Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Ami nem öl meg az erősebbé tesz!
~Ringatódzom az emlékeken. Néha azt hiszem, magam idézem fel őket, máskor meg, hogy ők játszanak velem. Ebben a múltban gyökerező, furcsa álomvilágban élem a mindennapokat, csak a szemem fénye kopott meg egy picikét: a hitem. Be kell ismernem, hogy mit sem ér a hűség, az állhatatosság, ha alázattal nem párosul. Be kell ismernem a kudarcot: álmot senkire sem lehet rákényszeríteni. Igazán boldog csak akkor lehetek, ha öntörvényeik szerint teszem boldoggá azokat, akiket szeretek. De ehhez, mint Mózesnek, szét kellene törnöm a kőtábláimat. Győzni magam fölött. Kétes diadal.
~ Én természetesen nem töröm át a falat a homlokommal, ha valóban nincs erőm ahhoz, hogy áttörjem, de nem békülök ki vele csak azért, mert kőfal áll előttem, és mert nekem nincs elég erőm.
~A sarkon túl valami vár rám. Érzem. Tudom, hogy közel van a lélegzetelállító beteljesülés, amelyet még nem ismerek. Ha akarnám, megállhatnék (biztos, hogy képes lennék rá?). De ha ezt teszem, soha nem fogok rájönni, ki is vagyok valójában. Azok, akik nem tapogatják ki lelkük legsötétebb sarkait, megcsömörödnek ezek fogságában... Mélyebbre kell hatolnom magamban, le kell mennem az illem és a megszokás térképéről. A tudat évszázadunk felfedezésre váró kontinense. Minden vagy semmi alapon felszálltam a felfedezőútra induló hajóra.
~Mi a fenének tépelődöm itt, ebben a tökéletlen világban? Olyan vagyok, akár a vadon élő csimpánz, amit kényszerrel fogtak be és dugtak ketrecbe az állatkertben.
http://www.youtube.com/watch?v=Xn676-fLq7I&feature=autoplay&list=PL755E3219F0A17CB6&playnext=1
|
