|
~ naplója
Johanna. [334962 AL], gazdája ~
2013-04-27
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/334962
|
2013-04-27
A gyermekkorom boldog és felhőtlen volt... Francokat. Cseppet sem volt boldog, felhőtlen meg végképp nem. Napi szinten folyt a küzdelem. Poharak csapódtak a falhoz, könyvek és asztaldíszek repkedtek a levegőben, és fülsértően durva szavak ömlöttek ki a szüleim száján. Tökéletes szó: szülő. Csak emiatt nevezem így anyámat. Mert valóban megszült, de semmi több. Mindenesetre ők ketten képesek voltak az obszcén beszéd tizenötödik hatványán szidni egymást. Aztán egy nap apámban elpattant valami, s végül a tudat és az öntudatlanság határára sodródva visszakézből lekevert anyámnak egy hatalmas pofont. Az incidenst követően anyám még egy teljes évig tűrte el apa heti számba menő, alkoholszagú kézlenyomatát az arcán. Azután elhagyta őt, és magával cipelt engem is hátrahagyva azt a "szarfészket", ahogy ő mondta. Nekem végül is mindegy volt, gyermeki elmém addigra már megfertőződött, és előre ki volt taposva előttem a züllött, kicsapongó élet ösvénye. Hamar el is indultam rajta, ráadásul anyám pszichés problémái sem könnyítettek a helyzeten.
Ahogy a nagy könyvben meg van írva, apa nem sokkal később bemutatta nekünk újdonsült (ex?) cafkáját, akit az én születésem előtt három évvel egész véletlenül felcsinált. Apám úgy gondolta, kötelességem találkozni a nővel, valamint annak huszonkét éves fiával. Már előre irtóztam a féltestvéri viszonynak a gondolatától is. Egy, a biztonság kedvéért nálam lévő hányózacskó kíséretében megtörtént a találka. Nem úgy, ahogy képzeltem. Mert ezt követően egyre többször akartam látni őt. Nem, nem a kivénhedt banyát, hanem a féltestvéremet. Létrejött-e az úgynevezett testvéri szeretet, ami aztán részben a jó útra terelt? Talán. Amennyiben nevezhető testvéri szeretetnek az, hogy a jelenlétében megmagyarázhatatlan módon rándul össze ágyékom tája.
|
Problémás tartalom jelzése
|
