Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/244780
|
2005. szeptember 25.
Ady Endre
A TÁBOR-TŰZ MELLETT
"Sok a fenyő-rud, magas a máglya."
»Ne félj, cimborám, csak az Isten látja.
Hol járnak óta császár vitézi?:
Az mi lángunkat csak az Isten nézi.«
,Régibb üdőkben vitézkedésnek
Más becsülete volt és a vitéznek.'
»Most áruk csupán van zsoldosoknak,
Az bús harcoson kik csak somolyognak.
Romló országban virtus rongy jószág:
Tegnap vitézek, ma vagyunk csak kószák.«
,Rakjam hát lángra bús, redves kedvünk?'
»Ne bántsd, azért csak tovább vitézkedjünk.
Szétszórt máglyáink míg ki nem hunynak,
Álmodjunk harcot szegényi magunknak.
Sötét a világ, kell tűz, ha lobnyi,
Kell a gyujtáshoz mindég ujból fogni.«
,Jó éjszakát, ni, virrad a lápon.'
»Jó reggelt mégis, hajh, bajtárs barátom.«
Elvitte a szél
A liget területén lévő pázsit közepén kinyílott egy pár pitypang. Az egyik szép sárga virágú, erős fejletettebb volt, mint a többi. Derűs képet nyújtott, mint a májusi este.
A virág hamarosan magba szökött. Hópehelyhez hasonló, könnyű kis ejtőernyők övezték a magjait. Terveket szőttek és találgatták:
- Hol tudnak majd gyökeret verni?
- Ki tudja?
- Csak a szél tudja.
Egy szép napon elragadta őket a szél. A magocskák belekapaszkodtak az apró kis ejtőernyőkbe és tovarepültek.
- Sziasztok… Sziasztok.
Többségük sikeres repülés után mezőkön, kertekben kötött ki. Csak egy volt közülük, amelyik nemsokára egy járda szegélyében lévő kis hasadékba esett. Csak egy jelentéktelen kis rögben kapaszkodott meg.
- Ez mind az enyém – mondotta.
Fontolgatás nélkül helyet foglalt,. Csírát és gyökeret engedett a szűk kis repedésben.
Pár méterre tőle egy düledező padocskán egy fiú üldögélt. Tekintete zavart és felindult volt. Nagy gondja lehetett, mert kezét ökölbe szo9rítva, kétségbe esve hadonászott.
Észrevett két gyenge kis levelet a cement közötti repedésben.
- Kár a gőzért, nem fogsz boldogulni, úgy jártál mint én – és eltaposta a fiatal hajtást.
Másnap észrevette, hogy a megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levélből négy lett. Hosszú ideig szemlélte a bátor kis hajtást. Sőt, naponta visszatért hozzá. Föltűnt neki, hogy rövid időn belül kinyíltak a sárga virágok és virítottak mintha boldogságukat hirdetnék.
Az idő múlásával a fiú úgy érezte, hogy a harag és a megalázás fájdalma enyhülni kezd benne. Kiegyenesedett és teleszívta tüdejét friss levegővel. Érezte, hogy a gondjai tovaszállnak.
Megvan! Nekem is lehetséges egy újrakezdés.
Nevetni és sírni szeretett volna. Megsimogatta a virágokat. A növények is megérzik, ha szeretik őket. A pitypangnak is ez volt élete legszebb napja.
Ne kérdezd a széltől, miért ragadott magával. Küzdj, dolgozz akkor is, ha a cement rideg keze fog tartva.
Ezeket a kis történeteket a szél hozta magával. Csak a szél tudja, hol vernek gyökeret, és hol szöknek virágos díszbe.
/Bruno Ferrero/
Ady Endre
Hozsánna bízó síróknak
Mindig volt titkos, valamis
Názárethje az emberi Jónak,
Honnan elindult könnyesen,
Dagadón, szánva bús milliókat
És soha nem ölt meg iszap
Bátor, nagy vizü s tiszta folyókat.
Folyók, szivek, ne féljetek
S bénult szivem se, te, ki eddig
Nem merted elég könnyesen
Mélyítni szent folyóknak a medrit.
Az emberek a siratást
A Jó álmáért is megérdemlik.
Dagadjatok meg, szent folyók,
Szívek, kik még hajléki a Jónak,
Sírjátok ki könnyeitek,
Hozsánna ma a bízó síróknak,
Hozsánna, bízó Tegnapunk
S hozsánna neked, szent árú Holnap
Nettó Zen történetek
KOAN
A Tanítvány már évek óta élt a Mestere házában, és egy feladata volt: a tüzet kellet fenntartania.
Minden nap kiment az erdőre, fát vágott, és táplálta a tüzet.. miközben már szenvedett a várakozástól, hogy a Mester mikor fedi fel számára a titkot.. Az évek teltek, a Mester mindig halogatta a pillanatot.
Már a Mester felesége is megsajnálta a Tanítványt, kérte a férjét, hogy mondja már meg, mikor fog elérkezni az az idő, amikor a Tanítványt beavatja. A Mester újra meg újra kitért a válaszadás elől.
A Tanítvány a kétségbeesés határán állt, amikor - látva szenvedését - a Tűz is megsajnálta, és önmagától feltárta titkát.
A Mester akkor válaszolt: Látod, erre vártam. Erre a pillanatra, amikor a Tűz önmagától tárja fel számodra a titkát.
Szabó Lőrinc: Párbeszéd
Félek, Atyám, - úgy zúgnak a harangok!
fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!...
Ne félj, fiam, - téged hívnak a harangok,
te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.
Félek, Atyám, - megtörtem a harcban, a hitben, és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!...
Ne félj, fiam, - megtartalak a harcban, a hitben, s karommal égig emeled azt a kardot.
Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád, mit ér törékeny szavam az őrült viharban?...
Ne félj, fiam, - az a kín, az a vágy, az az önvád téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!
Dsida Jenõ: A gyöngék imája
Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.
|
