Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/14115
|
2010-10-08 | tábor *-*
„Azok a szép napok” - avagy egy felejthetetlen nyár a Tisza-tónál
http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash2/hs143.ash2/40470_127677333944877_100001078343333_158973_6547296_n.jpg
A táborozók, balról jobbra: Zsuzsi, Ricsi, Flóra, Anna, Bea, Misi, Rozalicska, Hópihus, Dóri, elöl Andris
Az előző oldalakon olvasottak értelmében könnyen azt hihetné bárki, hogy az a néhány nap, amit Abádszalókon töltöttek a Tevékeny Tevék, egy rémálom volt – de ez nem igaz! Felejthetetlen élmény volt, könnyekkel a szemében tért haza mindenki és már most tudjuk: megyünk jövőre is!
Igaz, hogy gondtalan nyaralásunk Réka távozása után kezdődött csak, de az a néhány nap annyi élményt adott nekünk, olyan barátságokat, amiről talán nem is álmodtunk az elején.
Ahogy elment Rékával a rendőrautó, fellélegzett mindenki, negyed óra múlva már útra készen álltunk, irány a strand! Aznap nem tölthettünk ott sok időt, mert fél 5 volt már, mire a rendőrösdi véget ért, de azért jót fürödtünk, a vállalkozó szelleműek még csúsztak is az óriáscsúszdán.
Haza óriás palacsintákkal megrakodva mentünk – hatalmas, nagyon finom palacsinták voltak a strandon. Ezeket megettük (akkorák voltak, hogy mindenki egy felet kapott, és ez bőven elég volt vacsorára), majd bevonultunk a társalgóba, milliomosozni.
Voltak kérdéseink a felnőtt játékból, még itthon küldött nekünk Zsani, kinyomtattuk és most jó hasznát vettük. Az első sorkérdést Ricsi válaszolta meg leggyorsabban, így annak ellenére, hogy végig azt mondta, ő nem akar játékba kerülni, hisz élőben azért nehezebb, mint a cseten, mégis így sikeredett. Szegény elsőre rögtön olyan kérdést kapott, amiről fogalma nem volt – de némi segítséggel, együttes erővel megoldottuk azért. Kérdésenként egy kagylót lehetett nyerni (a kagylók mibenlétéről az előző oldalakon olvashattok), Ricsi össze is gyűjtött vagy tízet. A következő sorkérdést Misi válaszolta meg leggyorsabban, de lovag módjára átengedte a játékot az utána fél másodperccel válaszoló Annának. Anna is nagyjából a 10. kérdésig jutott – Ricsi hathatós segítségével, de efölött most szemet hunytunk. A következő játékban Dóri játszott volna, de nem akart egyedül, így Andris csatlakozott hozzá. Ők elég hamar kiestek, mert az eleje-felé elrontottak egy kérdést – de nem baj, a játék, a nevetés volt a lényeg! Ez után jött még egy játék: itt Ricsi kérdezett, Hópihus válaszolt. Sikerült az utolsó kérdésig eljutni, persze, helyenként nekem is segítséggel. Erről a játékról videó is készült, itt nézhetitek meg: http://www.youtube.com/watch?v=rWmmHqh1OQg&feature=channel
Jól töltöttük azt az estét, érdekes módon nem kellet se citromos sör, se pálinka, se cigaretta senkinek, sőt, a házat sem gyújtotta fel senki.
Bár a tűz továbbra is vonzotta a táborozókat – de megoldottuk ezt is. Aki „gyújtogatni” akart, kiülhetett a tűzrakó helyhez, ahol Misi és Anna, Lajos bácsi segítségével szakszerű tábortüzet raktak (Anna lány létére baltával olyan ügyesen aprította a fát, hogy elállt a szavam tőle) és ott „sütögethetett”. Igaz, nem szalonnát (bár azt is sütöttünk, rögtön az első nap – Rékáék akkor is inkább „éheztek”, ebből sem vették ki a részüket), hanem a kétnapos maradék kenyérből kaptak egy-egy szeletet, azt tarthatták a tűzbe, nyársra húzva, azt égethették, ahogy akarták. Ebben Zsuzsi, Andris és Ricsi jártak az élen.
