Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/259994
|
Feljegyzés
A hajnal első sugarai megvilágították a tájat, amely fénykorában tündöklött. Egy kis patak csordogált, melyen megcsillant a nap korareggeli fénye. A hajnali órákban a fűvel, bokrokkal és fákkal borított tájra sűrű köd borult, csend volt és nyugalom, csak az állatok hangjait lehetett hallani. A vihar előtti csend. A távolból azonban már hallani lehetett valamit, valami rettentő hangot, a rideg fémek karistoló hangját, ahogyan egymáshoz érnek. Azután ismét csend. Kisidő elteltével két hangot lehetett hallani. Előre!. Szólt a hang északról és délről, majd csatakürt hangja és ismét a fémek egyenletes hangját lehetett hallani, ahogy két hatalmas sereg menetel, több százezer Démon és Angyal egyszerre lép. Közelednek. A távolból, a sűrű ködben, két hatalmas sereg körvonalait lehetett kivenni. A Pokol Szülöttei és a Mennyek országának védelmezői voltak azok, felálltak egymással szemben, vártak. Várták az első áldozatot, miközben az előőrs megindult egymás felé, követve őket, a könnyű-, majd a nehézgyalogság, hátulról pedig a lovasság kezdte megkerülni a gyalogoslégiókat. Az angyalok előőrse egyszer csak hatalmas robaj közepette lángba borult. Megkezdődött hát a hatalomért folyó harc. A Démonok Atrezum páncélban, különböző mintázatokkal díszítve vonultak az arkangyalok felé. Az Angyalok ellentámadást indítottak, a szenteltvízzel bevont kardjuk, hatalmas fájdalmak közepette vetettek véget a démonok életének, kik rezzenéstelenül nézték társaik halálát. Ez nem háború volt, vérengzés, semmi esélyük nem volt az angyaloknak, egy olyan ellenséggel szemben, akik nem ismernek félelmet, mert ők mind csak egy eszköz. Egy eszköz egy olyan valakinek a kezében, akitől ebben a világban mindenki retteg. A démonok átkokat, pusztító mágiát szórtak az angyalokra, akik próbálták sérült társaikat gyógyítani. Borzalmas halálsikolyokat vitt a szél a távolba, repedő bordák, megfagyott testek szilánkokra törése. A csata első három napja így zajlott, mindkét fél hatalmas veszteségeket szenvedett. A negyedik nap lett a döntő. A démonok meg sem várták, hogy a hajnal első sugarai az angyalok arcához érjen s ezzel újabb reményt adván nekik. Sötétbe burkolózva, kegyetlen mészárszék lett a gyönyörű rétből.
A negyedik napon, egy ifjú titán, egy újonc egy arkangyallal találta szembe magát. Az előző három napban, a Pokol Szülöttei, rendkívül sokat köszönhettek neki, ifjú kora ellenére, tökéletes vihar és fagy varázslatok által, elhatárolta az angyalok jelentős részét, s így erőfölénybe kerültek. Az ifjúnak hosszú szürke haja volt, viszonylag magas, erős testalkatú. Az ifjú vakmerő volt, elhatárolta kettejüket egy hatalmas jégkörben. Percekig, csak a kard és a pajzs csengőhangját lehetett hallani, aztán egy vágás, hallani, ahogy a hús szakad, egy üvöltés, majd még egy vágás. A kard csontot ért, egy tompa puffanás. Még percekig nem lehet semmit se látni a történtekből. Kívül eközben a tűzmágusok által megidézett meteorok tizedelték tovább a Mennyek országának védelmezőit. A jég lassan elkezd repedezni, majd az üveghez hasonló hangot adva, szétpattan s az ezüstös hold fénye csillan meg a milliónyi apró jégszilánkon. Az ifjú térdre ereszkedni a kardján támaszkodott, egyik kezét a szemére tapasztva, ahonnan a bordóvörös vér szivárog. Mellette, így levágott fej, számtalan fehér toll, s az arkangyal élettelen test hevert hatalmas vértócsában.
A háború még két napig zajlott, a sors már akkor eldöntötte kit szolgál, amikor a démonok felvonultak. Egyedül csak a Halál, az Vén Kaszás hatalmasabb Lucifernél, aki szolgáira csak eszközként tekint. Az angyalok lehetetlenre vállalkoztak, szembe szállni azzal, aki nem fél feláldozni a seregét a győzelemért.
A gyönyörű táj, már nem létezett többé, a fák helyén hatalmas tátongó kráterek, felperzselt föld, melyen levágott végtagok, elhullott démonok és angyalok, páncélok, kardok, pajzsok hevertek. A tájból egy apokaliptikus kietlen vadon lett.
Ez volt a legvéresebb háború, amit valaha láttam.
Melorom részlet Chronicles of Darkness
|
