Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/156071
|
2005. április 26.
AZ ÖRDÖGLOVAS II.rész
A metszetsorozat főszereplője
Személyzete is megszenvedte excentrikus egyéniségét. Szakácsát és komornyikját például lovon megvívandó mogyorópálca-párbajra kényszerítette, hogy egymás sértegetéséért elégtételt vegyenek. Egyszer Tell Vilmosnak képzelte magát, s orvosának fejéről lelőtt egy almát, máskor kapusa ijedős feleségét fogatta le lovászaival, azzal rémisztgetve, hogy őt ugratja át akadályként. A Sándor-palotában az már szinte ártatlan, bár egy felnőtt férfitól némileg szokatlan játéknak számított, hogy háznépe lepedőben dobálta urát. Az sem volt bevett szokás a reformkor főrangú társaságában, hogy valaki törpét, afféle udvari bolondot tartson, amint Sándor gróf tette.
Bravúrjaival külföldön is hírnevet szerzett az Ördöglovas: a bécsiek jól ismerték a Práterben* végrehajtott attrakcióit. Egyszer például szorosan egymás mellé állított három fiákert, majd a középső kihajtott közülük. Az így keletkezett kocsinyi résen hajtott át vágtában hatos fogatával a gróf anélkül, hogy érintette volna a kapuként szolgáló bérkocsikat.
A lórajongó főúr kétszer is hoszszabb időt töltött a lótenyésztés és lovassport európai központjában, Angliában. A lovaglótudás felsőfokú vizsgájának akkoriban az angliai rókavadászatot tartották: hajtóvadászat közben sövényeken, kerítéseken, kőfalakon és vizesárkokon kellett átugratni. (Fél évszázaddal később Erzsébet királyné is itt tette próbára lovaglótudását.) Sándor gróf Angliában is sikerrel mutatkozott be, még egy metszetsorozat is készült bravúros lovaglásairól.
Út az őrültekházába
A lovak szinte teljesen lekötötték az érdeklődését, tudomást is alig vett azokról az eszmékről és mozgalmakról, amelyek kortársait foglalkoztatták. Széchenyi naplóbejegyzése szerint 1827-ben a 22 éves fiatalember azzal kérkedett, hogy az Akadémiára nem adna egy fillért sem, ellenben egy hídra a fél vagyonát feláldozná. A hídépítés volt az egyetlen közügy, amely érdekelte. Széchenyi igyekezett is felhasználni Sándor gróf befolyását arra, hogy a budai tanácsot megnyerje a Lánchíd ügyének.
A gróf bravúrjainak egy része modern értelemben is sportteljesítményként, a lótenyésztés és az idomítás eredményeként értékelhető. Ilyenek voltak távolsági kocsihajtásai: Pozsonyból Bécsbe 2 óra 40 perc alatt, Bécsből Budára 31 óra alatt hajtott ugyanazokkal a lovakkal. (A postai gyorskocsinak is ennyi időre volt szüksége ehhez, de 15 kilométerenként váltott lovakkal!) A sport kategóriájába sorolható a természetes akadályok átugratása, a vízen való átkelés stb. Városi mutatványait (szekerek, vásárosok átugratása) inkább a feltűnési viszketegség motiválta. Ô maga „accident”-nek (balesetnek) nevezte azokat a különlegesen izgalmas, általában kisebb-nagyobb testi sérüléssel is járó kalandjait, amelyek nagy valószínűséggel felborulással, bukással vagy vízbe eséssel végződtek (például amikor a Duna jégtorlaszain lovagolt át, vagy a magas folyóparton vágtató lovai közé dobta a gyeplőt). Voltak egyértelműen őrült tettei is. Többször szándékosan kőfalnak hajtott vagy lovagolt. Hogy hányszor törött el a kulcscsontja, bordája, ficamodott ki a térde, vagy szenvedett agyrázkódást, maga sem tudta. Kalandjait meg is örökítette: az őt állandóan kísérő „udvari festője”, Johann Gottlieb Prestel által készített képek három albumot töltenek meg.
1848 eseményei is csak abból a szempontból érdekelték, hogy a „felfordulás” akadályozta időtöltéseiben a Bécsben tartózkodó grófot. (Pedig a forradalom közelről érintette családját: apósa a márciusban megbuktatott Metternich herceg államkancellár volt.) 1850 végén éppen a bécsi kaszinóban tartózkodott, amikor elméje elborult. (Nem zárható ki az örökölt hajlam, de a számos fejsérülés, agyrázkódás is hozzájárulhatott a betegséghez.) A dühöngő őrültet megkötözték, majd egy prágai elmegyógyintézetbe vitték. Állapota lassan javult, néhány év múlva haza is térhetett. Az ötvenes években idejét a vadászat és a ménese töltötte ki. Az öregedő gróf lovasemlékeivel vette körül magát: albumait rendezgette, a bajnai kastély kertjében pedig nagy ugrások tárgyi emlékeit állította fel. 1878. február 23-án halt meg.
|
