Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Víz
Deni - Külön Utakon
×
Eljön az idő mikor választanod kell: dönts szívvel vagy ésszel.
Hallgatsz a gondolataidra vagy talán arra amit érzel?
Meg kell választanod utad sokszor az életben,
S mi együtt régen úgy döntöttünk, hogy nekivágunk kettesben.
×
Mikor először megláttalak, megfogadtam hogy nem engedlek el,
de elmémet megfertőzte a távolság... és a harc az emberekkel.
Szavakkal és tettekkel megbántottuk egymást,
de a szívünk mindig visszahúzott éveken át, hisz' nem akarunk mást.
×
Mindennap egy harc volt egymásért, tudtuk jól rég,
de éreztük mindketten, hogy ez lesz a kezdet és nem lesz vég.
Hónapokat vártunk egymásra, átmentünk addig sok rosszon s szépen.
De mikor átöleltél feledtem az addigi összes szenvedésem.
×
Mindent megpróbáltam tenni, a legjobbakat ahogy csak bírtam,
amikor szomorú voltál, én is veled együtt sírtam.
Gyerekfejjel nehéz volt... ellenség a távolság!
Hibáztam, s hogy mennyire fáj, egy egész élet is kevés hogy elmondjam már.
×
Hátat-fordítottam neked és jártam a saját utam,
de nap mint nap eltévedek, keresem a kiutat minduntalan.
Sok év telt el azóta és tanultam tőled sokat,
egy érzés irántad soha meg nem változhat.
×
Elengedtelek de így én lettem a fogoly,
Számomra te voltál minden öröm, szeretet és mosoly.
Azóta félholt vagyok, a világban céltalanul bolyongok,
visszagondolva magunkra...: szerelmes, boldog, megállíthatatlan bolondok.
×
Egy darab szakadt ki a szívemből, melyet nem tud senki pótolni amíg élek,
1000 csók, 1000 ölelés mástól... semmi.. az árnyékodba sem érnek.
Testem a világban él, de lelkem végleg benned,
úgy érzem hogy szerelmed irántam még szívedben lapul, csak meg kell lelned.
×
Veled akarom a múltat feledni,
tanítsuk meg egymást újra, újra szeretni.
Futnék az emlékeid elöl, de nincsen hova,
mert te vagy az, akit nem felejtek el soha.
×
Ha lehetne újjáélednék és újra s újra kezdeném,
nem adnám fel amíg nem lennél az enyém.
Te vagy akire mindig is vágytam, akivel leélném az életem,
De ez mind csak egy vágy... hisz' hogy szeress, higgy, nem kérhetem.
×
Külön az a két ösvény, amin te jársz és amin én.
de hogy egyszer közös lesz utunk, lelkemben él a remény.
S mielőtt végleg eltévedek, s többé nem talál rám senki már,
Remélem téged boldoggá tesz majd vagy én, vagy utad végén valaki más...
--------------------------------------------------------------------------
Deni - Víz
~
Hullámzó tenger, sötét mélysége,
vihartól dúló habok könyörtelen rémsége.
Óvtalak, megvédtelek tőle,
hisz' senki sem jött ki élve belőle.
~
Hazug szavak, ellenségek édes csábítása,
ártatlan elmék végzetes ámítása.
Becsaptak, elcsaltak,
álmok, amik éltek benned kialudtak.
~
S a harc, melyet vívtál,
és a jövő, melynek kapujában álltál:
Elvesztetted. Eldobtad magadtól,
szíved megmérgezve az álnok haragtól.
~
Álarc, mit arcod előtt tartva,
a könnyeidet eltakarva,
a harcot feladva, fejest ugorva a vízbe.
Mintha az életed egy percig se tartana.
~
Kezdetben a víz a barátodnak tűnt,
minden bánatod nyomtalanul eltűnt.
Szabadnak, határtalannak érzed a lelked,
az édes csábítás többé el nem enged.
~
Azt gondolod tudod mit teszel,
hiszed, hogy így boldogabb leszel.
