Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Sz D naplója


centenárium [12531 AL], gazdája Sz D
2004. november 27.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/12531
2004. november 27.

Néhány pihent agyú fickó három éve megalapította a Charles Darwin díjat. Ezt kizárólag posztumusz ítélik oda azoknak a legkülönbözőbb módon elhalálozott nyomorultaknak, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember igenis a majomtól származik, ugyanakkor nagy jót cselekedtek, hogy halálukkal megszűnt génállományuk terjedésének veszélye.
Az első nyertesnek 1994-ben ítélték oda a díjat. Egy amerikai férfi kapta, aki egy pohár ingyen szóda reményében addig rángatta a Coca-Cola automatát, míg az végül ráborult és agyonütötte. És ez még a jobbik eset, mert itt ő lett saját hülyesége áldozata. Nálunk az ólomgyűjtők Pörölybödön addig rángatták a fénysorompót működtető akkumulátort, míg vonatszerencsétlenség lett belőle. Az 1995-ös győztes viszont igazán vállalkozó kedvű férfiú lehetett, nyugodjék békében. A sebesség volt a mániája, ezért beszerzett egy gyorsítórakétát, ami a Jumbo Jetek felszállását segíti, ráerősítette az autójára, és a nevadai sivatagban kipróbálta. A halála előtti pillanatokban valószínűleg ráébredt, hogy a rakétát csak bekapcsolni lehet, ki már nem, emiatt aztán körülbelül 480 kilométeres sebességgel szétkenődött a Sziklás hegység oldalán... Az 1996-os Darwin díjra tíz-egynéhányan pályázhattak, s a nemzetközi Net-zsűri döntött végül a győztesről, ám érdemes megemlítenünk valamennyi jelöltet, hátha mégiscsak elgondolkodnak a természettudósok, akik a majommal közös ősről beszélnek csak, de tagadják a közvetlen rokonságot.
Eséllyel indulhatott a versenyen az a férfi, aki exbarátnője kocsijának ablakát akarta betörni pisztolyával, ám közben elsült a fegyver és agyonlőtte magát. Honfitársa viszont úgy kívánta megszerelni furcsa hangokat adó mezőgazdasági munkagépét, hogy befeküdt alá és megkérte a barátját, induljon el vele. Holttestét igen nehéz volt azonosítani. Az a torontoi férfi pedig, aki 23. emeleti lakásának erkélyén akarta a kihelyezett madáretetőt megtisztítani, könnyen felismerhető volt a kezében szorongatott madáreledelről. Más kérdés, hogy a fejében nem sok maradt, de talán nem kerekes székre kellett volna felállni az erkélyen. Hasonló módon járt az az ügyvéd, aki egy irodaház 24. emeletén a hozzá beosztott joghallgatóknak kívánta demonstrálni a panoráma üvegablak törésbiztonságát - amiért a készítők garanciát vállalnak - és ezért teljes lendülettel nekirohant. Zuhanás közben valószínűleg megfogadta magában, hogy soha többet nem hisz egyetlen mesterembernek sem.
...



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat