Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/169016
|
2009-01-07
A MESE
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici cica. Rozalicskának hívták, pelyhes-bolyhos kis aranyos volt. Egyszer Rozalicska gondolt egyet magában és elkalandozott. A helyi parkba sétált, megnézni, mit csinálnak az emberek. De ott volt egy kutya, Buksinak hívták, aki nem kezdte el üldözni a cicát, hanem összebarátkozott vele. A közelben volt egy cirkusz és bekóboroltak. Néhányan nagyon megnézték őket, mivel Rozalicska nagyon szép kiscica volt. De Rozalicska is felnézett rájuk, megfigyelte, mit is tevékenykednek. Mindenkinek nagyon tetszett Rozalicska. Az egyik embernek annyira, hogy azt gondolta, elrabolja. Ahogy ezt elgondolta, a következő gondolata az volt, hogy először magához édesgeti. Odament hozzá, és adott neki egy kis szalámit. Ekkor az ember hirtelen megfogta a cicát, és kifutott vele a cirkuszból. Mindenki utánuk szaladt, de sajnos nem érték őket utol. Rozalicska és az ember a közeli étterem WC-jébe mentek, mert nem engedte a cirkusz vezetője, hogy a macska odapiszkítson. Az étteremben az emberek tátott szájjal nézték a futó embert a cicával.
Ám már odáig fajult a dolog, hogy a gazdája elkezdte keresni Rozalicskát, de sehol nem találta. Ekkor ötlötte ki, hogy elmegy a rendőrségre.
Ekkor a cica gondolt egyet, és megharapta az embert. A férfi elejtette, a cica futni kezdett! Ez a kis cica nagyon szerettet mindenkit. Este azt hitte, hogy egy ember csöngetett. De nem, mert eljött a kedvenc barátja, Tejföl, a szomszéd macska, aki csak egy ajándékot hozott neki emlékül.
Csak hogy még a mesénknek ezzel még nincs vége! Mert mikor a cica kinyitotta az ajándékot, valakit meglátott az ablakban kukucskálni. Ott hagyta az ajándékát és oda lopakodott az ablakhoz, hogy megtudja, ki az, aki bekukucskál az ablakon. De nem nagyon látott semmit, ezért... muszáj volt bevetni-e a kémsuliban tanultakat. Gyorsan felszaladt a padlásra és beállt egy szekrénybe, így az édi kiscicából hirtelen egy kémcica lett!
Egész teste fekete lett, hogy nehezebben lehessen észrevenni majd éjszaka. Ugyanis éjszaka fog kutatni, ki kukucskált. Kilesett a szekrény apró repedésén ...
Ekkor azonban észrevette, hogy az ősellensége, a kutya, a folyosón settenkedik. Valahogyan hátba akarta támadni, s gyors észjárása miatt hamar ki is talált valamit. Fölugrott a közelben lévő szekrényre, és előkapta a távcsövét. Akkor vette észre, hogy a kutya egy cowgirl volt.
Sokat beszélgettek, megismerték egymást. Rozalicska megköszönte még egyszer, hogy megmentette.
Eszébe jutott a "Jótündér", aki halála után feltámasztotta - hogy a mese tovább folytatódjon -; őt Porcukrocskának hívják. Porcukrocska szívesen segített: ismét és egy csontot dobott a kutyának, aki utána szaladt, így Rozalicska cica megmenekült és kiment a játszótérre Porcukrocskával. Beültek egy-egy hintába, és bár éjszaka volt, egyszerűen végigpásztázták a területet. A kukucskálós ember egy fa mögött bújt meg, úgy kétszáz méternyire tőlük... és éppen azon gondolkozott, hogyan férkőzhetne a közelükbe. Ugyanis már régóta szeretett volna egy ciá,t és Rozalicska volt a potenciális áldozat. Végül arra jutott, hogy meglasszózza, és elkapja a mit sem sejtő kiscicát. De buta ötlet volt, mert pont akkor kapta el a lasszóval a hintát, amikor Rozalicska és újdonsült barátja leszálltak róla, és a csúszda felé vették az irányt - így a rossz akaratú embernek is sikerült némi időt szentelnie a hintázásra - akarva, akaratlanul! De a kukucskálós ember nem adta fel ilyen könnyen! Új tervet eszelt ki: úgy gondolta, egyszerűen csak odamegy (álruhában!!!) a padon ülőkhöz, és ő is elkezd velük beszélgetni, aztán majdcsak sikerül elcsalnia onnan a kiscicát. Így is tett. Felöltözött bohócruhába, odament Rozalicskáékhoz, bemutatkozott nekik, aztán mutatott néhány bűvésztrükköt (amit a tévéből látott). A rendőrségen azt mondta, hogy nem találja a cicáját. A rendőr erre kinevette és elkergette, mondván: keresd meg te! Kiballagott De uram hogyan? -kérdezte a gazdi. Te buta mamlasz, csalogasd oda magadhoz. - kinevetve ezt mondta neki. A rendőrség utcája arról volt híres, hogy sok vándorárus hirdette az egyébként nem túl használható portékáját. Az egyik kismacskakereső detektorokat kínált, ami érdekesnek tűnt.
