Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/64060
|
2010-02-06
MÉSZÁROS
Csöpög valami, a cseppek kopognak a földön
Minden koppanás dübörög akár a lesulytó öklöm,
Cseperegnek, vörösre festve a szőnyeget
Hogy fogom ezt eltüntetni, lényegtelen,
Apró tócsa terjed lassan a padlón
Látom, ahogy az asztalon egy gyertya lángol,
Ártatlan fénnyel tölti be a szörnyű szobát
Lehunyom a szemem, pihenek egy pillantást,
Öklöm megszorul és lesúlyt ismét
Aztán megfogom az arcát és a falba verem a fejét,
Halk recsenés jelzi, hogy a fal berepedt
Vagy végre sikerült betörnöm a fejet?
Újra megütöm, még nagyobb erővel
Hosszú véres nyomot hagyva csúszik a faltól el,
Vesén rúgom a bakancsom orrával
Élesen felnyög, vérzik, eltörött egy bordája,
Reménykedve néz fel a szemembe
Teljes erőmből rátaposok a fejére,
Irdatlan taposásom ellenállásba nem ütközik
A koponyája tényleg betőrt, úgytűnik,
Felveszem az asztalról a kést a gyertya mellől
A szíve még mindig dobog, látnom kell, a kíváncsiság megöl,
Markolatig nyomom a bordái közé a pengét
Még mindig érzem a szívét, úgytűnik mellé,
Kirántom a fegyver és vele némi vért
Újra megdöföm, most eltaláltam a ütöerét,
GYönyörű, vörös tavacska kezd kialakulni a padlón
Itt már nincs mit tenni, ő már halott,
Lassan letörlöm az arcomról a vereljtéket
Késemet a gyomrába szúrom, felhasítom szépen,
Omlós belei, vérfagyaszó hanggal csobbannak bele a vérbe
Látod, mondtam, hogy mingyárt vége...
Beletörlöm a kezem egy száraz rongyba
Kihúzom a pengét, végülis, nem hagyom a hullában,
Gondosan letörlöm róla a húscafatokat
Aztán a gyertya mellé lerakom az asztalra,
Körbenézek és elkezdek gondolkodni
Ki legyen a következő, ki fog most meghalni?
Az ott a sarokban már maga alá piszkított
Itt az ideje, hogy megnyugtassam a barmot,
A kendő már rég átnedvesedett a nyáltól
Amit oly kedvesen a pofájába nyomtam párszor,
Folyton kiköpte és próbált segítségért hívni
De amikor meglátott elkezdett az életéért könyörögni,
A kezén a kötél már a bőrét véresre sértette
Ejnye, ejnye, ha nem mozognál ennyit akkor ilyen nem lenne,
Legugolok elé óvatosan, a szemébe nézek
Elkezd motoszkálni, azthiszem azt nyöszörgi, hogy kérlek,
Megsimogatom a fejét és szelíden rámosolygok
A másik kezemmel egy óriásit behúzok,
Örjöngve próbál odébb csúszni
Lábát is megkötöztem, nem tud felállni,
Majdnem elérte a szoba szélét
Darabokra töröm a kezét,
És mivel már nem tud elmászni
Ízekre töröm a lábait is,
Fájdalomtól majdnem elájul
De mit kezdjek vele ha nem bámul,
Fejberúgom hogy kicsit magához térjen
Fájdalmának minden pillanatárt élvezem,
Eszmélete egy pislantás alatt elszáll
Kicsavart pózban, ernyedten hever a hátán,
Nekikötözöm a falnak, leszorítom kezét lábát
Szemét nyitogatja, lomhán visszanyeri a tudatát,
Ördögi mosolyom, amit először meglát
Szörnyűségét fokozza a kezemben tartott kalapács,
Zsebemből előkerül néhány apró szeg
Egyet a tenyeréhez szegezek,
Nem hezitálok, csontrepesztő erővel beütögetem
Vér fröccsen fehér hentes köpenyemre,
Elkeseredetten probál szabadulni
Durván törött csontjainál kötöttem a falhoz, nem tud megmozdulni,
Jajveszékel miközben a másik tenyerébe verem a hegyes szeget
Mámoros hangulatomban a lábfejét sem kímélem,
Aztán a térde, könyöke, válla és medencéje következik
Óvatos vagyok, mert még a végén elvérzik,
Kíméletlenül testét a falhoz szögezem
Itt az ideje, hogy végre kivégezzem,
Három hatalmas szög kerül elő a köntösöm alól
Hova döfjem bele őket, ezen gondolkodok mohón,
Az ötletet nekem végül ő adja
Amikor szörnyülködve lecsukódik a szemhéjja,
A két szög könnyedén szakítja át a koponyáját
Csoda, hogy nem sértettem meg az agyát,
Varázslatosan szép vére bíódóba öltözteti a szobám falát
Céltalanul még néhányszor lesúlyt a kalapács,
Az utolsó szeget mélyen kalapálom a torkába
El kell ismerni, izgalmas volt a halála...
