Ideje már valami értelmes bemutatkozót írni.
Jelenleg 20 éves vagyok (2013) a teve klubbot pedig kerek 4 éve boldogítom, ha minden igaz. Budapesten élek, imádom ezt a várost, de Sopron, Nézsa és Kecskemét, Gödöllő és Szada is közel áll hozzám.
Szentül hiszem, hogy ez bemutatkozó szövegből, nem lehet embereket kiismerni, de úgy gondolom ennek nem is ez a lényege.
Szeretem a jó filmeket, bár televíziót régen nem nézek.
Horrort csak és kizárólag barátokkal, egyedül nem visz rá a lélek, egyszerűen unalmas és nem látom értelmét. Persze ha valaki van velem, azon jó nevetni, ha megijed egy jelenettől. Inkább vígjáték vagy fantasy, történelmi, esetleg akció.
Egy jó vígjátékért képes vagyok moziba ülni. Szeretem a mozit.
A zene. Számomra két fajta zene létezik, amit szeretek és amit nem. Műfajjal nem teszek kivételt, hiszen a kedvenceim között megtalálható Beethoven és Fankadeli is. Ami nagyon közel áll a szívemhez az a rap. Imádom! A pop ami távolabb esik, de ha találok valami egészen szépet, akkor rákattanok. Reggelente és amikor gép közelben vagyok MR2-t hallgatok, mert imádom. Szerintem ezzel is sok mindent elmondtam.
Szeretek koncertekre járni, és szeretem ha ezek a koncertek ingyen vannak. :D Hobbim a spórolás. :D
Szabadidőmben szívesen írok, mostanában verseket is. Eddig csak olvastam őket, mára én is kreálom. Bevallom keveset olvasok, de csak azért mert nem minden tetszik. A kedvenc könyveim mégis talán a Legyek Ura, Állatfarm, Madártoll a szélben és A Kisherceg. Ezek nagyon megfogtak valamiért. Ha valaki tud, hasonló könyvet, szóljon! :)
Gyűjtő vagyok. Mániám a Napkelet harcos országa, Japán. Igen, én is már ehhez az Anime&Manga szubkultúra generációhoz tartozom. Szeretek Conra járni, ahol összegyűlnek az anime rajongók. Annyira családias. :) Szeretem a szobám falát poszterekkel telerakni, mangákat olvasni, animéket nézni, fanfictionokat olvasni a kedvenc fandomomból. Szeretek fürdés közben Yaoi mangákon olvadozni.
Nem szeretem azokat a híreket amik Japán katasztrófákról szólnak. Nem szeretem a rovarokat. Nem szeretem, ha a barátnőim rossz döntéseket hoznak. Nem szeretem a birka embereket. Nem szeretem a rasszizmust és az ostobaságot. Nem szeretem ha ellenkeznek velem.
Ich sperche auf Deutch, aber....NEIN!
Olyan fúj, mármint na, van ennél szebb nyelv, valljuk be.
Igazából rossz emlékeim vannak róla..De mára már ott tartok, hogy örülök, hogy van nyelvtudásom.:)
Imádom a nyelveket! Az összeset! (Kivéve a franciát.) De az orosz az hihetetlenül vonz, és a lengyel is szép.:) A finn a kedvencem és a japán. :)) A finn annyira aranyos nyelv! Imádom az országokat, a kultúrákat, ezek mind nagyon érdekelnek! :)
És végül egy idézet a rajongásom tárgyáról. Kosztolányi jobban megfogalmazta ezt, mint én:
A franciák azt mondják, hogy "elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit". Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek.
/Kosztolányi Dezső/
|