Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/5357
|
2005. február 11.
„Aki az Élettel ül le kártyázni, az az Élet paklijával játszik, nem a sajátjával.”
Mit is jelent ez?
Aki belevág egy új dologba, megragad egy olyan lehetőséget, amelyet az Élet nyújtott felé, sohasem tudhatja, hogy mi lesz a következő lap, amit az Élet paklijából húz. Hiába számol ki ő akármit, az Élet paklija nem 52 lapos, hanem gyakorlatilag végtelen, így aztán sosem láthatsz az orrodnál tovább, vagyis mindig csak azokból a lapokból okoskodhatsz, amiket éppen a kezedben tartasz.
Életünk során még azt sem tudjuk megítélni, mi a jó nekünk, vagy mi nem. Amit egyik nap isteni szerencsének hívnak, másnap már tragikus végzetet jelenthet.
Szerencsés fordulat volt-e Sennának, amikor úgy döntött hogy életét az autóversenyzésre teszi fel? Alighanem úgy tűnt hogy igen. Mégis, lehet hogy egy szegény dél-amerikai fickóként ma boldog családos ember lehetne egy eldugott kis faluban, ha másképp dönt. Persze ezt sose tudjuk meg. Végülis szerencsés volt-e vagy sem? Azt hiszem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.
Látva a mai letörtségemet, engedj meg még néhány filozófikusabb gondolatot.
Bármi is történjen, az Élet kereke tovább forog, és nekem nem szabad feladnom. Az embert számtalan kudarc érheti, de tovább kell tudni menni. A lelkileg erős embert nem az különbözteti meg a lelkileg gyenge embertől, hogy neki egy kudarc nem mar a szívébe, és érzéketlen marad! Hanem az, hogy tudja, ha százszor is eltapossák, újra fel kell tudnia állni. És tudod hogy mért? És szeretném ha ezt most jól az eszedbe vésnéd: Mert az igazi boldogságot elég egyetlen egyszer megtalálnod, és az mindenért kárpótolni fog.
A kudarc pont abból ered, hogy az ember azt hiszi, hogy megtalálta az igazi boldogságot, és aztán nem hiszi el, hogy az egész csak szemfényvesztés volt, és az mégsem az igazi volt. Ez mindig fájó felismerés.
A mai nap után –kilépve most a filozófikus mélységekből- azt hiszem, sikerült egy-két általános okosságot leszűrni. A magam részéről valóban azt hiszem, hogy én egy légyotton hibátlan teljesítményt nyújtok, tényleg csak a legmelegebb szavakkal tudom méltatni munkásságom. Mégis nem tudom megfelelően kontrollálni azokat a tényezőket, amelyek kialakítanak rólam egy sokkal negatívabb képet, mint amit a csaj addig tapasztalt. Egy ilyen kapcsolat elég sérülékeny ugye, vagyis ez az úgynevezett hímestojás-effektus, vagyis a legkisebb kis koccanásra eltörhet.
Én úgy fogalmaznám meg, hogy a probléma az, hogy rendezetlen az életem.
Nincsenek benne fix pontok, nincsenek benne konkrétan megfogalmazott célok.
Nem látni, honnan hova tartok.
Rengeteg vágy van bennem, lelkesedés, érték, tehetség, de ezek nincsenek harmóniában egymással.
Egy hajó vagyok az élet tengerén, a hajóban pedig ott van temérdek tulajdonság mint matróz a fedélzeten, de nincsen kapitány. A matrózok folyamatosan fellázadnak, és hiányzik az, aki összefogná őket, és megmondja nekik hogy mit cselekedjenek. Ezért ők folyamatosan egymás ellen tesznek, a hajó pedig csak hánykolódik a tengeren időtlen idők óta. És mindez mért? Mert a kapitány –az erős akarat- nem kerekedik felül a matrózokon, hanem csak ül a hajókabinban és pipázik.
Szeretném ha elhinnél valamit ezzel kapcsolatban.
A nők a férfiakhoz képest bénák az életben. Ez nem szorul különösebb magyarázatra, elég összevetni a karrier és a sikeresség mérlegét, és máris világos. Nincs is ezzel semmi gond, ők képviselik a gyengébbik nemet. Mivel gyengébbik nem, a génjeikben van, hogy egy náluk erősebb társat keressenek maguknak, aki biztonságot jelent számukra. Igaz tehát hogy az életben ügyetlenebbek, de sokkal jobban szem előtt tartják azt, hogy nekik mi a jó. Ez pedig abból adódik, hogy ők hosszútávon rá kell hogy bízzák magukat valakire, ha boldogulni akarnak az életben.
Ez két dolgot jelent:
1. Ha jön egy hajó a kikötőjükbe, legyen az bármilyen nagy és bármilyen lenyűgöző, csak akkor fognak felszállni rá, ha az a hajó tart valahová. Egy kikötőben mindig több utas van, ezért a lényeg nem is feltétlenül az, hogy a hajó hova tart, hanem az, hogy tartson valahová. Ugyanis a több utas között más-más úti cél a tetszetős.
2. Ha felszállnak egy hajóra, és ezzel rábízzák magukat a legénységre, akkor feltétlen bizalmat igényelnek. Ha a bizalom csorbát szenved, vagy a hajónak rossz hírét hallják, esetleg rájönnek hogy a hajó nem oda tart ahová ők el szeretnének jutni, megfordul a fejükbe, hogy otthagyják a hajót. Ekkor ha bátrabbak, és még nincsenek nagyon messze a kikötőtől, egy mentőcsónakban partra eveznek. De ha már messze vannak, vagy csak nem mernek nekivágni egyedül, egyre csak azt várják, mikor jön egy másik hajó, amelyhez közelítve vergődések közepette átevickélhetnek.
Ezeket gondolom én. Ezek általánosságban igazak, ezért természetesen nem 100%, hogy ez okozta a mostani gondjaimat. Ez csupán adalék ahhoz, hogy vajon mennyi lehet az én felelősségem ebben, illetve hogyan kerülhető el, hogy ha egy utas felszállt a fedélzetre, akkor ne akarjon másik hajóra átkapaszkodni.
Indy 2004.07.16
|