Lelkedben vulkán készül mégis kitörni,
elmédből a múltat próbálod kitörölni.
~
Menekülsz, rettegve reszketsz belül,
mert hiába a mosoly, ha szívedben tátong az űr.
S meglepődve, hogy elméd még mennyi mocskot tűr,
hogy ki vagy valójában, talán soha ki nem derül.
~
Már azt sem tudom, hogy ki az ellenség s ki a barát,
végén úgy is te fizeted meg ennek az árát.
Magad ellen harcolsz, lázadsz vagy csak élni próbálsz?
vigyázz, mert az ördöggel cimborálsz.
~
Fájdalom, melyet saját magadnak ejtesz.
s könnycsepp, melyet titokban rejtesz.
Már nem bízol senkiben, önmagad árnyéka lettél,
nem tudod hová tartasz, s azt sem honnan jöttél.
~
A habok között vergődve, egyre magányosabb leszel,
te vagy a víz újabb martaléka, bármit is teszel.
Erőd lassan elhagy, s merülni kezdesz,
minden reményt magadtól elengedsz.
~
A régi emlékeidre gondolva rájössz, hogy ez így nem volt fer.
A világ sohasem veszít, az ember sosem nyer.
A sötét mélység lassan elnyel,
beletörődve hogy vége, többé a szíved sem ver.
~
~
~
Azóta éveken át, minden este kiülök a partra,
a fájdalommal harcolva, rád gondolva.
Tudom, vissza többé nem kaplak,
nyugodj békében, aludni hagylak.
~
Az én erőm napról-napra elvész,
reménykedve mindig, hogy egyszer visszatérsz.
De a remény, s így az életem is elsüllyedt veled,
a szívem helyett már egy bomba ketyeg.
--------------------------------------------------------------------------
Deni - Egy tökéletes mese
Egy kisfiú pityergett a korom sötét szobában aznap. Nem értette az érzéseit, nem tudta mire vágyik. Tudta, hogy a bizonytalanságával valakit nagyon megbánt.Így is történt. Menekülnie próbált mint egy sebzett madár, repülni nem tud már, csapkodva menekül a föld porában. Mikor azt hitte, hogy már vége, akkor kezdődött csak el igazán az élete... Tudva hogy ő (negatív értelemben) különleges, hogy érzelmei nem mindennaposak, egy kislányt már fájdalmasan cserbenhagyva, idegileg és lelkileg mélyponton volt.
Egy baráthoz fordult, kit nem ismert túl rég, de érezte hogy benne bízhat. Kiöntötte neki szívét, s a lány kedvesen meghallgatta. Érzelmi bátorítást és erőt adott a fiúnak. Talán, sőt biztosan, nélküle a fiú most sírban feküdne.
A fiúban addig egy ismeretlen érzés gyúlt a titokzatos lány iránt. Nem látott róla még képet sem, arca homály fedte. Titokzatossága csábította. Érezte hogy ez a lány más mint a többi... merőben más, Szavaiból és az érdeklődéséből érződött valami különleges amivel elnyerte a fiú bizalmát és erős kapcsolat alakult ki közöttük.
Egy napon minden gyökeresen megváltozott egy szóval:
-Szeretlek. - mondta a fiú bár csalódottan érezte hogy őt nem lehet szeretni. Nagy meglepetésére a lány mégis viszont szerette. Hatalmas mosollyal és egy kellemes érzéssel ünnepelt. Ám közel sem volt egy könnyű kezdet és a mese vége is messze van még. D (a fiú) és T (a lány) nagyon összemelegedtek. Éjszakákon át beszélgettek, nevetve-kacagva egymáson. Összeillettek egymáshoz. D lassan úgy érezte, hogy nem csak egy lányt talált akit szeret, hanem ennél komolyabb dologról van szó, de erre csak később jött rá.
Hónapok teltek el. 500 km választotta el őket egymástól. Az sem volt biztos, hogy valaha is találkoznak, mégis erős elhatározással kitartottak szerelmük mellett.