A detektor egy nagy fém rúdból és egy hányavetin a végére erősített, egeret szimuláló plüssjátékból állt. Az ember úgy gondolta, érdemes lesz kipróbálnia. A férfi elérkezettnek vélte az időt, hogy becserkéssze Rozalicskát. Megfogta tehát a bot végét és óvatosan a cica orra elé tolta. A zseniális gépezet a macsek lábánál fékezett le. Az elkerekedett szemmel bámult rá, majd felvonta a szemöldökét, és elképedt pillantást váltott a barátjával.
Egy kevés ideig egyikük sem szólalt meg, aztán mindketten hatalmas röhögésben törtek ki. Rozalicska négykézláb helyezkedett el a füvön, és öklével püfölte azt.
- Megtudhatnám, mi olyan vicces? - lépett elő sértődötten a kukkoló a rejtekhelyül szolgáló bokrok mögül. Miután leesett neki, mit művelt, bőszen átkozta magát saját butaságáért.
- Per... persze - hahotázta Rozalicska barátja, aztán ismét elnyerített. Rozali átvette a szót: - Tudod te, mi ez tulajdonképpen?
- Már hogyne tudnám? - tárta szét a karját emberünk. - Egy fantasztikus, kismacska-csalogató gépezet! - azzal nyelvet öltött.
Hirtelen megfogta Rozalcsikát, és a körülötte álló növekvő bámészkodó sereggel nem törődve futni kezdett a cicával a kezében. Ám egy óriási kő, és egy vakuzó fényképezőgép megállította. A kőben megbotlott és óriásit esett, még szerencse, hogy a macskák mindig talpra esnek, így Rozalicska megmenekült alóla. A macska-rabló viszont nem is sejtette, hogy valaki tud a megátalkodott tervéről, és, hogy a felvételek alapján már keresi a rendőrség, Rozalicskát egy hálóba gyömöszölve futásnak eredt. De Rozalicskának nagy hangja volt, elkezdett hangosan nyávogni. Szerencsére egy ember észrevette és odament. Az ember segíteni próbált Rozalicskán... Sajnos, nem nagy sikerrel. Az ember sietve elfutott és egy idősebb emberrel, pontosabban az apukájával tért vissza. Az apa az ölébe kapta Rozalicskát és elfutott vele a házába. Ott enni adott neki és kifésülte a szőrét. Rozalicskának jólesett, dorombolt aztán a vele történt eseményektől elfáradva el is aludt. Másnap reggel, mikor felkelt, észrevette, hogy nem a házban van, hanem egy másmilyen helyen, egy asztalra van kifeszítve. Nagyon meg volt rémülve. Szegény csak ott nyivákolt, és várta, hogy valaki megmenti. De ez nem így lett. Egyszer csak lát egy árnyékot és nem tudja, hogy az kié. Félve ott reszket, nézi, hogy ki az. A két tolvaj volt az, egy - egy késsel a kezükben. Szegény Rozalicska csak nyivákolt és reszketett. Nem tudta, hogy most csak simán megölni akarták, vagy megölni és szép bundájával akartak csinálni valamit. Csak nyivákolt, miközben a két férfi egyre közeledett felé.
A két férfi hirtelen megállt, és eldobták a kést, majd ledobták a maszkjukat, így kiderült, hogy nem is két férfi volt az, hanem Rozalicska két jóbarátja! Azt kiáltották egyszerre: MEGLEPETÉÉS! Jól rád ijesztettünk, igaz? Rozalicska haragra gerjedt és megsértődött, teljesen jogosan, hisz nagyon durva tréfa áldozata lett. Elzárkózott a világ elől, pszichológusra volt szüksége, eközben a két jóbarát azon gondolkodott, hogyan hozhatná helyre a hibát. Pár hónap múlva Rozi elég jó állapotban volt és felkereste a két legjobb barátját, hogy újrakezdjenek mindent. Így is történt de.....
De amikor elért a házukhoz, nem talált otthon senkit. A kertkaput nyitva találta, így beosont rajta. A kerti tó mellett egy teknőssel találkozott. Ez a teknős különleges volt, mert tudott beszélni és elmondta, hogy a barátai elmentek már egy napja horgászni és azóta még nem jöttek vissza. Biztosan bajba kerültek gondolta Rozalicska. Megkérdezte, hogy merre mentek, majd megköszönte az útbaigazítást. Gyorsan arra futott, amerre a tó volt...
De végül kiderült, hogy nincs is semmi baj: a barátai haza értek, kibékültek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
|
