kézzel leütöttem a csuklójánál, rögtön ekkor orrba vágott a jobb kezével. Megszédültem, el is kapott a pólómnál és kiszedett a helyemről, majd levitt a lépcsőn. A másik is utánunk jött, beszállt a vezető ülésre, míg aki engem fogott, kinyitotta a hátsó ajtót, belökött és utánam szállt, majd elhúzta az ajtót. A furgon kifarolt, és sebesen elhajtott.
Begörnyedve feküdtem a tágas hátsó résznél, az orromból folyt a vér. Oldalra pillantottam, az öltönyös egy injekciós tűt tartott a kezében, és megnyomta –egy kis folyadék spriccelt ki belőle. Próbáltam távolabb menni, de szó nélkül leütött.

A következő órákban néha-néha magamhoz tértem. Különböző képeket láttam magam előtt, egy repteret, kisrepülőt, mintha a repülő ablakából néztem volna ki, és hallottam a motor zúgását. De képtelen voltam pár másodpercnél tovább eszméletben maradni.

Egyszer egy szúrást éreztem a karomban. Pillanatokkal később ki tudtam nyitni a szememet, mintha múlna a kábultságom hatása. Homokban feküdtem, még homályosan ugyan, de láttam, hogy egy baseball sapkás ember beszáll egy sárga kisrepülőbe és beindítja a propellert. Kinyomtam magam. A hangom még elég gyengusz volt, azt próbáltam mondani, hogy „ne”, és közben a gép felé nyúltam. Az felszállt, és elrepült. Nagyokat fújtam, egyre jobban kitisztult a látásom is, és egyre józanabb lettem. Körülnéztem. A szabad ég alatt voltam, velem szemben egy hatalmas tenger (óceán?), ameddig a szem ellát. Belemarkoltam a homokba, majd az ujjaim között visszaengedtem a földre. A part, ahol ültem, elég szélesnek tűnt. Magam mögé néztem, erdős helyet pillantottam meg. A távolban kisebb hegyeket is láttam. Egy szigeten találtam magam.Újra a tenger felé fordultam, és összeroskadtan ültem, nem tudtam, mi történik velem.
- Egy újabb vendég! –ütötte meg a fülemet egy ismerős hang (Márk). Hátrafordultam, ott állt Márk, két oldalán Beával és Rékával. „Ez kurva jó.”-gondoltam magamban, elnézve a jelenlévőket. Amint kontaktust akartam felvenni Rékával, rögtön elnézett másfele. Felálltam, leporoltam magamat, és kérdezősködni kezdtem.
- Ez valami rossz vicc?
- Gondolom téged is elraboltak. –mondta Márk. Ahogy eszembe juttatta, elkezdett fájni az orrom.
- Mit akartok tőlem? –kérdeztem gyanakodva.
- Nehogy azt hidd már, hogy mi hoztunk ide ember! Mindenkit elraboltak, aki itt van.
- Miért, vannak még itt mások is?
- Gyere..-és elindultak be az erdőbe, én követtem őket.
Úgy 100 méter gyaloglás után egy tágasabb helyre érkeztünk, kb 10-15 méteres körzetben nem volt fa. Ideális táborhelynek tűnt. Ott volt kis fatönkökön ülve Nagy Peti, Boldi, Ati, Szabina, Timi és Erik. Nagyon megkönnyebbültem és boldog lettem, amint megláttam őket, Szabina rögtön a nyakamba ugrott „Mátéé” kiáltásokkal. Timi is megölelt, aztán pedig Erik ugrott a nyakamba. Köszöntem a többieknek, kérdeztem, hogy mi folyik itt.
- Nem tudom, de kezd jó lenni a buli, egyre többen leszünk! –mondta optimistán és jókedvűen Erik.
- Titeket is elraboltak? –kérdeztem. Mindenki bólogatott.
- Éppen azt meséljük, kit hogyan. Mesélj! –mondta Peti. Elmondtam a storymat, és ők is sorban: Ati a kondiból ment haza mikor rátámadtak, Peti a kutyáját sétáltatta, Boldi a boltba indult stb. Egy szóval semmi összefüggést nem találtunk az elrablások közt.
Meglepő módon két részre oszlottunk, Márkék az egyik oldalon, mi a másik oldalon voltunk. Timi néha itt, néha ott. Miután kibeszéltük az elrablásokat, jött a magától értetődő kérdés: „Most mi lesz?”. Senki nem tudta a választ. A csöndet végül Bea szakította félbe, miután megszámolta a létszámot:
- Amúgy.. Állítólag van egy TV show, ahol összegyűjtenek 10 fiatalt, majd az alvilági (macskakörmözött az ujjaival) felsőbb rétegeket szórakoztatják a fiatalok lemészárlásával. –Ez olyan hirtelen jött, hogy mindenki ledöbbent. Végül Peti folytatta:
- Jaa, erről én is olvastam a neten, de nem tudták bebizonyítani a show létezését. – ezután még mélyebb csönd lett, mindenkinek átfutott az agyán, hogy mi van, ha mindez igaz, és mi egy showban fogunk meghalni.
- Ez nem biztos. –fűzte hozzá Bea.
Hirtelen egy égő nyílvessző fúródott a közelünkben a földbe, lángra lobbantva a földön heverő leveleket. Először mindenki megijedt, Szabina kiáltozva el is szaladt. A többiek meggondolták magukat, és Márk, Erik és Peti odarohantak eloltani a tüzet. Én egy fa mögé bújtam, tőlem 3 méterre Ati is ezt tette egy másik fánál. A lövés irányába néztünk, de nem láttunk semmit. Néhány madár repült el a fákról. Kisvártatva Szabina is visszajött, halálra rémülve. „Nem vagyunk egyedül.” –ismerte fel kitűnő logikával.