Távkapcsolat.
Ez a szó örökre az elméjükbe égett. Távol egymástól, csak írott szavakat láttak egymásból, így kommunikáltak. Érzelmileg sebezhetőek és befolyásolhatóak voltak: ártatlak gyerekek. Történt, hogy T naplójába régi emlékekről, más fiúkról írt. D-nek ez sajnos rosszul esett. Félt hogy T-t elveszíti egy másik fiú miatt, hogy nem elég jó neki. Féltékenység és harag uralkodott benne, D mérgében napokon át nem beszélt a lánnyal... gondolta így T-nek hiányt okoz, megtanulja értékelni D-t és ami elfelejteti azt az illetőt akiről T írt. Hát rosszul hitte. Gyerekes viselkedése rontott a kapcsolatukon. Vita alakult ki. De mégis mindig kibékültek a végén, sőt D néha sírva fakadva kért bocsánatot. Tudta hogy a lány csak őt szereti és hibázott mert megbántotta T-t. A szerelem amit T iránt érzett mindig a legjobbakra sarkalta őt. Bármilyen nagy harag is tombolt szívében, képes volt legyőzni. Hiába a távolság, szerelmük erősen kitartott.
Közeledett a nyár. Az iskola utolsó napjai voltak hátra. 9 hónapja már hogy találkozás nélkül, egy tökéletes csodapár voltak. Amikor is D úgy gondolta, sőt mindketten tomboltak a vágytól hogy találkozzanak, megbeszélték hogy júliusban D meglátogatja T-t. Kétes érzések keringtek bennük:
egy hang azt mondta: "-nem vagy elég jó neki... ha meglát nem fogsz tetszeni neki.". Egy másik, erősebb hang viszont: " Ő az akit annyira szeretsz és őrülten vágysz rá hogy találkozz vele"
Így hát hosszú tervezés és gubanc után D felült a vonatra. A gyomra görcsben volt, izgult mint még soha. Egyedül először az életben felült a vonatra, ami egy másik országba vitte ahol egy lány várta akit még nem látott soha. Nem bátorság adott neki erőt, hanem az erős szerelmük. Hosszú út után remegve lépet le a peronra. Remegő szemeivel pásztázta az embereket... kereste álmai hölgyét. T és D egyszerre pillantotta meg egymást. D lemerevedett. A lány magas volt, gyönyörű zöld ruhában karcsú formás teste. Arca és mosolya angyaléhoz hasonlóan tündökölt. Hajfürtjei a Nap sugaraihoz voltak hasonlóak. D azt érezte belül, hogy ez a lány túl szép hozzá. Talán még magasabb is volt nála. Mégis reménykedve, hogy a lány elfogadja, kezét megfogta majd csókkal édesítette meg T életét. Minden gát, akadály leomlott akkor előttük. Rájöttek egy dologra: rátaláltak az igazira, a nagy Őre, akit az élet társnak szánt mellénk. Egy tökéletes lelkitárs, legjobb barát és házastárs egyben. Mikor elváltak a szivük darabokra tört szét, de tudták, még látni fogják egymást. Életük legszebb napjai volta, melyet soha el nem felejtenek.
Teltek az évek. Sokszor találkoztak de távollétünkben vitáztak... a táv és az idő érzéketlenné tesz s elfeledteti velünk, hogy mi a valóság melyet tapintunk, s mi a szerelem, amit érzünk.
A fiú úgy érezte, hogy sokkal-sokkal többet szeretne a lánynak adni. El akarta őt venni feleségül, hozzáköltözni ( hogy szerelmüket megpecsételjék és örökre együtt legyenek, ne kelljen többet távol lenniük egymástól). Meg akarta mutatni T-nek amit mindig is álmodtak: a világot bejárni, utazni, kirándulni, sportolni, szórakozni de főképp megismerni egymást és önmagunkat. De nem volt elég ideje se pénze. T ezt nem így gondolta.
