Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2008-12-02
Járom az utcákat késői éjjel
Gondolkodva búsan, vérző szívvel.
Szél libbenté hajam ide-oda száll,
A világító telihold is csak rám vár.
Felnézek az égre, de semmit sem látok.
Kedves kis csillagok, a felhőkben bujkáltok?
Orromon landol egy picike esőcsepp,
Az éj szele komor álomba szenderedett.
Várok egy keveset, s zuhogni kezd.
A sírdogáló égbolt is velem szemez.
Becsukom szemem, s egy könnycseppet ejtek.
Tudom jól, téged tán sosem felejtelek.
Lelkem is zokog, nagyon zakatol,
Dühöng, óbégat, önmagával harcol.
Széttépnek belülről, könnyen meglehet...
E két kérdés szakít szét: Szeret, vagy nem szeret?
Lábam tovább indul, tovább, előre.
Érzem, ottmaradt szívem egy kis része.
Szemem becsukom, nem számít, hol vagyok.
Mindenem fáj, elképzelhetetlenül sajog...
Járom az utcákat, gyenge lámpafénnyel,
Pityeregve, lassan, egy háztetőt keresve.
Fent szél süvíti hajam, testem csak száll,
Bocsáss meg kérlek... A mennyek már vár...
××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Fáj a két kezem
mert nem fogtam kezedet.
Fáj mindkét karom
mert nem öleltelek.
Fájnak ajkaim
mert nem éreztem csókod.
Fáj a két fülem
mert nem hallottam bókod.
Fáj a két szemem
mert nem láttam az arcod.
Fáj az én szívem
mert feladtad a harcot.
Fáj minden érintés
mert nem éreztem bőröd.
Fáj minden ébredés
mert tudom: vissza nem jössz.
Fáj az egész testem
mert nem vagy többé velem.
Várj rám a túlvilágon
míg lehunyom a szemem.
××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Egyedül sétálok a tavaszi szélben,
megálltam egy percre és némán körül néztem.
Álldogálok egymagam gondolkodni kezdtem,
ez az a szerelem amit én kerestem?
Sok ember sétál boldogan nevetve,
én állok itt egymagam a szerelmet keresve.
Belebonyolódtam a lelki világomba,
belegondoltam mi vezetne jóra!
Titokba szeretni?Elkövetni bármit?
Azt érezni ilyenkor semmi sem számít?
Nem számít a hely, nem jó arra várni,
vigyázni kell mindig meg ne lásson bárki!
Szeretném elhinni az őszinte szerelmet,
távol vagy tőlem, nélküled nem megy.
Várok egy hangot de mindez kevés,
állok a szélben de senki sem beszél.
Álldogálok némán, de tovább kell mennem,
tudom már az életben mit is kell tennem.
Döntenem kell sajnos veled vagy nélküled,
megtalált szerelmünk burokba zárt kételyek.
Fogadjuk el sorsunkat bármennyire fáj,
ha fáj is a valóság tűrni mindig muszáj.
Egyedül állok a tavaszi szélben,
némán tűröm sorsom nem feledlek téged!
×Németh Viktória×
××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Elmulasztott tett, ködös szép fantázia,
Önmagát széttépő haldokló eufória.
Kettős a világ, kettős mint a képzelet,
Ki, és beáramló éltető lélegzet...
Érzed, tiéd a világ, egyben senki vagy
Nincsen olyan, ami tényleg megragad
Elfásult képzelet, feladott cél,
Egy-egy kis gondolat, mi útra kél
A nagyvilágban, megszűnik nyomban
Magányos esőcsepp az, forró homokban
Visszatérnél oda, ahonnan elindultál,
De hátranézve eléd tárul egy vadidegen táj.
A tó, ami rád mosolygott mára már kiszáradt
A madár ki melletted szállt, haldoklik és fáradt
A kopasz fa, amin piheg egyet utoljára...
Hová tűnt annak szép lombkoronája?
Mosolygó arc, kire még emlékeztél
Közönyösen néz, mintha nem is lennél.
Ami előtted van, hideg és mogorva
Amit már elhagytál Szodoma és Gomora
Amit a múlt temet, fájdalmas és gyönyörű,
Amit a jövő rejt bonyolult és egyszerű.
Kettős a világ, kettős, mint a három
Nem értesz már semmit a végtelen világon.
×Flaskár Dániel×
××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××
A karjai között tartott
hozzám becézgetve dúdolgatott
tekintetét nem feledve szárnyalok
egyszer csak a sarokba támasztott.
Távolodó lépteit hallom
ígérte visszajön - hazudott.
Vissza sem nézett - itt hagyott.
A magány lett az osztályrészem.
Egy érintés! Amire vágyom most. Egy érintés!
Szakértő kezeid közt. Egy érintés!
A hangom messzire szárnyal. Egy érintés!
Így én is szárnyalhatnék.
Várnom kell! Míg az időm eljön. Várnom kell!
Egy sötét sarokban. Várnom kell!
Egyedül maradtam. Várnom kell!
A holdfény sem szűrődhet be.
Sötétség! Egykor a barátom volt. Sötétség!
Most az ellenségem. Sötétség!
Egyedül itt nagyon félek. Sötétség!
Nem látom a csillagfényt sem.
Félek! Többé vissza nem jön. Félek!
A karjai közt többé nem tart. Félek!
Hozzám többet nem dúdolgat. Félek!
Így többet nem szárnyalhatok.
Egyedül vagyok magamra hagytak.
Az enyészetnek átadtak.
Érzem többre lennék hivatott.
Gúnyosan nézel - telihold.
Húrjaim már rozsdásak.
Testemen a lakk megkopott.
A sarokba dobva hányódom.
Csak egy kopott gitár vagyok.
|
