Évekig mély álomba zuhanva pihentem a Tündérpalotában, míg egyszer megérkezett a herceg és szerelmes csókjaival fel nem ébresztett. Azóta még álmainknál is szebben és boldogságban élünk...


Feldúltuk egymás életét:
a zárt-ablakú nyugalomba
belerobbant, akár a bomba
és cafatokra tépte szét

az ál-boldogság függönyét
az az éjszaka, mely karomba
sodort, mígcsak a hajnal lomha
fényén nem foszlott a sötét.

Azóta minden más lett: a tervek,
álmok, országok, városok,
barátok, arcok és szemek,
s akik mellettünk fekszenek:
mert legjobban az változott meg,
ami semmit se változott. . .