Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Első fejezet 5.rész
Első fejezet,
amelyben bemutatnak bennünket Micimackónak és a méheknek, mellékesen a könyv is elkezdődik
5. rész
De a méhek éppolyan gyanakodóan zümmögtek tovább. Néhányuk otthagyta a fészkét, láthatóan a felhő körül kezdtek rajzani, s a dal második szakasza közepe felé az egyik méh egyenesen ráült a felhő orrára, aztán gyorsan elröppent.
– Vo-Vo-Vóbert! – kiabált a felhő kissé náthás hangon.
– Mi baj?
– Gondolkoztam a dolgon, és rájöttem, miről van szó. Ezek nem igazi méhek.
– Nem?
– Nem igazi méhek, tehát nyilván nem is készítenek igazi mézet. Ez világos, ugye ?
– Ha úgy gondolod!...
– Ez a megmásíthatatlan véleményem. Így hát legjobb, ha leszállok.
– De hogyan? – kérdezted te.
Micimackó nem felelt. Mit is felelhetett volna? Ha elereszti a madzagot, akkor: „Bumm!” Erre még csak gondolni se volt jó. Hosszasan tűnődött, és végre így szólt:
– Kedves Róbert Gida, bele kell puskáznod a léggömbbe. Nálad a fegyver?
– Hogyne – mondtad te –, de akkor kilyukasztom a léggömböt.
– Viszont – jegyezte meg Micimackó – ha eleresztem, oda lukadunk ki, hogy én lukadok ki.
Így szólván megértették egymást, te nagy gonddal célba vetted a léggömböt, és tüzeltél.
– Bu! – mondta Mackó.
– Csak nem hibáztam el? – kérdezted.
– Engem nem – jegyezte meg Mackó –, csak a léggömböt.
– Sajnálom – csóváltad a fejed, még egyszer célba vetted a léggömböt, és ezúttal el is találtad. Fütyülve áradt ki a levegő, és Micimackó lassan leereszkedett. De a karjai úgy megdermedtek a madzagba való kapaszkodástól, hogy még egy hét után is felfelé tartotta őket, és ha légy repült az orrára, kénytelen volt elfújni.
– Vége? – kérdezte Róbert Gida.
– Ennek. De van más mesém.
– Mackóról meg rólam ?
– És Malackáról és Nyusziról; hát nem emlékszel?
– Emlékszem, de mindig elfelejtem, mikor rágondolok.
– Hát amikor Mackó és Malacka el akarták fogni az Elefántot...
– De nem fogták el, igaz?
– Nem.
– Mackónak nincs is elég esze hozzá. Én fogtam el, ugye?
– Ez majd kiderül a meséből.
Róbert Gida bólintott.
– Most már emlékszem – mondta –, csak Mackó nem emlékszik, neki meséld el. Mert ez egy igazi mese, és nemcsak olyan emlékezés.
– Én is úgy gondolom.
Róbert Gida megkönnyebbülten sóhajtott. Felkapta a medvét, és az ajtóhoz sétált, maga mögött hurcolva.
Az ajtóban megfordult és visszaszólt:
– Most fürödni fogok; nem jössz be?
– Jöhetek – mondtam én.
– De nem sebesítettem meg, amikor rálőttem, ugye?
– Szó sincs róla.
Róbert Gida önérzetesen biccent, s a következő pillanatban már hallom – kipp-kopp, kipp-kopp – Mackó feje búbját a lépcsőfokon.
VÉGE-KONYEC az első fejezetnek.
Következik a második:)
A harmadik meg ez előtt volt:(
|
