Anyja 13 évesen a soisson-i Oratorian Iskolába íratta. Ígéretes kezdet után Saint-Just hírnevet szerzett bajkeverései miatt és róla szóló, hírhedt történetekkel gazdagodott, hogy miképp vezette a tanulókat lázadozásba, és hogyan próbálta felgyújtani az iskolát.
A nyugtalan természete nem csökkent. Mint fiatalember „betörhetetlen, szép, és törtető” volt.

Ambíciózus és gyors gondolkodású volt, mindig fáradhatatlanul dolgozott, hogy céljait elérje: „ A forradalmár nem pihen, csak a sírban.” Többször írták le úgy kortársai, mint arrogáns, magát képzett vezetőnek és szónoknak gondoló ifjút, aki azt hiszi, hogy a megfelelő forradalmi jellegekkel rendelkezik. Ez a magabiztosság felsőbbrendűségű komplexusában nyilvánult meg: mindig "egyértelművé tette, hogy ő az, aki mindenért felelős, és hogy az akarata a törvény.”

Saint-Just hatalomra jutása figyelemreméltó változást vitt végbe a személyiségében. A fiatalon szabadon szárnyaló és szenvedélyes ifjú egyre inkább a „zsarnokságra és a könyörtelen alaposságra” fókuszált. Ő lett a „republikánus tisztaság jéghideg ideológusa, aki olyan megközelíthetetlen a mindenfajta forró szenvedélyekkel és érzelmekkel szemben, mint a kő.”

Camille Desmoulins: „Úgy hordozza a fejét, mint egy oltári szentség”
Saint-Just: „Én pedig teszek róla, hogy a sajátját Szent Déneséhez hasonlóan hordhassa!”

Nyilvános beszédeiben Saint-Just még merészebb és szókimondóbb volt, mint mentora, Robespierre. Tekintettel Franciaország belső viszályaira, csak keveseket kímélt. Nyilvánvaló hibái ellenére gyakran élvezett elismerést ereje miatt, amit meggyőzőképességében tökéletesített. Habár kifogásolták szavait és tetteit, elkötelezettsége számukra ritkán volt kétségbe vonva: „kérlelhetetlen, de őszinte”.

1794. júniusában végzett vele a guillotin, mint többi társával is. Életében azt érezte, megkötik a kezét, és nem képes kiteljesíteni tehetségét és terveit.
„ A kamaszkorom rabja vagyok!”