De Ricsi nem csak „kenyérsütésben” jeleskedett – főzésben is. Rékáék távozásának napján fasírtot sütöttünk, Ricsi-féle krumplipürével. Ilyet előző nap már ettünk, sült csirkével, de annyira ízlett mindenkinek, hogy közkívánatra még egyszer készült ilyen. A fasírt pedig, amit közösen készítettünk (de legfőképp Anna, ő keverte össze benne nagyon ügyesen a hozzávalókat), olyan finom lett, hogy az utolsó falatig mind elfogyott, a jó kis savanyú uborkával, amit Bea kérésére vettünk az előző esti bundáskenyérhez.
Süti is került aznap: Bea, aki cukrásznak tanult, sütött nekünk Fanta-szeletet. Nagyon finom lett az is – eltekintve egy „kisebb” hibától: kimaradt belőle a cukor! :) De megoldottuk ezt is: tálaláskor vastagon megszórtuk porcukorral, és be is faltuk az utolsó morzsáig!
Csütörtök délelőtt pedig tiramisut készítettünk, ha már megvettük Rékának a hozzávalókat. Két tálra való lett, a fiúk, Misi és Ricsi voltak a főszakácsok, egyik tál Misi műve, a másik Ricisé, a krémet pedig a lányok, Anna és Bea keverték habosra, simára, a kávét a piskóta áztatásához Zsuzsi készítette, a fiúk öntötték bele a rumaromát – mindenki ott sürgött-forgott a konyhában. (Bár Dórinak, szegények többnyire a mosogatás jutott, azzal viszont nagyon ügyesen boldogult, kapott is érte kagylót bőven.)
Épp a legnagyobb munkálatok közepén tartottunk, mikor vendégeink érkeztek: két Tevékeny Teve, Eszter és Dóri, Eszter szüleivel. Alig győzték becipelni a sok almát és barackot, amit nekünk hoztak! Körülnéztek nálunk és nagyon tetszett mind a lányoknak, mind a szülőknek, amit láttak – a lányok megígérték, hogy jövőre ők is jönnek. (A látogatásukkor készült videót itt nézheted meg: http://www.youtube.com/watch?v=ZgdVzqjAN8Q&feature=channel )
Annál is inkább, mert vidámságban is volt részük bőven az alatt a kis idő alatt, amíg velünk voltak: a többiek épp akkor fésültek a lányos arcú, kistermetű Andrisnak lányfrizurát, és, hogy teljes legyen a kép, Andris vigyorogva bújt bele Dóri farmerszoknyájába és pólójába is – mindenki pukkadozott a nevetéstől, beleértve Eszter szüleit is. http://www.youtube.com/watch?v=hr8l9_PHs_g
A vendégeket illik jól tartani, így megkínáltuk a szülőket kávéval, amíg a lányok a többiekkel ismerkedtek. A 3 fiút, Misit, Andrist és Ricsit kértem meg, hogy készítsenek nekünk kávét, de úri módon ám, vendégvárósan! Amit kaptunk, minden várakozásunkat felül múlt: kávéscsésze, alatta csészealj, rajta kiskanál – és mivel a tiramisuval éppen babapiskótáztak, teljesen maguktól tettek nekünk a csészénk mellé egy-egy kis darabka babapiskótát is. Ez volt aztán az úri kávé és az úri kiszolgálás! Kint költöttük el a teraszon, a fiúk ott szolgálták fel nekünk. Azt a kis apróságot már észre sem vettük, hogy szinte jéghideg az úri kávénk! :) Nevetve ittuk meg Eszter szüleivel, értékelve a fiúk igyekezetét.
