Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/7027
|
2010-06-08
Mindegy hova vetem le gondolataim, ha nem tudok elbújni előlük.
Vajon az ember, ha előre láthatná a jövőjét, elkövetné a hibáit még egyszer (vagy újra. vagy először?)?
Nem tudom mi a helyes akkor, amikor azt érzem, hogy minden helyes.
Nem tudok új megoldást találni a példára, ha az ellenőrzéskor is kijött az eredménynem. Miért is keresnék másikat?
Miért hallgatunk más emberekre? Miért kellenek emberek az életükbe?
Ady szerint az ember egy magányos állat, akinek néha akkor is szeretnie kell, amikor nincs kedve. De mi van, ha nincs kedvem szeretve lenni? Ady! Akkor mit kell tenni?
De miért kérdezek más?
Miért rontok el valamit, amit sikerült megjavítani? Miért nem tudom ketté szedni a szívem, hogy egy darabját odaadjam.
De kinek adjam? Ki érdemli meg? Szerintem senki. Akárki akármit mond, senki nem érdemel semmit.
A senkibe én is bele tartozom. És a semmibe is.
Egész egyszerűen fel akarom hasítani az agyam, hogy kibogozza valaki azt a csomót a közepén, ami megbonyolítja a mindennapjaim.
De inkább ne is. Leszarom. Szarok az egészbe.
Eddig is elhagyott mindenki miattam, ezután is el fog.
És az a jó az egészben, hogy nekem ezt már nem kell sokáig tűrnöm.
De ácsi. Most ki hagyott el kit? Tényleg ez a magány legfontosabb kérdése? A magány tud kérdezni? A Big Mac nem tud osonni. Galla szerint.
Pedig van, hogy beoson gondolataim közé, mert meg akarom enni, pedig nem is szeretem.
Az életet fűszerezni kell, bár megmondom a faszát, szívesebben élnék illatok/szagok/ízek nélkül, nyugadalomban. De csak úgy, hogy nem tudom mit veszítek.
Mert az a rohadt büdös nagy helyzet, hogy most az egyszer (na jó, nem egyszer, de ritka pillanatok egyike amikor) tudom, hogy mit lökött ki a szervezetem magából. És most ezért mélységesen megvetem a szervezetem.
De mindenki szerint így a jobb (ilyenkor számít, hogy szerintem meg nem?) szóval legyen így.
Mindig is jobban érdekelt, hogy az emberek mit gondolnak rólam. Csak az a baj, hogy amit hiszünk, hogy más gondol rólunk, annak kb 80%-át mi gondoljuk magunkról, és a környezetünknek még csak eszébe sem jut.
Mindegy. Így a jobb. Nyugalom. Egyedüliség. Senkiség. Semmiség.
Viszont akkor ki van most mellettem? Támolygok, de senki sincs aki elkapjon.
Elestem.
Vérzem.
Sajnálom.
Magamat.
És a betont, amiért felsértettem.
|
