Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/177356
|
hmm...
Sötét van. Csak a hold fénye tükröződik a szemközti falról. A szobában kellemes az idő, mégis úgy érzem minta jeges tőrt szúrtak volna a szivembe. A belsőmig hatol ez a hideg érzés, mintha nemis az ágyamban feküdnék, hanem kint a sötét és fagyos éjszakában. A plafont bámulom. A hold sárgás arnyalata világítja be a szobát. A sarokban egy pók mászik, mégse törődök vele, csak a hold képét kémlelem a komor mennyezeten.
Egyszerre mintha távolodna, egyre messzebb és messzebb érzem magamtól, mintha már nem is a sárga falakat nézném. Most veszem észre, hogy a semmibe bámulok. Félelem fog el. Valami megváltozott. Nem érzem magam körül a tárgyakat, mint eddig. Még a holdat - amit annyira figyelmesen nézegettem - se érzem. A félem egészen a csontjaimig hatol. Nem is tudom miért reszketek, a hideg érzete vagy a félelem miatt.
Nem merek le nézni az ágyról, talán az elképzelt látvány képzete riaszt vissza. Elfogadom azt az érzetet, hogy csak a sok munkától kimerültem, és rémképek támadnak álmamban. Mégis, mi történik, ha egyszer csak felkelek, és nem tudom, hogy mi történt. A kíváncsiság legyőzi félelmem, és elkezdem jobbra fordítani a fejem, és próbálok a szemeimmel lefele nézni. De sajnos az történt amire még csak gondolni se mertem, nem az ágy van alattam.Sűrű köd van alattam, mintha a végtelenbe menne a köd, nem látom hol kezdődik, és meddig húzódik.Egy fura érzés fog el. Itt vagyok a nagy semmiben. Biztos csak álmodom. Nem, TUDOM, hogy álmodom, ilyen nem történik senkivel.
Zuhanok. Kapálózok a kezeimmel ,mintha lenne előttem valami, amibe belekapaszkodhatnék.Ez már nem félelem.Ez már több mint félelem. Érzem a szívverésem. Nemtudom, hogy hova zuhanok. Fogalmam sincs mióta, és meddig. Az idő csak elmosódott kép, amire nem tudok emlékzeni. Talán már órák óta zuhanok, vagy csak pár pillanatja? Nem tudom! Csak azt akarom, hogy vége legyen, hogy szólaljon meg a vekker, mint minden reggel.
Mi történik? Állok. Érzem magam alatt a földet. De vajon hol lehetek? Körbenézek, egy csomó ember feketében. Csönd van, csak a cipők tompa kopogását hallom néha. Mellettem egy sír.Márványból van, de a nevet rajta nem látom, mintha el lenne mosódva. Valamiért nincs rajta fedő, és nincs betemetve. Mozdul próbálok, de nem megy.
A távolból kitűnik egy koporsó, mellyel felém közelít négy ember. Csak bámulom. Mintha valami fura érzés fogna el. Mintha érezném, hogy a koporsóban valaki olyan fekszik, akit ismerek. Elhaladnak mellettem, de elfordítom a fejem, nem akarom tudni, ki fekszik benne. A távolból egy női sírás visszhangja töri meg a csöndet. Tudom, hogy a kíváncsiságom már egyszer bajba sodort, de nem érdekel, nem bírom ki, hogy ne nézzek bele. Becsukom a szemeim. A koporsó felé fordítom a szemem. Lassan kinyitom a szemeim...
Levegőt próbálok venni, de nem kapok. A látványtól mintha még a szívem is megállt volna. Bárcsak soha ne akartam volna tudni, hogy mit rejt a koporsó. Próbálom felfogni, de nem megy. Megegyszer ránézek a sírra. Csak most látom, kinek a neve is van rajta : Thomas Brown (1976-2005). Mindig is szerettem ezt a nevet, életemben most fohászkodok először, hogy bárcsak soha ne neveztek volna így. Most kezdem belátni, hogy ez a saját temétésem.
Próbálok megszólalni, de nem megy, nem hagyja el hang a számat. Akármennyire is erölködök, nem jön levegő tüdőmből, mintegy tehetetlen kisgyerek, aki elvesztette édesanyját.
Egy idős hölgy közelít. Nekem fog jönni. Mégegy fura érzés. Mint amikor valakit a falhoz vágnak. Mégse fáj semmim, hátra nézek, az idős hülgy már nem közelít hanem távolodik tőlem. A kezeimre nézek, de nem látom őket. Mintha nem is állna ott senki, lenézek, de nem látom magam.
Még mindig arra gondolok, hogy nemsokára felkelek, és vége ennek a rémálomnak. De létezik egyáltalán ilyen valóságos álom? Már nem az a érzésem, hogy fekszek valahol, mintha biztosan tudnám, hogy ez a valóság. Már csak próbálom magam lebeszélni, hogy megint hülyeségekre gondolok...
még valami, amit azonban neten találtam:
"Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni..."
e kettő kifejezi jelenlegi hangulatomat és érzéseimet...
|