Még percekig alig mertünk mozogni, hátha újabb meglepetés vár.
- Egy pillanat. Hogyha ez egy TV műsor, akkor kell, hogy legyenek kamerák is, nem? –kérdezte Réka. – Márpedig én egyet sem látok.
- Rejtett kamerák bárhol lehetnek, képtelenség kiszúrni őket. –mondta Márk. Azért szerencsét próbálva felnéztünk a fákra, de sehol nem láttunk semmit.
- És mondjátok, mi a lényege ennek a shownak? –kérdeztem Beától és Petitől.
- Mondom, elvileg csak kinyírják a szereplőket. –válaszolta Bea. Timi fejbe vágta magát, és idegeskedve mondta, hogy „hát ez csodás!”. – De miért lenne ez az a műsor? Az sem biztos, hogy létezik ilyen. De ha mégis, miért pont mi? –folytatta Bea. Kérdések sorozata, amelyek mindenkit foglalkoztattak.

Hosszú ideig csak ültünk, volt, aki a levelek közt kutatott kamerák után, Szabina és Timi most kezdtek el komolyabban foglalkozni a gondolattal, hogy lehet, hogy vadásznak ránk.
- Éhes vagyok. –mondta boci szemekkel Réka. Márk felállt, és mondani kezdte: fel kell találnunk magunkat. A parton biztos találunk köveket, amiből tüzet csiszolhatunk, és gondolom hal is van a vízben. Induljunk! – de senki nem mozdult. – Mi van, süketek vagytok? –kérdezett vissza. Éppen meg akartam szólalni, de Erik megelőzött:
- Ha éhes vagy menj, és halássz ősember módjára. Én ugyan nem fogok neked halat fogni.
- Nem nekem kell, Réka az éhes te barom. És előbb utóbb mindenki az lesz, úgyhogy emeld meg a segged és gyere!
- Biztosan találunk valami gyümölcsöt, meg amúgy is, hogy akarsz te halat fogni? Tudsz halul és idehívod őket vacsorára vagy mi? –vitatkozott tovább Erik.
- Baazd, ne vitatkozzatok már! A parton lehet hogy meglátunk valami hajóst, vagy nem tudom. De nekem egyre ijesztőbb itt. –mondta Szabina, és igazat adott Márknak. Szépen lassan mindenki megmozdult, és elindultunk a part felé. Én is mentem, de Erik megfogott.
- Ugye nem pártolsz át Márkékhoz? –kérdezte.
- Sose tenném, én veled vagyok, de most igaza van. Ennünk kell.

