Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/133562
|
2005. március 30.
Azt hiszem, minden ember életében van egy pont, amikor döntenie
kell. Ha rosszul dönt, nincs visszaút. Sokáig azt hittem, hogy
másokat hibáztathatok azért, ami velem történt. A hiábktól azt
mondják, hogy az ember jobbá válik. Ez talán igaz is. De minden hiba
elvesz egy darabot az emberből. A hibákat nem lehet jóvá tenni.
Örökké velünk maradnak, hogy emlékeztessenek a múltra. Egy bocsánat,
vagy egy elnézést jöhet szívből, de ez csupán szó. Azt hisszük, hogy
ha megkapjuk, amire várunk, hogy ne haragudj, minden jobb lesz. De a
szó nem fedi el a sebeket; Minden bocsánat egy újabb halál, amelyet
a léleknek kell átélnie. Megbántottak. Százszor, talán ezersze is.
De a legjobban az fájt, amikor bocsánatot kértek. Tudtam hogy
megölik vele a lelkemet. Nem a megbántás fájt, mert azt elfelejti az
ember. Talán hónapok, vagy évek kellenek hozzá, vagy talán csak egy
pillanat, de elfelejti. De a bocsánatkérés már azt jelenti, hogy
ott, abban a pillanatban, amikor kimondta, vagy megtette, amit
mondott, vagy amit tett, őszinte volt. Ott, abban a pillanatban
tényleg úgy gondolta, vagy úgy érezte.
Ha tehetném, én is úgy élném az életem, hogy sose kelljen
megbántanom mást. Mert bár feloldozást nyerhetünk azzal, hogy
megbocsátanak, de azt a halott lélekdarabot már semmi nem
támaszthatja fel. Senki nem érdemli meg, hogy megöljék a lelkét,
hisz anélkül a szíve halott.
S szív nélkül, hogy éljük túl az életet?
Mára csak ennyi....asszem magáért beszél!!!
|
