Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Hiba?
Senki sem az, akinek látszik. Mindenkinek vannak hibái. Mindenki szenved tőle vagy csak egyszerűen elfogadja és együtt él vele. Káros szenvedély, folyton visszatérő vágy, megszállottság, függőség, hit, nevezhetjük bárminek. A lényeg, hogy mindenkinek van egy (legalább egy) olyan "démona" amely őt uralja. Ami felett nem tud uralkodni mindig, sőt, "az" irányítja és meghatározza az életének sok pillanatát. Van aki titkolni szeretné egész életében, van aki beszél róla, de nem hiszi hogy probléma lenne, (hiszen mindenkinek van defektje szóval nem különc dolog ugyebár?) és van aki nem is tud róla.
Emberek vagyunk. Hiszünk a jóban és a rosszban. Egy baj van, hogy mi magunk húzzuk meg a határt e két fogalom között. Egyik embernek ami halálos bűn, az a másiknak mindennapos cselekmény. Akkor most mi értelme az egésznek? Ha már olyan szabályokat állítunk fel, amelyek nem is szabályok, hanem egyénenként változó vélemények akkor egyáltalán mi a különbség közöttük?
Miért a jó a jó és miért a rossz a rossz? Van aki felcseréli a kettőt és mégis jól érzi magát.
Szerelem. Ez a pozitív oldalon szerepel, a "jó" kategóriában, hiszen megnyugtató érzés, kellemes, szinte mindenki vágyik rá. De ez az érzés elvakít, nem látjuk a szeretett személy igazi valóját, csak azt amit mi látni akarunk: egy társat, aki számunkra tökéletes és boldoggá tesz. A legtöbb kapcsolat /hanem az összes/ elválással végződik előbb vagy utóbb. Hónapok, évek után a szerelem lángja kialszik, a hormonok se tombolnak már úgy, a vágyak is már kezdenek unalmas és szürke megszokássá válni... leesik szemünkről a hályog és tisztán látjuk kibe is voltunk szerelmesek annyi ideig. Viták, pofonok, harag és gyűlölet. A féltékenység rengeteg gyilkosság indítéka. Ezek mind a szerelemnek köszönhető hiszen ez az érzés hiteti el velünk hogy megbízhatunk abban az emberben.
Másik megközelítés
Autóbaleset történik. Csak egy kisfiú éli túl de ő is súlyos állapotban van, a szülei azonnal meghalnak. Ezt szörnyű dolognak tartjuk, sajnálat, együttérzés blablabla... A halál legtöbbször megrázó dolog, hiszen az ember élete fontosabb mindennél. De mi van ha az apa sorozatgyilkos volt, verte a kisfiát? Néha nem sokon múlt hogy agyoncsapja. Az anya pedig prostituált volt másodállásban és rengeteg házasságot tett tönkre kihasználva a férfi vágyakat. A kisfiú fellégezhet, hiszen olyan családhoz kerül, akik szeretik. Nem követi sem az apja sem az anyja példáját, nem lesz alkoholista csak hogy elviselje a szüleit, sem pszichopata. Új életet kezdhet, egészséges családdal. Akkor most a halál jó vagy rossz dolog?
Helyzetfüggő, lehet mondani. De ez nem igaz hiszen e két fogalomnak, a szerelemnek és a halálnak úgy mint a többi dolognak is meg van a saját értékrendjük ebben az életben.
Ha egy illető mondjuk beleszeretett egy házas emberbe és az viszonozza az érzéseit, akkor a szerelem jelen esetben megcsaláshoz vezet. A vétkes fél, összeroppan, becsapva érzi magát. Ez elítélendő mégis nyugodt szívvel beadják a valópert, a szívükre hivatkozva. "Én már őt szeretem, nem tudok ellene mit tenni". Ez a két szerelmes pár, boldogan élnek tovább de az elhagyott fél öngyilkos lesz bánatában. "Szerelem nélkül nem tudok tovább élni" - írja a búcsú levélben.
Egy sorozatgyilkos beront a házba, hidegvérrel lemészárolja a gyerekeket és egy terhes anyát. A férj összeroppan, utána megy, megkeresi és megöli bosszút állva a családjáért ami a mindene volt, ami az egyetlen menedékhely és kincs volt az életében. De elvették tőle. A férfit elítélik, van ahol halálbüntetést kapna. Nem érdemelte meg a halált a sorozatgyilkos? Dehogynem, villamosszék vagy más "törvényes" kivégzés várna rá. De a bosszú álló apa tette mégis elítélendő.
Nem állítom, semmiről pl. "a halál jó dolog", én csak azt tudom, hogy káosz van, egy sablon az egész élet, egy divat amelyet mindenki követ. Azt sem tudjuk mi helyes és mi nem. Az emberek miért utálják a rendőröket mikor azok védenek meg minket? Még az "ártatlanok" is. A bűnözőket néha pedig megbecsüljük, felnézünk rájuk. Csábít a sötét oldal. "Legyünk Bonnie és Clyde". Kicsit minden olyan paradox, hiszen felcserélődnek az értékrendek. Ki tud kiigazodni mindenen? Senki sem akar, aki meg megpróbálja beleőrül. A legtöbben elfogadják és természetesnek veszik az életet hiszen nincs idejük, se erejük de főképp nem is érdekli őket igazán. Kit érdekel filózni a dolgokon mikor jól is érezheti magát, vagy mindenkinek van problémája amit meg kell oldani. Nincs lehetőségünk kalandozni az élet értelmén. De a poén az egészbe, hogy mikor tragédia ér, felnézünk könnyes szemmel az égre és azt kérdezzük "miért?". Nem is érdekel a válasz csak nem tudjuk elfogadni a tragédia okozta helyzet. Mert soha nem gondoltunk bele, nem elmélkedtünk az életen. Váratlanul érnek az érzések, a történteket nem értjük, értetlenül állunk, álmodozunk hogy majd valóra válik valami vagy csak teljesen megváltozik.
Miért is írom ezeket? Még jó hogy szánt szándékkal hosszúra nyújtom a sorokat, hogy megpillantva a lustaság kerekedjen úrrá azon, aki véletlen ide téved.
Nem mintha nagyon izgatna, hogy valaki elolvasná, megvilágosodna és ez által jobb életet élne... cöhh Hidegen hagy. Amúgy is tudom, hogy senkit nem érdekel, nem tud az én fejemmel gondolkodni. Még szerencse! Nekem amúgy sincsenek érzéseim csak kesze-kúsza villámsebességgel változó vágyaim. Megérteni lehetetlenség, eltitkolni képtelenség. De muszáj. A gumiszoba még várhat. Talán hiba, talán erény, de én nem leszek átlagos ember.
|