A parton kezdetben kevés sikerünk volt, Réka homokangyalt csinált a homokba, Timi gyűjtött köveket, mi pedig egy halat sem tudtunk fogni. Ati megjött Boldival, hoztak éles végű botokat. Mindenkinek adtak. Felfegyverkezve, alig 2 óra alatt sikerült elejtenünk 2 halat.
A vízszint sajnálatos módon emelkedni kezdett, dagály ütötte fel a fejét, ezért kénytelenek voltunk visszamenni a helyünkre. Tüzet raktunk, és megsütöttük a halakat.
Elkezdtük szétosztani, a lányok kapták a nagyobb falatokat. Láttam, hogy van, aki még éhes. Készséggel nyújtottam volna a megmaradt halamat Rékának, de Márk adott neki előbb, ezért nagyot kerülve Boldinak adtam az enyémet. Erik látta ezt a manővert, és a szemembe nézett még egy kicsit, majd folytatta az evést.
- Szerencsére többet nem kel halásznunk. –mondta Peti, miközben egy falatot tömött magába.
- Mert? –kérdezte Ati.
- Hát, szerintem holnapra már halottak leszünk. –mondta viccelődve Peti. Sajnos nem mindenki nevetett rajta.
Miután befejeztük, Erik odajött hozzám.
- Azt hittem, már elfelejtetted. –mondta. Rögtön tudtam, mire gondol. Készültem válaszolni, amikor egy hangos sípszóra lettünk figyelmesek. Nem tudtuk, merről jött a hang.
- Azt nézzétek! –kiáltotta Timi, és egy pontra mutatott. Odanéztünk, és farkasokat láttunk, ahogy felénk rohannak a fákat kerülgetve. Az adrenalin magasra szökött bennünk. „FUTÁS!” –mondta Márk, és elkezdett rohanni egy emelkedős rész felé, közben felkapott egy fadarabot, amit a halászáshoz használtunk. Ati is lehajolt egyetért, mindenki futott Márk után. 30-40 fokos emelkedőn szaladtunk fel. A farkasok sokkal gyorsabbak voltak, vissza se néztünk. Hirtelen egy süvítő nyílvessző betört oldalról, és keresztülszúrta Márkot a mellkasánál, a jobb vállától kis távolságra. Odaszögelte a nyílvessző egy fához. Ordított a fájdalmában. Megálltunk, közben figyeltük, ahogy a farkasok egyre közelebb érnek.
- Szedjétek ki, szedjétek ki! –mondta a fájdalommal küszködve Márk. Peti rászánta magát és megfogta a nyílvesszőt, de ahogy megmozdította, Márk mégjobban elkezdett ordítani, és ellökte Peti kezét. A farkasok már a közelben voltak, és Peti nem nagyon akart meghalni, ezért nem próbálkozott többet. Ahogy mindenki, elkezdett futni ő is. Ati a botját odadobta Márkhoz, hogy tudja majd magát védeni, az ő elejtett botját pedig felvette, és azzal rohant tovább. Réka visszafordult, mert Bea nem nagyon akarta otthagyni Márkot.
- Gyere már baszki, nem akarlak téged is elveszíteni! –kiáltotta könnyes szemekkel Réka. Bea túl sokáig tétovázott. Már majdnem elindult, de egy farkas ráugrott és leteperte, majd elkezdte marcangolni. Rékának tovább kellett rohannia.
Márk a levegőben hadonászva próbálta elkergetni a farkast, de nem érte el. Közben megjelent a többi is, és Márktól 3 méter távolságban leültek. 4 farkas volt, ebből az egyik nyaldosta a véres száját a fekvő Bea mellett. Még nyögdösött és vért köpött remegve, de semmit nem tudott már csinálni. Márk is sírva hadonászta tovább a semmit, nem nagyon hatotta meg ezzel a farkasokat. Már ő is megnyugodott (már amennyire meg lehet xD), és csak várta, hogy mi fog történni. Bea időközben meghalt, semmi életjelet nem mutatott. Végül egy újabb sípszó hallatszott, és a farkasok egyszerre vetették rá magukat Márkra, aki felodított…