S mikor rájöttek, hogy évek vannak még hátra, hogy végleg együtt legyenek és ne legyenek soha egyedül, a közös életig. Pokol volt a távolból a másikra várni, aki néha a magánytól bedilizve vitát kezdett...
T-nek jogosan lett elege és akart végre: élni. Meg akart szökni D-vel hiszen nem bírta nélküle tovább. De D bármennyire is szerette volna ezt, tudta hogy ez nem hosszútávú ötlet és az álmaiknak búcsút inthetnek. Talán rosszul hitte... de már soha ki nem fog derülni.
Az álmok kezdtek mesévé válni amik talán soha nem válnak valóra. Gyengült a kapcsolatuk hiszen az álmaikra épült és a szeretetükre. Érezte a fiú hogy lassan elveszíti a lányt. Ezért a féltékenysége erős lett: nem akart nélküle élni... féltette, hogy elveszíti. Félt, hogy egy olyan fiú, aki nála jobb és fizikailag is többet tud nála vele lenni, elcsábítja. Rettegett.
Nem volt alaptalan a félelme, de lehet saját magának okozta a bajt.
Egy kis időre elvesztette T-t. Egyedül az fájt számára, hogy megszakadt a szerelmük melyet végtelennek és öröknek hittek. Nem tudta már D, hogy T a közös álmaikat csak mesének tartja, új életre várva, a megszokott "átlagos" pörgős életre vágyik vagy még szívből szereti őt és harcol a jövőjükért, elnézve D gyengeségeit és kitart mellette. D az idők haladtával bizonyítani hagyta T-t de úgy gondolta hogy T inkább boldog lenne úgy élve, amilyen életbe belekóstolt. Úgy érezte vágyik rá és ő csak akadály lenne, akadály a boldogsága útjában. D ismét mély árokba érezte magát."-Miééért?". Üvöltötte hónapokon át. S a csalódástól ereje elhagyta, féltékenység és bizonytalanság vette át a helyét. A lelkizés, a beszélgetés elapadt köztük. D már többször is szakítani akart a lánnyal... mégis őrülten szerette és rettegett, hogy elveszíti. Nem akart neki fájdalmat okozni soha. Mégis megtette.
Egy napon T megelégelte D tűrhetetlen, ingadozó álláspontját. Végső búcsút intett szerelmüknek. T új barátot, új társaságra tett szert a saját világában. D mégis úgy érezte hogy T nem boldog. Szívében egy érzés azt mondta T csak menekül szerelmük elvesztése miatt kiüresedett szíve elöl. Tudták mindketten, hogy talán nem lesznek képesek újra szeretni senkit úgy mint ahogy ők szerették egymást. De sajnos lehet hogy többé egymást sem a csalódások miatt. D egyedül maradt. Sok lányt megismert, de csalódott. Neki T kellett, de tudta szerelmük a múlté. Vele képzelte el az egész életét, szívét örökre neki adta. T élni akart érzelmek nélkül. D is próbált így tenni, mégis szíve mélyén szerelmük parazsa égette szívét mindennap és érezte hogy T-ben is ott lapul. De újrakezdeni...? Reménytelennek tűnt, hiszen T boldognak látszott. Nem akarta újra elveszíteni vagy újracsalódást okozni. D éveken át vergődött az érzéssel. Látva, hogy T már javában az életében volt. D kezdett megbékélni hogy soha nem fog szívük újra együtt dobbanni. Tudta érzelmeit hiába fedné fel, már túl késő... saját hibái pecsétet nyomtak az életére. Mégis magányos volt és akarta a múltat, de hibáztatta magát hogy egy tökéletes kapcsolatot tönkretett.
D mérget főzött. Halálos mérget. Sokat habozott, de a jelenre gondolva és T-re aki más karjaiban volt. Bátran meghúzta a méreggel teli flaskát. Kiürült. Egy könnycseppet hullatott még a lányért, majd érezte hogy rosszul lesz. megnyugodott hogy végre vége a szenvedésnek.
