Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/27591
|
2004. november 11.
Raistlin búcsúja
(Dragonlance Krónikák-A tavaszi hajnal sárkányai)
Caramon, az istenek a világot
sokszor becsapták, szörnyűségeik
áldozatai vagyunk mindannyian.
Az észt kaptuk örökségül, azért,
hogy meglássam a különbségeket:
a fényt Tika szemében, hogyha mást néz,
Laurana reszkető szavát, mikor
Tanishoz beszél, s Aranyhold hajának
suhogását Zúgószél jöttekor.
Rám néznek, s a te értelmeddel is
látnám a különbségeket. Itt ülök,
madárcsontkönnyű testtel.
Együttérzést,
részvétet oktatnak nekünk cserébe
az istenek. Sikert érnek el olykor.
Mert érzem, mily méltatlankodás
gyúlt a testvérük ellen harcolókban,
önnfenntartás vagy szeretet okából,
s megenyhült így a kínjuk. Szánalom
fogott el, ahogy téged is, s a fajtánk
leggyengébbjét is túlszárnyaltam ebben.
Te, testvérem, nem tudsz követni engem,
ki gond nélkül élsz egy olyan világban,
hol a becsvágy ívét fonja a kard,
s a szem hibátlan vezére a kéznek,
nem tudod felfedezni a törött
tükrök tájképét a lélek falán,
s az üresség kínját e gyenge kézben.
Mégis szeretsz, mint vakon elkevert
vérünk kilengését és egyensúlyát,
vagy mint havat átfúró kard hevét:
meghökkent a kölcsönös rászorultság,
az erekben lakó sokféleség.
A csata vad táncában, hogyha pajzsként
oltalmazod testvéredet, esendő
mivoltom ismeretéből meríted
táplálékodat.
Hogyha elmegyek,
véred teljét hol fogod megtalálni?
A szív zajos alagútjaiban tán?
Hallottam, a királynő szelíd bölcsődala
társult az éjben harci szózatával;
ez a zene békés trónomra szólít
fennkölt honában.
Sárkánylovagok fényt akartak hazudni a sötétségből,
holdakkal, reggelekkel hamisítva-
Emiatt megszűnt minden tisztaság.
De a homályban lappang az igazság,
a végső, lenge tánc.
De nem tenéked:
te nem tudsz engem az éjbe követni,
az édes zűrzavarba. Mert szilárd
talajon állsz, naptól véve körül,
semmit se vársz, s előbb veszíted el,
mintsem kimondhatatlan lett, utad.
Nincs magyarázat, akadozva jönnek
ajkadra a szavak, Tanis barátod,
az én kis árvám, majd megmagyarázza
az árnyak ösvényén látottakat,
mert ismerte Kitiarát, s a hold
sötét sugarát éjszínű haján.
De nem léphet még fel, s várakozó
arcomba csap a nedves éji szél.
|
