A kép mostani (02.09), bár nem jó hangulatban és állapotban készült. De jelenleg így nézek ki a hétköznapokban. :)
Olvasni szeretek, és nyelveket tanulni, illetve csak foglalkozni velük. Kapcsolatot nem keresek, de barátokkal szívesen ismerkedek. :) Ha eljutok egyszer odáig, agysebész, neurológus leszek, mert ez érdekel a legjobban. Addig is marad a zene, a nyelvek, az olvasás, és a barátok. :) Ha akarsz, írj nyugodtan. :D
Egy két gondolat:
-ha szavazok, csak okkal teszem, és a százaléknak is szintén oka van
-utálom a csokit :D Egyszerűen így vagyok összetéve, fogadj el így. :D
-nem iszok alkoholt, nem cigizek, nem kávézok :)
-mindent az érzelmeim alapján élek meg igazán , ami egyben jelenti azt, hogy akik fontosak, azoknak azt még inkább kimutatom, és azt, hogyha valami ízlik, akkor akkor is azt fogom enni, és kiélvezni minden falatot, ha az egészségtelen is. - aminek az az értelme, hogy szerintem csak az lehet káros rád, amit annak is titulálsz. :)
-adrenalinfüggő vagyok. bár ezt mostanában a lábam, és azzal lévő problémák miatt nem igazán tudtam kiélni, (leszámítva az olyan eseteket, amikor eldöntöm, és 2 óra mulva már a buszon ülök és megyek le az ország másik végébe. :D az is vicces.)
-imádom a természetet. kiülni és olvasni, vagy csak szimplán feküdni egy parkban egy pokrócon. :)
-van három zakkant, de aranyos cicám. ami nem jelenti, hogy nem vagyok kutyás. csak panelban, azt nehéz tartani, na de majd ha költözök... :)
-makacs vagyok, és önfejű.de igyekszem a jót kihozni belőle. :)
-majd eccer ha sok pénzem lesz, Kubába, Franciaországba, és Tibetbe el akarok jutni. :)
-10 éve baj van a lábammal (sebes lett - utána sok műtétem volt amiatt , hogy a kis csontokat megtámadta gyulladás, és ki kellett szedni - majd azóta mobolizátorral járok (ez egyfajta protézis, amit a cipőbe húzok, és ennyi. ) :D )
-van egy alapbetegségem : mucoviscidosis (cisztás fibrózis) tessék utána nézni ha érdekel, de nem kell mindent elhinni, nálam ez jelenleg annyit jelent, hogy normális esetben is van amikor köhögök. Gátolni nem gátol semmiben. Merné is ő!! :D
-nem fogok az első néhány randi után lefeküdni senkivel
-18 éves koromban elköltöztem anyuméktól, és utána házasodtam is. Most válunk :D
-A FUNDY-s békás, kígyós, és kacsás, illetve a rózsaszín-sárga Haribo macis gumicukorral szinte bármit el lehet érni nálam
-bújós csaj vagyok, és a barátaimhoz is szívesen bújok, miközben beszélgetünk
-este nehezen alszom, (okokat kellő ismertség után elárulom) és nem kell meglepődni, ha napi 3-4 órákkal pörgök ezerrel. :D
-meg van az első tetoválásom, és remélhetőleg nem az utolsó
-Nyíregyházi gyerek vagyok, (ott születtem), és erre büszke is vagyok, :D és imádom is a várost nagyon , bár keveset járok arra sajnos. :(
Blogot írok (www.egy-porszem.blog.hu, és amúgy is sokat beszélek :)
Ha az érdekel mit szeretek, akkor azt a másik tevémnél : Egy Porszem [189483 AL]
|