Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2012-12-25
Az előző rész tartalmából:
"Történt már veled olyan, hogy egyik nap lefeküdtél, és másnap, mikor felkeltél nem ott voltál, ahol elaludtál?
Ha igen, akkor te Monkon sors társai közé tartozol.
"Főhősünk" 25. életévében jár. Életét úgy élte, hogy soha nem bánt meg semmit. Vándorló életmódot élt családjával, s barátaival. A vadak életét élték az otthonának nevezett sztyeppén, ahol este el szunnyadt, egy meleget adó kis tábortűz mellett. Álma mély volt, és zavaros... A füves puszta lelkei szóltak hozzá. De nem értett semmit, mind egyszerre szólt. Aztán a jelenések eltűntek, s ő felkelt ... egy dzsungelben. Természetesen ilyenkor ki hinné, hogy ébren van? Pontosan, senki! Így hát elindult, nyugodt lélekkel, hogy semmi baja nem történhet. Végül egy öreg, romos és elhagyatott templomhoz ért, melyhez hatalmas és hosszú kőlépcső vezetett. "
Most pedig a folytatás:
A növények már elkezdték a roskadozó, fehér falakat benőni. A lépcsőkön majmok ugrándoztak, játszottak, s mikor ő elindult felfelé, felugrottak a lépcső melletti fákra. Ahogy egyre közelebb ért, meglátott valamit. Fényt. Mikor felért a lépcsők tetejére, s belépett a helyre egy oltárt pillantott meg, melyen négy ragyogóan fénylő ékkő feküdt egymás mellett. Mindegyik más színben pompázott: az egyik kék volt, a másik fehér, a harmadik zöld és a negyedik piros. Már éppen hozzá ért volna az egyikhez, mikor valaki rászólt:
- Nem te választod ki őket. Ők választanak ki téged. - Monkon riadtan pillant a hang irányába, hiszen beléptekor még egyedül volt. Riadsága döbbenetbe ment át, mikor meglátta a hang forrását: Egy nő volt. De nem akármien: Úgy nézett ki, mint egy róka és egy ember keveréke. ( http://fc02.deviantart.net/fs32/f/2008/192/2/7/Wind_Walker_by_darknatasha.jpg )
- Mire választanak ki...? - kérdezte Monkon és újra a kövekre pillantott. A nő pedig oda lépett.
- Az új életre. Az egyensúly tartásra. Minden kristály más utat jelent. A kék a vizek ura, a fehér a levegőé, a zöld a jámbor természet, míg a piros a nyughatatlan. A legjellemzőbb, hogy egy választ csak ki. Én, Iuktan a ragadozókhoz tartozom, a piros úrhoz. Lelkem nyughatatlan, csíntalan. Így megáldott azzal a képességgel, hogy akármelyik négylábú ragadozónak felvehessem az alakját, vagy fél alakját. -mutat végig magán a nő.
- Én is képes leszek erre? - kérdi Monkon.
- Igen. Annak az úrnak az állatainak alakját tudod majd magadra ölteni, amelyik kiválaszt. Most lépj oda, s kezed vezesd végig a kövek felett... - Monkon megtette amit kért. Kezét a kék kő fölé vitte, de annak fénye elhalványult. A férfi a nőre pillantott, aki megrázta a fejét, mire Monkon újra kezére pillantott és tovább vitte kezét a fehér kő fölé, amely szintén elhalványult. Keze tovább siklott a smaragd szín kő fölé, amely felragyogott, ahogy a férfi arca is. Ám kezét tovább vitte, hogy teljes legyen a kép. Ám meglepetésére a vörös kő nem aludt ki, ugyan olyan erősen kezdett ragyogni, mint a zöld. Iuktan közelebb lépett Monkonhoz és megfogta a kezét.
- Testvérem! Áldott vagy, mert két úrnhoz is tartozik lelked. Gyere, had ünnepeljük meg. - s azzal elvezette a dzsungelben egy kis faluba. Vegyes nép volt ott: a fehér, a kék, a zöld és a vörös népből egyaránt. Ki eredeti ember alakjában, ki fél, ki teljesen átváltozva volt ott. Volt, aki portékát árult, volt aki éppen játszott, valami malomhoz hasonló játékot. Végül Iuktan megállt középen, kezeit felemelte, s hangosan bejelentette az új érkezőt. Este magasra emelkedtek a falu közepén egy máglya lángjai. Harsogtak a furulyák, dobok, különféle hangszerek. Táncoltak, ettek, mulatoztak. S mikor már a nap felkelőre állt, mindenki elment aludni.
És mikor Monkon kinyitotta a szemét, rájött, hogy nem álmodott.
|
