Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/81441
|
2004. október 8.
őszi falu
ma a város
a múzeumkert mellett sétálva láttam egy bácsit kockás ingben. mellette a kert avaros földje sejlett át a zöld rácsok mögött. valahogy olyan volt, mintha a bácsi szemével látnék és a bácsi lelkével éreznék. öreg táj, öreg ember, öreg lélek, öreg történet. óbudán füvet nyírtak a réten. a már kicsit barnásodó őszi fű csak el volt szórva a réten, nem gyűjtötték még össze. olyan illata volt és olyan kinézetre, mintha egy kis faluban ásták volna fel a falu mezőjét, hogy tavasszal majd újra szép, friss fűvel ajándékozza meg a tél után fiatalságra éhes népet. gyönyörű!
bár én utálom az őszt. sajnos. és jön a hideg is. akkor majd a múzeum kert egy szép téli havas falusi kertre fog emlékeztetni :)
pedig én NAGYvárosi lányka vagyok..
ma két ismerőssel is találkoztam, akiket annakelőtte 1x láttam életemben. egyik sem ismert meg, én is csak nehezen, de egyértelmű volt. az egyik walkmant hallgatott a reggeli villamoson (mit keres egy ismerős 10 előtt pár perccel a villamoson??) és mosolygott. tudta ő is, hogy egyszer már találkoztunk, de most inkább nem beszéltünk egy szót sem.. (talán jobb a múltat hagyni??)
a másik óbudán jött velem szemben. egyszerűen éreztem, hogy ma összefutok vele, hiszen ott lakik- persze ez nemolyan egyértelmű általában,- de most igen. ő is zenét hallgatott, és a földet bámulta. egy másodpercre sem vette le szemét a szürke márványról az aluljáróban.
nahát!
és most visszacsöppenünk a valóságba, újra pesten az ismerős utcákon.
hideg realizmus..
és most a nap verse:
ESTI SUGÁRKOSZORÚ
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
|
