Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje: http://teveclub.hu/naplo/214926
|
2005. szeptember 19.
Ott künn hűvös van kikeletkor, Szivünkben tavasz,szerelem. Ott reszket a korán nyílt virág, Itt elhalt már a gyötrelem. Még nem oly régen nyári napnak Lángjától sem hevült szivünk, Most csodás meleg fűzi egybe; Tavasz van,remélünk s hiszünk!
Künn hűs szellő tép le virágot, Jer!hajtsd vállamra kis fejed. Télről regél a kósza szellő, Mesét mondok én is neked. Sivár életről,hosszú télről, Enyészetről beszél regém... De ne reszkess hát,drága kincsem: Tavasszal,csókkal végzem én!
...Bohó gyermek volt;álmodozva, Vágyón kezdé az életet, Szivében vágyak lángja égett... -Róla mesélek most neked. Ha láttad volna,mint ölelte Karjával a világot át, Megszántad vón'szegény rajongót, Ki semmiért mindent od'ád!
Mindent!Hiszen szivének kincse Volt gazdagsága,mindene!... Dobogott,vágyott,égett e szív, Százhangú dallal volt tele. Óh!de a dal elhangzott árván, A vágy sóhaj lett nemsoká; Szeretet szárnyán merre szálljon? Nincsen rokonszív,nincs hová!
S eljött a tél.Didergő lelke Úgy reszketett,mint kismadár, Melynek lehullott pelyhes fészke, Ha elhervadt az enyhe nyár. Ajkán elhalt már rég' az ének,Reménye eltünt,el...tova... S ha visszaszállt egy pillanatra, Egy sejtés üzte el:soha!
Tovább bolyongott fázva,némán, Nem ejtett ajka egy panaszt, De bánat ült a sápadt arcon. Ki látta meg?Ki látta azt?... Egy szép leány volt.Olyan lágyan, Epedve kérdé bánatát... Egy fénysugár tört át az éjen: Van még a földön jó barát?!
Van még!Az ifjú hitte,hogy van. Szive megnyílt.Ajkán a dal Felcsendült ismét;forró vágyba Olvadt belé a bús sóhaj. A sebzett szív ujult reménye Általragyogta új dalát: Vihar után a nap pazarlóbb, Ragyogva szórja sugarát...
Délibáb volt a lány szerelme, Mely kopár pusztát szánva-szán, Csalóka fényét önti rája, Hogy így enyhítsen bánatán. Elszáll,midőn a nap is tünik, Ha közelg az éjszaka, -Elszállt a lány,elüzte tőle Az élet egy kis vihara.
Szegény fiú!Nem sírt.Miért is? A sors kegyetlen zsarnokunk, Haragja akkor sújt le mindig, Amikor boldogok vagyunk. Amikor szerelmet sóvárgunk, Egy sontváz karja nyúl felénk... ...Ez a sorsunk...De te miért sírsz, Édes szerelmem?Fáj mesém?
Ne sírj,ne sírj!Nem mondom tovább, Ölelő karod fogjon át, Ajkad zárja mesélő ajkam, Mely a te csókodért sóvárg. Újjá teremt,égig emel föl Felejtet mindent ez a csók... E csók az én bús mesém vége S lehet-e vég,mely csattanóbb?!
|