Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2006-03-28 2.részlet
1.fejezet (2.rész)
Mázlim volt. Egyszer csak valami olyan jutott az eszembe, ami segített megérteni, hogy elhúzom a csíkot tényleg. Az jutott eszembe hirtelen, amikor úgy október körül én, Robert Tichener meg Paul Campbell egy focit rugdaltunk az iskola előtt. Rendes srácok voltak, főleg Tichener. Éppen vacsora előtt volt, már jócskán sötétedett, de mi tovább is csak adogattuk egymásnak a labdát. Egyre sötétebb és sötétebb lett, végül már alig láttuk a focit, de mégse hagytuk abba. Végül is muszáj volt. Az a hogyishívják tanár, aki biológiát tanított, szóval az a Mr. Zambezi, kidugta a fejét az ablakon, és ránk szólt, hogy menjünk be a hálóba, és készüljünk a vacsorához. Szóval, ha valami ilyesmi jut az eszembe, akkor el tudok búcsúzni, ha éppen kell, legalábbis legtöbbször. Amint ez eszembe jutott, megfordultam, és a domb másik oldalán rohanni kezdtem az öreg Spencer lakása felé. Ő nem lakott az intézetben, hanem az Anthony Wayne utcában.
A főkapuig egyfolytában rohantam, aztán vártam egy percig, míg levegőt kapok. Gyakran kifulladok, ha tudni akarod az igazat. Erős dohányos vagyok, ez az egyik - illetőleg voltam. Abba kellett hagynom. A másik, hogy tizenkét centit nőttem tavaly, valahogy így kaptam tébécét, és így kerültem ide, ezekre a rohadt kontrollvizsgálatokra, meg minden. Különben kutya bajom. Szóval amint újra levegőt kaptam, rohantam át a 204. utcán. Marha jeges volt az úttest, majdnem eltaknyoltam. Azt se tudom, miért rohantam, gondolom, ahhoz volt kedvem. Mikor átértem a másik oldalra, úgy éreztem magam, mint aki fölszívódott a ködben. Olyan hülye délután volt, fantasztikusan hideg, nem sütött a nap, meg minden, és ahányszor átmentem a másik oldalra, mindig úgy éreztem, hogy eltűnök, mint a szürke szamár. Öregem, jól megrángattam a csengőt, mikor végre odaértem Spencer papáékhoz. Tényleg teljesen összefagytam, a fülem állatian fájt, az ujjaimat alig bírtam mozgatni. - Gyerünk már, gyerünk - mondtam majdnem hangosan -, nyissa már ki valaki. - Végül Mrs. Spencer nyitotta ki. Nem volt náluk cseléd, meg semmi, mindig maguk nyitottak ajtót. Nem vetette fel őket a pénz.
- Holden! Örülök, hogy eljöttél! Gyere be, fiam! Halálra fagytál, ugye? - Azt hiszem, tényleg megörült nekem. Szeretett, legalábbis azt hiszem
Öregem, faroltam is gyorsan befelé.
- Hogy tetszik lenni? És hogy van a tanár úr?
- Add ide azt a kabátot, fiam - mondta. Nem hallotta, mikor megkérdeztem, hogy van Mr. Spencer. Kicsit süket volt.
Beakasztotta a kabátomat az előszobaszekrénybe, én meg egy kicsit hátranyaltam a hajam. Rendszerint borotvahajat viselek, azt nem kell sokat fésülni. - Hogy tetszik lenni? - kérdeztem újra, csak hangosabban, így aztán meghallotta.
- Köszönöm, most éppen jól. - Becsukta a szekrényt. - És te hogy vagy? - Éreztem a hangsúlyából, az öreg elmondta már neki, hogy kicsaptak.
- Köszönöm, jól - feleltem. - A tanár úr hogy van? Már túl az influenzán?
- Túl! Úgy viselkedik, mint egy igazi... nem is tudom, micsoda... A szobájában van, fiam. Menj csak be.
.
.
.
|