Felértünk a magaslatra. Sík, füves terület volt. Hogy ide feljussunk, egy 3-4 méter magas sziklafalon is fel kellett másznunk, ami ilyen sietősen sima ügy volt mindenkinek. Én és Boldi leültünk az erdő felé nézve. A többiek fel alá járkáltak vagy guggoltak izgalmukban. Timi Ati vállán sírta ki magát, Szabina is meg volt rémülve, őt Erik nyugtatgatta.
- Nem is rossz. Nem szerettük őket, ugye? –kérdezte Boldi.
- Mi nem.. –válaszoltam, majd a bús Rékára néztem, aki a köveket rúgdosta.
- Szerintem ideje tovább állnunk. Lassan besötétedik. –mondta Ati. Felálltunk Boldival, és elindultunk a végtelennek tűnő síkságon.
Hosszú ideje mentünk már, amikor ahogy lenéztem, észrevettem egy velünk párhuzamosan folyó folyót. Már mindenki nagyon szomjas volt, ezért kerestünk egy biztonságos lejárót és lementünk inni.
- A kutyák elvesztik a nyomunkat, ha belemegyünk. –szólalt meg Réka. Mindenki belátta ezt, belementünk, majd újra kijöttünk. Aztán vissza a síkságra.
Nem tudtuk, merre megyünk, csak az járt a fejünkben, hogy minél messzebb kell jutnunk. Újra erdős területre érkeztünk, és megpillantottunk egy faházat. Leguggoltunk a növények takarásában, és figyeltük egy darabig. Semmi mozgást nem észleltünk, ezért megközelítettük, majd bementünk. A ház üres volt, mégcsak bútorok sem voltak. Minden sarokban nagy pókhálócsomók. Ati váratlanul kiment az ajtón.
- Hova mész? –kérdeztem.
- Nincs wc. –válaszolta.
Timi és Szabina vonakodtak leülni a koszba, de Réka kapásból földre huppant, ezért ő is mellé szegődtek.
- Még sötétedés előtt szét kéne néznünk a parton, hátha találunk valami csónakot, vagy akármit. –mondta Peti.
- Inkább maradjunk itt, túl veszélyes kimenni. –reagált Boldi.
- Hát figyelj, most nagyon úgy néz ki, hogy így is úgy is itt végezzük, szóval egy próbát megér.
- Gyerünk. –mondtam végül. Ati visszajött, és gondolkodás nélkül velünk tartott Erikkel egyetemben. Boldi vonakodott jönni.
- Ide is kell valaki, hogy vigyázzon a lányokra.. –mondtam neki kihúzva a csávából, ő ezt készségesen vállalta is.
- Vigyázzatok magatokra! –engedett útnak Timi.

