Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/312863
|
...
Behunyt szemekkel...
Lehunyt szemekkel kell élnem,
Hisz már csak az álmokért élek.
Álmokért s szép reményekért csupán,
Mert ott, ott veled lehetek talán...
Behunyt szemmel látom a végtelen kék eget,
S látom mellettem, a te szép kis szemed.
Megfogom a kezed, s elindulok veled,
Majd hirtelen, felnyitom a szemem.
Egy halk elfojtott sikolyt hallok odabent,
Hisz megszűnt a szép, s a jó, mi volt odabent.
Eltűnt minden, mit álmodtam még nemrég,
S itt már nincs velem az a gyönyörű teremtés...
Azóta fekszem az ágyamon csöndesen,
S sírdogálok magamban lelkesen.
Könnyek száza csorog le arcomon,
És tudom; meghalok ezen az alkonyon.
Már csak egy csodában reménykedem,
Hogy egyszer talán megfoghatom kezedet.
Hisz most azt hittem, hogy el nem veszíthetlek,
De legközelebb jobban védeném a kincsem.
Védeném a kincsem, s akkor nem lennék nincstelen.
Hisz most már nincs semmim, csak egyetlen reményem...
Hisz én reményekben élek, s álmokba hazudom magamat,
Mert nekem, álmokon kívül, mást már az élet nem tartogat.
Ezért inkább mindig, becsukom a szememet,
Mert ott legalább megfoghatom a kezedet,
De most már nem bírok álmodni, se aludni,
Hisz látom a napot lassan felkelni...
S érzem, hogy lelkem meghal majd az ébredő nappal,
Mert tudja, hogy már másnak ajka éghetett ajkadra.
És nem marad belőlem más, csupán néhány porszem,
Hisz itt vagyok, látjátok, ennyit ér az életem...
És nekem már nincs többé az a röpke élet se,
Hisz tőlem ellopta az-az átok tolvaj szerelem,
S nem maradt számomra más, csak néhány utolsó szó,
És egy sóhaj, melyet nem hall már senki, pedig hallható.
|