A vendégek a strandra is elkísértek bennünket, de ott elváltak útjaink: ők mentek óriáspalacsintázni, mi pedig vízibiciklizni. Mint kiderült, Dóri és Andris eddig még nem vízibicikliztek, tehát nekik ez nagy élmény volt. Jót nevettünk azon is, hogy az előírások értelmében, aki nem tud úszni, az kap mentőmellényt – Misi viccesen festett a mentőmellényében. Nem baj, majd jövőre megtanítjuk úszni! Ha csak Anna meg nem előz bennünket addig! :)
Az utolsó esténkre Annával svédasztalos vacsorát készítettünk: roskadozott az asztalunk a sok mindentől. Volt rajta egy kis milánói még, egy kis sült csirke, virsli, egy kis palacsinta, alma, barack, sőt, Andrisnak még két szelet fasírt is került (bár erre eredetileg Anna pályázott, de átadta Andrisnak) – és az egésznek a végén érkezett a délben készített tiramisu. Az olyanra sikeredett, hogy mindenki megnyalta utána mind a tíz ujját!
Ráadásul vicces epizódot is tartogatott számunkra: Ricsi, aki nagyon igyekezett kagylógyűjtésben túlszárnyalni Beát, minden feladatot elvállalt aznap estére, némi kagyló reményében – így ő szedte le az asztalt, majd ő hozta ki a tiramisut nekünk. Kissé hosszúra nyúlt a várakozás, azt Zsuzsi úgy ütötte el, hogy az egyik, keze ügyében lévő, kiürült virslis tányérba, amit Ricsi elfelejtett kivinni, sót szórt a sótartóból és azt kenegette szét a tányéron. Már el is felejtettük ezt, mikor megérkezett a tiramisu, mindenki kapott – Ricsi szegény véletlenül pont a sós tányérba. Mindenki dicsérte, hogy milyen finomat készítettünk, Ricsi is nagy várakozással kanalazott a magáéba – de állandó mosolya most az arcára fagyott. A „ricsis” mosoly helyét értetlenség váltott a fel és a döbbent kérdés: „Miért ilyen sós ez?” Akkor jutott nekem eszembe, hogy hiszen Zsuzsi abba szóra a sót – amiből mi sem látszott a fehér tányéron! Kitört a nevetés az asztal körül, abba se tudtuk hagyni – Ricsi pedig, természetesen kapott egy másik adagot.
Miután ez is elfogyott, következett a hét fénypontja: összesítettük, kinek hány kagylója van és ezeket ajándékokra lehetett váltani. A legtöbb Beának és Ricsinek lett, tiramisu ide vagy oda, egyformán: 24-24, ők választhattak hát elsőnek a kiskosárból. (De még mielőtt bárki választott volna, titokban összeszövetkeztünk Andrisért: vett szegény egy ajándékboltban teveclubos rotringot magának, de az elromlott, nagy bánatára. Mivel az ajándékok közt volt egy ugyanolyan, megbeszéltük, hogy azt nem választja senki, hadd maradjon meg neki.) Elsőnek tehát Bea és Ricsi választhattak: Ricsi egy nyakláncot kapott (mint később Bea elmondta, neki is az tetszett volna a legjobban, de hagyta, hadd vigye Ricsi), neki pedig egy abádszalóki hűtőmágnes jutott. A következő választó Anna volt, aki egy nyaklánc-fülbevaló együttest kapott, Anna után jött Misi, aki egy kis halat formázó sípot nyert. A következő Dóri volt, ő egy rózsaszínű, fóka formájú tusfürdőt kért, utána Flóra, aki két kis tábla csokival lett gazdagabb. A végére maradt Andris, aki legnagyobb meglepetésünkre nem a ceruzát választotta – ki is tört belőlünk a nevetés, mikor más után nyúlt, nem a gondosan neki tartogatott ceruza után. Ricsi el is szólta magát, így Andris fülig érő mosollyal vitte a rotringot!
A kagylóit mindenki hazavihette, már akitől Ricsi nem kunyerálta el az aranyhala, Némó részére.