-Még él, de nem valószínű hogy kibírja a kórházig. - mondták reggel a mentősök D teste felett. Hetek telte el. D túlélte, de kómában fekszik. Nem volt elég a dózis az azonnali halálhoz. De lehet csak idő kérdése volt.
T értesült D tettéről. Pár nap múlva magához tért D. T azonnal odautazott, hogy meglátogassa.
-Miért? - csak ennyit kérdezett T pityeregve.
-Te vagy az? - nyögte ki erőtlen hangjával D. - Az én hibám... engedj el a szívedtől.
D ekkor ismét kóma esett. T sírva ragadja meg D kezét.
...
S hogy D meghalt e, vagy felépült és T-vel összeházasodva új életet kezdenek elköltözve egy új életet kezdve, vagy talán...
A befejezés nézőpont és ízlés kérdése. Így lesz ez egy tökéletes mese.
--------------------------------------------------------------------------
Deni - Méreg
-
Régi naplónkat olvasva, nevetve sőt boldogan gondolok rád,
eszembe jut ölelésed és csókom mely érintette a szád.
Kézen-fogva mosollyal ígértük meg egymásnak:
"Téged fogadlak örök hű társnak".
-
Hol vannak azok az idők...? Igen, visszasírom.
Szerelmes szellemed, mely enyhítette világi kínom.
Álmok, remények, életek és szívek haltak el,
mindennap a sorstalanság altat el.
-
Remegve nézek rád, hogy az életeddel mit teszel,
akiket mindig is megvetettünk, most azzá leszel.
Se jövőnk, se álmaink, mert üresség váltotta fel,
Belsőnket egy sötét köd árasztotta el.
-
Fuldoklunk, levegőt kapkodva menekülünk mindegy hogy hova,
de tudjuk jól, többé nem leszünk önmagunk soha, soha...
Mérgezd agyad, áltasd szíved hamis érzékekkel,
aggasd fel haldokló tested giccses díszekkel.
-
Mit ér? Hiszen lelkünk egymásba forrt régen,
hazudj magadnak és döfd magad késsel szíven.
Tudod te is hogy együtt lennénk csak igazán boldogok,
egymás nélkül élvezhetetlenek a Földi dolgok.
-
De már késő hisz a méreg leszaladt a torkomon,
új életedbe belevágva, csak egy emlék leszek a lapokon.
Sírni nem tudok már, beletörődtem, hogy téged más ölel át,
értéktelenné és átlagossá téve magad, aki vakként maga elé se lát.
-
Érzelmek amik égtek bennem eltűntek mind,
Se szeretet, se hit, se béke mely nyugalomra int.
Szeretlek e még? Nem tudom, de egy valamit igen:
Nélküled boldog lenni... már azt sem tudom hogy milyen.
-
Reménykedve, hogy visszatér a régi állapot,
élettelenül létezek mint egy robot.
Mint aki az élettől több esélyt nem kapott,
lélegzek, járok s kelek, de lelkem mégis halott.
-
Csodát nem várok, s mégis visszavárlak,
álmaiban egy új kezdettel karjainkba zárlak.
De mikor felriadok álmomból, egyedül találom magam,
magamra kiáltok: " ő már nem az enyém! élni hagyjam!"
-
Fapofával nézek magam elé, s mégis egy könnycsepp csúszdázik arcomról,
ez az egyetlen jel, a szerelemért való harcomról.
Üvölts rám kérlek, mond hogy már vége,
öld meg összes reményem, hogy ne szenvedjek tovább végre!
-
Nem értem az érzéseket, miért nem hagynak nyugodni?
Miért kell a bánat tengerében fuldokolni?
Megunva, a haláltól se félve.
Gyomromba kerül a végzet halálos mérge.
-
Szenvedek majd? Kit érdekel, hisz' a lét is kín,
Meg nyugodtat az, hogy érzelmi sebeket többé nem ejtek senkin.
Senkinek nem fog hiányozni e szörny, aki lettem,
Pedig belül ugyanaz vagyok, álmokkal, csak már túl sok mérget nyeltem...
|