Kimentünk a faházból, olyan 7-8 óra körül lehetett, a Nap már alacsonyan járt.
- Vigyázzatok hova léptek. –mondtam a többieknek, egy medvecsapdára mutatva. Lassan haladtunk, és épségben kiértünk a partra. A sziget ezen oldala eléggé sziklás volt. Ismét a végtelen tenger tárult a szemünk elé, sehol semmi jele a civilizációnak. Körbenéztünk, és Erik örömittasan kiáltott fel: „Ott van eeegy!” Odanéztünk, és egy csónakot láttunk párszáz méterre tőlünk. Odarohantunk hozzá, közben vigyáztunk a sziklás részeken egyensúlyozva.
Egy motorcsónak volt.
- Szerintem húzzunk el innen minél előbb. –mondta Peti.
- De be fog sötétedni, semmit sem fogunk látni a tengeren. –mondta rá Erik.
- Még mindig jobb, mint itt maradni, nem? Itt a biztos halál vár ránk. –szólt közbe Ati is. A vitájukat én szakítottam félbe: egy vezetéket emeltem fel, amiből csöpögött a benzin. Valaki elvágta, tönkretéve a reményeinket. Ahogy a többiek felé fordultam, tőlünk 200 méterre elég magasan (a síkság szélén) egy alakot pillantottam meg. Felemelte a nyílpuskáját. A többiek látták az arcomon, hogy látok valamit ezért ők is felé fordultak. 4 farkas a lejtőn haladt lefelé, támadásszagú volt a dolog. Az alak kilőtte a nyílvesszőt, az égben szállva úgy tűnt, mintha tüzes nyílvessző lenne. Az agyam rögtön kapcsolt, hogy ebből nagy baj lesz, kiugrottam a csónakból. A nyílvessző elől egy kecses mozdulattal (nagy szerencsével) el tudott hajolni Ati. A tüzes vessző érintkezett a benzinnel, kapásból felrobbantva a csónakot. A tűz beterítette Eriket, az egész teste égni kezdett. Nekem a bal cipőm gyulladt fel, le is dobtam magamról. Távolabb mentünk a lángokban álló csónaktól, ekkor vettük észre, hogy Erik körbe-körbe rohangál égve. Teljesen eluralkodott bennünk a félelem. Erik a víz felé szaladt, de elesett a sziklákon. Beverhette a fejét, ugyanis nem láttam mozogni, csak a tűz égette. Peti és Ati már 10-20 méterrel megelőzött, ugyanis csak én álltam le nézni Eriket. De hamar visszafordultak, mert a farkasok leértek a hegyről és sebesen rohantak szemben velük.
- Gyorsan, be a vízbe, be a vízbe! –kiáltozta felém Ati. Megláttam, hogy 2 farkas balról, 2 pedig jobbról közelít. Csatlakoztam Petiékhez, és belegázoltunk a vízbe. A farkasok megálltak a sziklákon, egyikük még ivott is az ott még alacsony vízből. Sok vizet nyeltem, már azt hittem elsüllyedek, de Ati kiemelt, így újra tudtam figyelni. Csapdába kerültünk a 4 farkas szorításában.

-Faháznál-
Boldi a 3 lánnyal szemben ült a földön. Ők néha sugdolóztak egymásnak, Timi és Réka egymás vállára hajtották a fejüket. Szabina törte meg a csendet, elkezdett érdeklődni Boldi felől, hiszen rég nem látta. Több dolog nem történt.
- Már vissza kellett volna jönniük. –aggodalmaskodott Timi. Boldi kinézett az ablakon, már sötétedett.
- Ez meg mi? –kérdezte, és felállt. Odament az ablakhoz, és a felső sarkában egy kis kör alakú kamerát pillantott meg. Felmászott az ablakra. A lányok ezt érdeklődve figyelték, Boldi leszedte a kamerát és szemügyre vette.
- Itt sem vagyunk biztonságban. –jelentette ki. Hirtelen az ajtón kívülről egy csattanás hallottak –mintha bezárták volna őket. Egyszerre fordultak a hang irányába. Szabina felállt és odament –tényleg nem tudta kinyitni. Az ablak előtt egy alak suhant el, a frászt hozva Boldira. Hanyatt esett, ami fájhatott, hiszen 1 méter magasból történt Az ablakot ekkor kívülről egy fejszével betörték, a szilánkok szétrepültek, többségük Boldit vágta meg, a többiek sikeresen megúszták. Timi és Réka is felálltak. Egy égő nyílvessző fúródott a padlóba, nem sokkal Boldi lába alatt. Ő felállt, és elkezdte oltani, ekkor egy újabb nyílvessző süvített be, ezúttal a falba. Hamarosan egyre magasabbra csaptak a lángok. Nem tudták kinyitni az ajtót. – Erre! –mondta Réka, és a betört ablak felé ment, kézen fogva húzva Timit. De mielőtt odaért volna, a lángok felcsaptak, elzárva a kiutat. Boldi látta magán, hogy több helyen megsebesült a szilánkoktól, de nem zavartatta magát. Pár lépést hátrált az ajtótól, majd teljes erejéből nekirohant. Egy kicsit kintebb tört, de lepattant róla és beleesett pár szilánkba. A háta is vérzett már, pár üvegdarab ki is állt belőle. Szabina sikítozva püfölte az ajtót, de nem sokra ment vele.
- Menj már onnan! –kiáltott rá Boldi, aki kész volt egy újabb rohamra. Nekirohant és sikeresen kitörte az ajtót. Kizuhant, és ráesett. A lányok is szaladtak ki, amikor látták, hogy az éppen feltápászkodó Boldi mellett megjelenik egy kék kopottas farmeres, mellényben lévő rövidszakállas ember, kezében a fejszével.
- Boldii! –kiáltotta el magát Timi. Boldi felnézett, ekkor az ember a fejszével belevágott a fejébe, és visszaesett a földre.
- Nee! –ordította sírva Szabina, végül elhúzták egymást onnan és rohanni kezdtek. Boldi pislantott még párat, érezte, ahogyan ömlik a fejéből a vér. Végül a fejszés egy újabb csapást mért rá, meghalt.
- Fussunk!
- De merre? –folyt az értelmes párbeszéd a lányok között. Hirtelen egy csattanást hallottak –Szabina felordított fájdalmában: egy medvecsapdát talált meg. Timiék visszafordultak és szemügyre vették a lábát. Szabina visított a fájdalomtól, még az sem segített neki, hogy a lányok mondták, ne tegye. Két oldalról segítették, és úgy haladtak előre, Szabina a fél lábán ugrált, a másikat vonszolta maga után kínkeservesen.

