Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Temetés
Olyan gyönyörű az utca ahogy ellepte a hó,
emlékeket ébreszt bennem mikor gyermekként játszottam odakint.
Akkor még nem tudtam mi a rossz és mi a jó,
gondtalan voltam, aki minden bajra csak legyint.
De most olyan nehéz teher lett a múlt,
mert minden emlékeimhez érzések párosultak.
Az összes érzés a szívemig hatolt,
vannak amik bennem csodás dolgokat építettek, mások minden elpusztítottak.
Álmok ébredtek fel bennem, mintha a lelkem felszabadult volna,
de a sötét múltam viszont vérző sebet ejtett.
Mintha minden csak róla és rólam szólna,
elárulhattam végre ami annyi ideig bennem rejlett.
Sőt most sem tudom igazán ki vagyok, mi a célom s merre tartok.
Az élet könyörtelen szülő, aki felnevel.
harcok elé állít, én meg szembeszállok mint egy bajnok.
Pedig lelkem egyszer a fellegekben, máskor a sárban hever.
Temetném a múltam, temetném egy romlott darabot az életemből,
de nincs elég erőm és bátorságom kitépni magamból,
mert azzal együtt zuhannék én is, se nem jutnék ki a soha a veremből.
Változok, próbálok tanulni és javulni, elszakadni a múltamból.
Ha bolond volnék, véget vetnék jelentéktelen életemnek,
mert amit érzek, azt hiszem, ezzel egyedül vagyok...
Azt reméltem valaki segíteni fog nekem és fontos lesz a szívemnek,
erőt ad hogy leküzdhessem gyengeségeim és számára is valamit adhatok.
De a kérdés az, hogyha a tökéletes 'Ő' véletlen rám találna,
lenne elég erőm szeretni, küzdeni és a rosszat temetni?
Bennem nem csak egy érzelmi roncsot, csak a külső dolgokat látna?
Képes lenne velem együtt sírni-nevetni, emlékezni és feledni?
Harcolok mindennap, de egyre fogy a remény belőlem,
mert érzem, lelkem darabokra hull szép lassan.
Az élet mindent kivesz a kezemből és eltaszít előlem.
Várom hogy a méreg amit lenyeltem, végre hasson.
Nem köszönök senkitől, hiszen senki sem ismert soha,
magamnak is idegen voltam, egy érthetetlen személy.
Nem várom, hogy bárki megértsen, nincs az a csoda,
s már alig pislákol bennem a fény... ez az alig élő remény.
|
