Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/182707
|
2006-07-15
Egy fiú és egy lány
Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Elmúlt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s az arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte: „Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
te voltál mindenem ezen a világon.
De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem bírom már,
A két ölelő karod más fiúra vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
Te e világon maradsz, én elmegyek.
Az én szívem téged soha nem feledett.
Gondolj rám néha, ki téged szeretett.
Szeretlek most is, bár nem sokáig élek,
Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!”
Mikor ezt leírta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, s belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullajtott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor a szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s a lelke a mennybe szállt. Történetünk véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiú és egy lány.
Rózsák partja
Sziklás
tengerpartra alkonyat hull csendben.Jeges szél kel,sikolt,s tombol
önfeledten.Szürke messzeségből karcsú lány tűnik fel.Nyirkos
tengerparton a sziklák felé lépdel.Hosszú idő óta itt jár minden
éjjel.Halvány, ifjú arca dacol fagyos széllel.Szürke szikla hátán
magányosan várja, hátha a szerelmét végre újra látja.A távolba réved
boldogtalan szeme,és lehull ölébe két erőtlen keze.Akkor egy esőcsepp
tenyerére csöppen,s aztán csak hullnak-hullnak egyre többen.A
reménytelenség úrrá lesz a lányon,régóta először nyomja el az
álom.Párnája:a rideg,kemény,szürke szikla.Egy csepp sósvíz csordul
rajta,mintha sírna.Zokog,mintha tudná,álom száll a lányra,s ez lesz az
utolsó parti éjszakája.Síró bölcső szikla búcsút vesz a lánytól,mostmár
az ő lelke terhes a magánytól.A lány szeme csukva,édes álmot
kerget,elrepíti hozzá kedves álom-felleg.Melegséget érez és meglepetten
hallja,feldereng az égen kedvesének hangja,Őt szólítja
halkan,hívja,becézgeti.Távoli vizekről így vall,üzen neki:
,,Úton
vagyok hozzád kedves,úgy hiányzol!Csokrot viszek neked ezer
rózsaszálból:vörös rózsa száll fel majd a horizontról-akkor érezd
kedves,arád csak rád gondol.Sárga rózsaszirmok arcod,hogyha érik-akkor
érezd kedves,szerelmem mesélik.S ha partra vet a tajték fehér
rózsaszálat-akkor tudd majd kedves,tárt karokkal várlak!''
Felébred
a lány és kél a nap is vele,vörös fényét látva könnybe lábad szeme.S
arany napsugarak érintik az arcát,a kedves hű szerelmét ők
mesélik,vallják.A lány szalad a parton,fürkészi a vizet,s valamit a
hullám lába elé kivet.Lenéz rá a lány és arcán mosoly csillant,mégis a
habokba könnyes szemmel pillant.Fehér rózsaszálat emel ki a
vízből...régóta először kacag tiszta szívből.Búcsút mond a
partnak,lehunyt szemmel még áll...majd ölelve a rózsát a habokba
sétál...
|