-Parton-

A farkasok nyalták magukat, látszott, hogy nincs bennük nagy feszültség. Már napnyugta volt, kezdtük fázni a vízben, ezért egyre többet mozgattuk magunkat.
- A többiek.. Biztosan veszélyben vannak. –mondtam. Ekkor megszólalt a sípszó, és 3 farkas kisvártatva elszaladt. A negyedik ott maradt, nézte a társait ahogy elmennek.
- Innen sosem jutunk ki. –mondta Peti halálra vártan. Csak az járt a fejemben, hogy mi történhetett a faházban lévőkkel. Biztos voltam benne, hogy nem véletlenül tartanak itt minket sakkban. Aggódtam értük, legfőképp Boldiért és tudjuk kiért ;). Váratlanul Ati elindult kifelé, mi csak később kérdeztük meg a csodálkozástól Petivel, hogy mire készül. A kezében egy viszonylag nagy kődarabot tartott, egyenesen a farkas felé ment, aki látva ezt felegyenesedett.
- Te bolond vagy! –mondta Peti. Féltünk, hogy megöli magát. Amint a közelébe ért, a farkas odarohant hozzá és rávetette magát. Ati a kővel ütlegelte, ahol érte, a víz alá is lenyomták egymást, fröcsköltek rendesen, dúlt a harc. Petivel magunk sem tudjuk miért nem szaladtunk el amíg Ati lefoglalta a farkast, talán láttunk esélyt a győzelmére. De olyan heves küzdelem volt, hogy a közelükbe sem tudtunk volna menni, az biztos. (nem mintha akartunk volna xD). Végül a farkas döglött testét felemelte Ati, és beledobta a vízbe. A ruhája szakadozott volt és rajta a vére keveredett a farkaséval. Lihegett, és nagyon remegett a keze. Kimentünk Petivel, meg sem tudtunk mukkanni az ámulattól. Csurom vizesek voltunk, mi azért remegtünk, mert nagyon fáztunk. Elindultunk a faház felé.

Szabinának már a hangja is elment a sikongatásoktól, csendben szipogott. Ezért tudták meghallani a farkasok rohanását az erdőben.
- Mi ez? Ti is halljátok? –kérdezte Réka.
- A farkasok.. –mondta halálra vártan Timi. Szegény Szabina mégjobban elkezdett parázni, mivel még menni sem tudott egyedül.
- Ne hagyjatok itt kérlek! –könyörgött. Timiék vitték tovább, majd letámasztották egy fához.
- Megpróbáljuk elcsalni őket. –mondta Réka Szabinának.
- Ne, ne, ne, ne hagyjatok itt! –kelt ki magából Szabina, és visszahúzta a lábánál.
- Visszajövünk érted. Ha veled maradunk biztosan megtalálnak, és te leszel a legkönnyebb célpont! Ez az egyetlen esélyed neked is és nekünk is! –világított rá Réka. Szabina végül elengedte, a két lány elszaladt. Szabina meghúzta magát, és a csodában reménykedett.
- Mi lesz, ha utolérnek? –kérdezte futás közben Timi.
- Majd felugrunk egy fára, a kutyák nem tudnak fára mászni. –válaszolta Réka.

