Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/141844
|
2005. október 28.
A legeslegelső versem,még vmikor 13 éves koromban írtam :D Olyan gagyi,hogy már jó :)
"Ahol a vadrózsák nyílnak
Igaz történetet mesélek én nektek,
Mely szereplői végül boldogok lesznek.
Egy szerelmes lányról szól ez az egész,
Ki édes szerelméért akármire kész.
Bűnbe esett a lány, tiltott gyümölcsöt evett,
Meggondolatlanul ebből a fiú is vett.
Mert ez a szerelem nem jöhetett létre,
Hisz e két ifjú életét külön élte.
Két ország szülötte, a két ország táján,
De terem erre gyógyír a tudás szent fáján.
Ha heves a boldogság nem ez a fő gond,
Csak hát hol kerül a bajok végére a pont?
A lány egy szép nap látta a fiút egy képről,
De nem érdekelte. Hogy szólhatna hozzá a messzeségből?
Hanem aztán mégis úgy belészeretett,
Nem gondolt másra, nem gondolt egyebet,
Csak hogy ifjú sorsuk hogyan kötődhetne,
Parázsló ajkaik hogy csattanhatnának össze.
Álmokat látott, mindet a fiúról,
Erős kötődése messzire elhatol.
Megérzé ezt a fiú oly messze,
S látja a szép lányt, csillog-villog szeme.
Neki se kell több, ő is megszereti,
Hogyan láthatnálak? -fejét ezen töri.
Nehéz így elhinni, álombéli pár,
Sajnos még őrájuk sok nehézség vár.
Merthogy minden almának van férgese,
S e szerencsétlen pár is pont azt vette le.
Vagyis hát inkább az a kígyó a hibás,
Ki mutatta az utat, az almának zamatát.
Egy gonosz lány, egy igazi boszorka,
Ó isten csapása, bár ne történt volna!
Kihasználta, s elcsavarta az ifjú fejét,
Halálos kín alá veté szomorú kedvesét.
Merthogy e legény nem szűkölködött,
S e leány pedig pénzgonddal küszködött.
Addig tette magát, míg elérte a célját,
S becserkészte a mostani legfrissebb prédát.
Kedvében járt neki, csókolgatta-falta,
Terve valósulását nagyon is akarta.
Annyira jól csinálta, tudta mesterségét,
Hogy a fiú úgy emlegette, mint tulajdon feleségét.
A fiú feledte, nem emlékezett a lányra,
Vagy nem is akart? Pedig az még várta.
Emésztette a lányt a szerelem, a csalódás, a bosszú,
Hisz az idő mely szorított ne, is olyan hosszú.
Nem soká egymáséi lesznek, s ő vele mi lesz?
Ily könnyen nem dobhatja el, mit egy fiúért tesz.
De annyira elcsüggedt, megunta életét,
Szerelmese nélkül értelmetlen a lét.
Napokig sírt, zokogott, nem tudta tartani,
Még az ifjú világában is lehetett hallani.
Most nem a fiú látta, nem ő hallotta,
Elvakult érzelmeitől nem is figyelt oda.
Azok hallották ezt, kik egy véleményen voltak,
A trónbitorlóval mindig csak kitoltak.
A fiú barátai, rokonai nem szerették az új lányt,
S az előzőnek adták a biztatást.
Addig-addig tették, míg megnyugtatták végre,
Soha ne add fel! Harcolj hát még érte!
S az új Éva, ereje teljében, minden tudást bevetve,
Új álmot küldött az elvakult kedvesre,
Kinek végre kezdett megtérni az esze,
Végleg letérni új jegyeséről keze.
Válaszolt megint kedves szerelmének,
Bocsássa meg neki, hisz amit tett vétek.
Több se kellett ennél a rút banyának,
Beszállt a játékba, s üzent a leánynak.
Nem éppen szép szóval kifejezte benne,
Hogyha békén hagyná, ó milyen jó lenne.
De a hősünk nem törődött ezzel,
Erős volt ő, neki ijesztgetés nem kell.
Még mindig távol voltak egymástól messzire,
De a fiú határozott sebtibe’.
A gonosz leánynak megtudta szándékát,
S úgy félrelökte, felhasította arcát.
Elindult a fiú, napokig utazott,
Míg végül hűségéért jutalmazást kapott.
Elment a lányhoz, egyetlen szerelméhez,
S csak arra gondolt; „Vajon a másik mit érez?”
Nem látták még egymást sohase élőben,
Mégis mentek-mentek csak úgy kéz a kézben.
Mikor meglátták egymást rohantak suhanva,
Hogy vére találkozhasson a szerelmesek ajka.
Mintha rég ismernék egymást, olyan e pillanat,
Pedig ez életükből csak egy nagyon kicsi darab.
Úgy összelelkeztek, szorosan simulva,
Mintha elveszíthetnék egymást, attól tartottak volna.
S így ment ez óráknak tűnő perceken keresztül,
Dőlt a könny, egy szó se, de legtöbbet értettek ebből a csendből.
S a bocsánatkérések közepette, a lány a szavára várva,
A fiú gyűrűt húzott kedvese ujjára.
Úgy szerették egymást, mint eddig senki sem,
Ott nem számított a nyelv, az ország, az életkor semmi sem.
Pedig ezek itt mind gondok jelentettek,
De hát nem nekik, ők boldogan éltek.
S a történet vége? Most azt kérdezed?
Hát ennyivel meg kell elégedned.
A gonosz lány arca örökre csúf maradt,
S nem talált többé se fiút, se garast.
Viszont a párunk életük végéig együtt élt továbbra,
Aki nem hiszi, az bizony járjon utána!"
|