Mély levegőt veszek és nagyot nyújtózok
Fárasztó ez a sok izgalom, lehet, hogy egy kicsit alszom,
Lerakom a kalapácsot közvetlenül a kés mellé
Már fújnám el a gyertyát, amikor észreveszem a fejszém,
Magányosan hever a konyha padlóján
Alvadt vér borítja a járólapot, meglátom a hullát,
Már vagy egy hete el kellett volna kaparnom
Lesz arra még időm, szóval úgyhagyom,
Árválkodó fejszémet viszont behozom a szobába
Ám magával ragad az ismerős súly csábítása,
Félelmetes késztetés tör rám
Érzem fegyverem vérszomját,
Látom nincs mit tennem, túl erős a csábítás
Járkálni kezdek, körbesétálom az asztalkám,
Suhintok vele, súlya vezeti a kezem
Újra és újra, mélyről jön egy érzelem,
Még, még nem volt még elég
Most azonnal le kell vágnom valaminek a fejét,
Szemeim vadul vibrálni kezdenek
Őrült nevetés hagyja el a tüdőmet,
Hideg, könyörtelen röhögésemtől remeg a föld
Aki még él a szobában, megdermed a félelemtől,
Magasra emelem a fejszémet a levegőbe
Lasúlytok vele az egyikőjükre,
Szándékosan elhibáztam
Ne is reménykedjen, még nem küldöm a másvilágra,
Hosszú pillanatok telnek el csendben
A feszültség érezhető a levegőben,
Amikor végül rájön, hogy ő a szerencsés
Gyáván menteni próbálja az életét,
De mielőtt mozdulni tudna
Fejszém megindul, leszakad az alkarja,
Nem voltam óvatos, talán négy perce lehet
Mámoromban szétroncsoltam egy főeret,
Gyorsan cselekszem és a másik kezét is levágom
Ömlik a vér, szétroncsolt testrészeit cafatokra csapkodom,
Foltok jelennek meg a falon
Ahogy a lábát is megcsonkítom,
Feszülten remeg a teste, habzik a szája
Ártlmatlan grimaszok, rángatózik a pupillája,
Jaj szegényem, úgy sajnállak
De amit csinál az szánalmas,
Alattomos módon fejszém a hasába merül
Lüktető beleiből nyálkás folyadék ürül,
Ordítása zengi be az egész házat
Megmozgatom a fejszét gyomrában,
Nedves köhögés hagyja el a légcsövét
Lassan vér tölti meg a tüdejét,
Émelyítő tocsogás, újra és újra
Nem számít mit találok el, már sokáig nem húzza,
Vércseppek, csontszilánkok, húscafatok mindenfelé szállnak
Befedik a szobát, kezemet, testemet, arcomat, ruhámat,
Az üvöltözés és köhögés lassan elcsendesedik
Szerencsés kiválasztottam halálát jelzik,
Szaporán veszem a levegőt, eltölt az elégedettség
Végszóként még lecsapom a fejét...
Megtörlöm a kezem és elmosom fegyvereim
Ma kit tettem magamért várnak az álmaim,
Tisztára mosott késem, kalapácsom, fejszém
Az asztalra lerakom őket a gyertya mellé,
Véres köntösöm gondosan levetem
Összehajtom szépen, egy székre leteszem,
A gyertya halvány fényében megpillantalak Téged
Reszketsz a félelemtől, elharaptad a nyelved,
Szemeid tágranyílva, a sarokban remegsz
Túl sok volt ez Neked, a rettenettől szenvedsz,
Elfújom a gyertyát és a szemeidbe nézek
Látványomtól már a sokk kerülget,
Leülök a földre szembe Veled
Lelkem megnyugszik és csak nézlek,
Kérlek, ne félj Kedvesem
Ígérem, hamarosan vége lesz...
|