Szabina mozgásra lett figyelmes. Összeszorította a fogait. Elszaladt előtte 1, 2, végül a harmadik farkas is Rékáékat követve. Mikor már elég távol jártak, Szabina fellélegzett, persze a könnyei tovább folytak. Lenézett a lábára, a medvecsapda a húsáig hatolt, a legapróbb mozdulat is iszonyúan fájt. És még mindig tele volt adrenalinnal, tudta, hogy ennél csak rosszabb lesz. A mögötte lévő bokor szépen lassan megmozdult: egy terepruhás katonafeelingű, zöld-fekete csíkosra festett arcú ember jelent meg. Bokornak álcázta magát. Előhúzott egy kést, és szép óvatosan Szabina nyakához emelte. Ő ebből nem vett észre semmit, örült, hogy a farkasok elmentek. Egy vágás, és a torkából ömlött a vér: meghalt.

-1 órával később-

Petivel és Atival már az erdőben jártunk, nem találtuk a visszautat a házhoz. Ati, mióta megküzdött a farkassal szótlan lett, és állandóan be voltak feszítve az izmai. Érthető, hiszen nagy traumán ment át, ahogyan mindenki.
- Fiúk! –hallottunk egy hangot. Timi volt az, lemászott egy fáról, követte őt Réka is. – De jó, hogy éltek! –folytatta Timi. Elmesélték, hogy mi történt, és hogy hol rakták le Szabinát. Elmentünk érte, de nem volt a helyén.
- Biztos, hogy itt hagytátok? –kérdeztem.
- Teljesen biztos. –válaszolt Réka. Timi sírni kezdett, és most Petire borult. – Megtalálták a farkasok. –nyüszögte. Ekkor előlépett egy ember a fák mögül, az oldalán a 3 farkassal, nyakában a kutyasíppal, és a kezében a nyílpuskájával. Timi magához szorította Petit, és felkészült a legrosszabbra, ahogy mindenki. Ati tett egy lépést az ember felé, de a farkasok rögtön elkezdtek rá vicsorogni.
- Hiányzik az egyik kiskutyám..-mondta, és a mindenki másnál véresebb ruházatú Atira nézett. – Kaptok egy kis egérutat, de azt ajánlom kapkodjátok a lábatokat! –folytatta. Mi nem nagyon akartunk mozdulni, de az ember számolni kezdett: „tíz, kilenc..”. Erre szó nélkül futásnak eredtünk. A fák mélyre lenyúló leveleit félreütve kellett előre haladnunk. Meghallottuk a síp hangját,ezért mégjobban begyorsítottunk, futottunk az életünkért, bár már alig láttunk valamit. „Biztos csapdába akar megint csalni.”-gondoltam magamban, amikor éreztem, hogy a lábammal elszakítok valamit. Ebben a pillanatban egy villanást láttam magunkkal szemben, és éppen annyi időm volt, hogy reflexből oldalra kaptam a fejemet. Egy ezüst nyílvessző száguldott el az arcom mellett, és megsebesítette azt. Letérdeltem a földre, és fogtam a vérző arcomat. Láttam, hogy a többiek lelassítanak és visszanéznek, de nem volt vesztegetni való időm, felálltam és mentem tovább. „Ahogy sejtettem, tele van az erdő csapdákkal.”-gondolkodtam.
A következő pillanatban Ati lépett rossz helyre, és ez végzetesnek bizonyult: egy kötél tekeredett a bokája köré és fejjel lefelé felrántotta 2 méter magasba, úgy lógott le. Megfogtuk Petivel a kezét, de nem tudtuk leszedni. Ő fejjel lefelé látta hogy jönnek a farkasok.
- Meneküljetek! Gyorsan! –mondta nekünk. Hátranéztünk, és jobbnak láttuk, ha futunk. Ati még visszafogott a kezemnél, és mondta: „Vigyázz Rékára!” majd elengedett. Nagyot nyeltem, itt kezdett leesni, hogy a legjobb barátomat fogom otthagyni a fáról lógva. Összeszorult gyomorral rohantam a többiek után.

