Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
You and I 2

Épp a megbeszélt kávéházban ücsörögtem, Juliát vártam. Utálok váni, mégis mindig mindenhová korábban megyek, nem tudnám megmondani az okát, ez csak valami hülye megszokás lehet nálam. Vannak ilyen dilijeim, de már megszoktam. Számítottam rá, hogy késni fog, mert 'miért ne?', Julia Volkova ezt megteheti, ő bármit. Elegem volt belőle, pedig akkor még nem is ismertem belőle szinte semmit. Nem volt kedvem hozzá. nem akartam vele találkozni többet.
Most furcsa mód csak háromnegyed órát késett. Azonnal levágódott velem szembe egy székre, ráhajolt az asztalra és az arcomat kezdte fixírozni. Régóta tudtam, mennyire gyönyörűek a szemei, már korábban észre vettem a TV-ből. Most is elmultam a szépségén.
- Áll még az ajánlatom, ha meggondoltad magad, cicám. - nem tudtam azonnal válaszolni. Kicsit átgondoltam. "El kéne fogadnom az jánlatát? Ha nem csinálom meg ezt az interjút, akkor kirúgnak. Megér nekem ennyit ez az állás? Nem."
- Rendben, akkor nincs miről beszélnünk. Viszlát. - azzal felálltam és otthagytam. Egy pillanatra még láttam az elképedt arckifejezését. Nem volt hozzászokva a vissza utasításhoz, eddig mindig megkapta, amihez vagy akihez kedve volt.
Nem azért nem fogadtam el az ajánlatát, mert én egy ártatlan kislány voltam. Egyáltalán nem így volt. Nagyon is bevállalós voltam, minden bulin ott voltam, a közép iskolában is és most is. Viszonylag népszerűnek mondhattam magam egész életemben. Persze a pasik is jöttek... volt már jópár kapcsolatom, volt amelyiket nem is igazán gondoltam komolyan, 'csak úgy' alapon volt. Szóval nem ezért nem mentem bele Juliával. Nem akartam neki örömet okozni, hogy ő nyert és megalázkodok előtte. Azt nem.
Persze a főnök nem okozott csalódást, kirúgott. Nem tudtam, mit fogok kezdeni magammal ezután, de valahogy megoldom. Eddig mindig mindent megoldottam.
Otthon az ágyban feküdtem késő délután, és a TV-t kapcsolgattam. szerencsére nem botlottam bele Juliába, már csak az kellett volna. Elkezdődött egy vígjáték, azt néztem. Közben a telefonom is csörgött.
- Szia Lena, ráérsz este? - legjobb barátnőm volt az, Kathlin. Évek óta ismertük egymást, mindig megértettük egymást és barátnők voltunk. Vagyis vagyunk.
- Persze, ráérek, ugyanis kirúgtak.
- Oké, akkor este a megszokott helyen? - nem kérdezősködött. Sosem volt kívácsi természet, ezt a tulajdonságát most nagyra tudtam értékelni. Nem igazán akartam beszámolni neki a részletekről, de bulizni volt kedvem.
- Jó, ott találkozunk.
- Király, akkor szia.
Valami eltereli a figyelmemet. Jól bepiálok és egy hétre kidőlök. - Jó ez egy kis túlzás volt, de akkor is... Ma este bulizni fogok és senki nem akadályoz meg benne!
Lezuhanyoztam, kivasaltam göndör vörös hajam, kisminkeltem magam, felvettem egy szexi rucit és indulásra készen álltam. Taxival mentem, mert nem akartam éjjel részegen vezetni.






TeveClub a facebookon

© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 

TeveClub a facebookon
© Napfolt Kft. - Médiaajánlat