Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/160015
|
Rémálom
Mély álom. Rémképek. A sötétség, ami körbe ölel. Hosszú szemfogak, éles körmök, melyek, mint egy-egy penge vagy egy tőr, csillannak meg a telihold fényében. Futsz az üldözőid elől, de velük ellentétben olyan vagy, mint egy lassított felvétel. Minden egyes lépésedért megszenvedsz, miközben ők megállíthatatlanul rohannak feléd, hogy ízekre tépjenek. Azt hiszed, meghaltál. Biztosan tudod, hogy lekerültél a Pokol legmélyebb bugyrába, ahonnan sem menekvés, sem megváltás nincs. Arcodat elárasztja a sós, meleg könny, ami szinte már marja a bőröd. Bízol, hogy ez csak egy rémálom. Várod a megmentő ébredést, ami úgy néz ki sosem fog már eljönni. Az izmos kezek megragadnak. Hatalmas karmok tépik fel a húsod, és rémülten nézed, ahogyan a ruhádon egyre csak nő a vérvörös folt. A fájdalom és a halálfélelem sikolyát engednéd szabadjára, de egy árva hangot sem tudsz kipréselni a torkodon. Érzed, ahogy az erős kezek minden részedet húzzák, mindjárt széttépnek és képtelen vagy menekülni. A félelmed egyenrangú félként nő a fájdalmaddal. Tudod, hogy nincs menekvés. Még egy utolsó rántás és több darabban végzed a sötétség eledelekén, de ekkor… Hirtelen ébredsz fel. Szemeidből patakként folyik a könny, pedig szobád biztonságos falai között feküdtél. A puha paplan fedi el tested, de semmi megnyugvást nem találsz. A pulzusod az egekben van, a szíved hevesen kalapál. A mellkasodhoz kapsz, és a felsődbe markolsz, mintha attól félnél, hogy a ketyegőd menten kiszakad a helyéből. Lassan telnek a percek, mire a zakatoló szíved nyugszik és a zihálásod is pihegéssé, törpül. A felsőd ujjával letörlöd verejtékező homlokod, és nyögve visszadőlsz az ágyba. De meglepetésedre felszisszensz az apró, szúró fájdalomtól. Ismét felülsz és felrántod magadon a ruhát. A félelem ekkor újból utat tör magának. Apró vágások a bőrödön, ez az, amit látsz. Már nem vérzik, de látszik, hogy nem lehetnek régiek. Szemeidet ismét a könny futja el és magadat is megleped, mikor egy dolgot suttogsz magad elé. Egy nevet, amit még sosem hallottál, most mégis oly ismerősen cseng. Pedig archoz nem tudnád kötni, semmi ismerőshöz, sem egy sztárhoz, sem egy baráthoz, sem rokonhoz… mégis. És csak ismételgeted a nevet monoton, magad elé... A nevet, ami őrjítő félelemmel tölt el…Cassidy
|