A három farkas megérkezett, kettő tovább rohant utánunk, a harmadik leült a lógó Ati alatt. Hamarosan megérkezett a gazdája is.
- Lám lám, fogtunk valamit. –mondta. – Lássuk, hogy így elbírsz-e egy farkassal! –mérgesedett be, és belelőtt egy nyilat Ati hasába, majd egy újat helyezett a puskájába, és mégegyszer tüzelt: már két nyílvessző állt ki Atiból. Köpött egy kis vért.
- Szemét. –mondta vérző szájjal. Ekkor az ember a következő nyíllal a kötelet lőtte szét, így Ati a földre zuhant. Próbált felállni, de nem nagyon sikerült.
- Lássuk! –mondta az ember, és a farkas rá is támadott. Ati próbált védekezni, de megharapta a kezét a farkas, és még több helyen összeharapdálta. Sikerült lerúgnia magáról egy időre, és az ember felé lépett, de az erre egy újabb nyíllal lőtte mellkasba. Ati térdre esett ettől, és már nem volt ellenfél, a farkas darabokra szedte.

Mi 4-en sikeresen kiértünk az erdő szélére –pechünkre egy 30-40 méter mély szakadék szélére kerültünk. Visszafordultunk, de a két farkas ott állt vicsorogva. Az egyik nekiiramodott, és egyenesen ráugrott Timire, a szakadékba lökve magával együtt.
- Nee!! –ordított fel Réka. A farkas vészjóslóan morgott ránk. Láttam, hogy Réka kétségbe van esve. Eszembe jutott, hogy mit mondott régebben: „a lányokat ne úgy állítsd be a regényeidben, mint akiket meg kell menteni”.
- Na, te amazon, most mutasd meg hogy mennyire vagy bátor! –mondtam oda hozzá. Erre ő megszívta magát, és el is indult a farkas felé. Azt hittem hanyatt dobom magam a meglepettségtől. Visszahúztam a karjánál, és mondtam, hogy nem gondoltam komolyan. Közben Peti a szakadékba nézett.
- Itt megpróbálhatunk lejutni. –mondta, és egy viszonylag könnyebb útra mutatott. El is kezdett a lábával előre csúszni lefelé. Réka ment következőleg, amikor megszólalt mögöttünk egy hang:
- Hová hová? –a farmeres, fejszés ember volt az. A farkas nem támadott rá.
- Siess! –mondtam Rékának, majd a fejszés felé fordultam. A fejszéjén még látszódott Boldi vére. Játszadozott a kezében a fejszével, majd ezt mondta:
- Ez itt a finálé. Sajnos most mind meg fogtok halni. –jelentette ki.
- Ne fogadj rá. –válaszoltam. Erre csak nevetett, és a fejével próbálta jelezni, hogy nézzek le magam mögött. Peti már lent volt, és éppen segítette Rékát, amikor a mellettük lévő bokorból előjött a terepruhás késes gyilkos. Láttam, hogy Réka figyelmezteti Petit, aki hátrafordult, de a késes már túl közel volt, és hasba döfte Petit. Kihúzta belőle a kést, Peti a földre borult, aztán a késes nekiszorította a karjával a nyakánál a sziklának Rékát és elvágta a torkát, minden védekezési kísérlete ellenére. Ekkor magam mögött hallottam, hogy elindul felém a fejszés. Megfordultam, és lehajoltam a vágása elől, majd nekiugrottam, de a fejsze nyelével halántékon vágott és a földre estem ájultan. Peti még mocorgott odalent, a késes ezért belerúgott egyet. Fentről leszólt hozzá a fejszés, és ezt kérdezte:
- Na haver, melyikük legyen a Show győztese?
- Ez most legyen döntetlen! –jött a válasz. A fejszés bólintott, és lendítette a fejszéjét, a késes pedig leguggolt Peti mellé, és elvágta a torkát egyidőben azzal, ahogyan a fejszés lecsapta a fejemet..

« előző bejegyzés