Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/151219
|
Vincent van Gogh
Van Gogh Budapesten 2007.02.11
Hosszú szervezés, sok bosszankodás után végre megnézhettem a „síppal, dobbal nádihegedűvel” beharangozott kiállítást. Minden normálisan gondolkodó ember tudja, hogy nagy és iszonyúan drága képeket nem küldenek a múzeumok, utcai harcokról elhíresült országba. Ezért mérsékelt lelkesedéssel vágtam neki a nagy útnak. Álmomban sem képzeltem, hogy látni fogom a világhírű mester, világhírű alkotásait, mind a Napraforgók, Lány fehérben, Önarckép pipával vagy a többi csodálatos önarcképét portréját vagy tájképét. Kíváncsi voltam, hogy az általam reprodukciókról ismert képek közül lesz–e kiállítva.
Volt 4 darab. 3 darab kb. 30*40cm nagyságú és az Íriszek című nagyméretű alkotás, amely sajnos restaurálásra szorulna, mert a háttér rózsaszínjei teljesen eltűntek.
Ezen kívül láthat a látogató sok rajzot, lenyomatot, korai kísérleteket, kortárs festő másolatát, de igazi lélegzetelállító szédítő munkát, egyet sem.
Ez valahol érthető, ha igazi Van Gogh akar látni az ember utazzon Hollandiába.
A kiállítás minősége, a képek bemutatásának a módja, már nem. Fel nem foghatom, hogy ilyen híres festő, ilyen drága képeit hogy lehet farostlemezből készült szekrényekbe kiállítani? Talán biztonsági okok miatt, nem tudom. De akkor legalább a képek megvilágítása lett volna megfelelő.
Ismeretes, hogy a természetes fény ártalmas a képzőművészeti alkotásoknak, bizonyos színtű páratartalom és hőmérséklet szükségeltetik, ahhoz, hogy a képek ne menjenek tönkre. Na de a mai modern technikával ez mind megoldható. Ha gyártani lehet olyan izzókat, amelyek a szupermarketek polcain sorakozó fonnyadt árút frissnek és szépnek mutatják, miért nem lehet olyan izzókat gyártani, amelyek fényénél ezek az alkotások teljes értékükben pompáznak. Lehet hogy csak pénz kérdése, szerintem igen.
A hatalmas tömegről és a klausztrofóbiát okozó beléptető zsiliprendszerről talán nem a kiállítás szervezők tehetnek.
Lehet világklasszisok képeit szépen és ízlésesen is kiállítani, ezt 2005 januárjában a Műcsarnok bebizonyította. Az ott kiállított Velasquez, Goya vagy Delacroix árban vetekednek a Van Gogh képek áraival, és mégis csodálatos hangulatú környezetbe, jó megvilágítással lehetett élvezni a tárlatot.
A kiállítás legkellemesebb meglepetése az Ari-Mahó-Feri-Kapec találkozás volt.
Nem bánom hogy elmentem, a pénzt sem sajnálom, megérte.
De az már bosszant, hogy ennyi pénzért ilyen minőségbe tálaltak egy olyan dolgot, ami az ember életében egyedülálló.
|