Jó kis este volt ez is – ismét se pálinka, se sör, se cigaretta érdekes módon; csak „játék, móka, kacagás”. (Egy kis ízelítő az utolsó esténkből: http://www.youtube.com/watch?v=bJGXX_n70LY)
Utolsó esténken csillaghullás volt, tehát még hulló csillagot is láttunk; ilyenkor, ugye, kívánni kell valamit: mi jövőre ugyanitt ugyanilyen tábort kívántunk magunknak, ugyanígy együtt (és persze azokkal, akik még velünk tartanának majd).
Éjszakai nyugalmunkat hatalmas vihar zavarta meg, de akkora, hogy még akkorát tán magam se láttam sose. Dörgött, villámlott iszonyatosan és szakadt az eső – de reggelre ennek nyoma se maradt (csak Bea kint „száradó” ruháin, amik csurom vizesek lettek), hétágra sütött a nap.
Korán keltünk az utolsó reggel, péntek 13-án, mert Misi és Anna busza korán indult Békés megyébe. Ők voltak az elsők, akik hazamentek, de megfogadták: jövőre is itt lesznek!
A reggelizőasztalt megfogyatkozva, már csak heten ültük körül és ettük meg a maradék gabonapelyhet tejjel.
Valahogy akkor reggelinél mindenki olyan szótlan volt… A lányok szeme gyanúsan csillogott – sőt, fényesedett Ricsié is… Andris pedig, a maga „andrisos” módján kismilliószor elmondta, hogy ő olyan szomorú, hogy mindjárt elfelejt magyarul - ami az ő beszélőkéjével elég hihetetlenül hangzott: mióta Rékáék elmentek, be nem állt a szája!
Következőnek Dóriért jött apukája, már csak hatan maradtunk… Az eddig nyüzsgő ház egyre csendesebb lett, az eddig vidám sereg egyre szótlanabb - előkerültek a papírzsebkendők is.
Utolsó simításként bevittük a bicikliket a biciklitárolóba, felszedtünk a kertből néhány elszórt szemetet, elmosogattunk és visszavittük Lajosnak a habverőt, amit a sütihez kértünk kölcsön.
Még egy utolsó biliárd- és csocsó-parti, majd Flóra könnyes szemmel jelentette be, hogy megérkezett érte Lackó, az unokabátyja.
Rajta kívül már csak mi maradtunk, akik a pesti busszal mentünk haza. Úgy okoskodtunk, hogy fél 12 lévén nem várjuk meg a 14:50-es közvetlen járatot, kimegyünk előbb az állomásra, megyünk átszállással: elmegyünk Gyöngyösig, onnan negyedóránként járnak buszok Pestre. Lackó kivette kocsival a csomagokat a buszállomásra, meg a társaságot is – Bea, Ricsi és Flóra inkább gyalog mentek, húzták az időt, nem akaródzott elválni.
Mikor kiértünk, kellemetlen meglepetésben volt részünk: a gyöngyösi busz elment néhány perce, a következő járat Gyöngyösre az a pesti busz, amit nem akartunk megvárni. Hát, most kénytelenek voltunk… Nem hiába – péntek 13…
Sorban jöttek az SMS-ek mindenkitől, hogy hazaértek már, még az utolsóként távozó Flóra is, mikor mi még bőven a buszállomáson csücsültünk, bőröndöstül, gitárostul, macskástul. De jól telt az idő, beszélgettünk, olvasgattunk, Andris rajzolgatott, sőt, még ettünk is: szerencsére elhoztuk a maradék párizsit, kenyeret és ásványvizet, így most volt mihez nyúlnunk. Majd végre-végre bekanyarodott a busz – mikor is Andrisnak eszébe jutott, hogy neki pisilni kell! (Addig nem kellett, persze…) Hajszál híján lemaradtunk a buszról, de szerencsére még sem. 14:50-kor tehát elindultunk, de mint kiderült, ez egy olyan járat, ami minden bokorban megáll, ráadásul kerülő úton megy Pestre. (Hát igen, megint csak péntek 13.) Így fél 7-kor gördültünk be a Stadionhoz, mi innen mentünk haza macskástul, Bea pedig átkísérte a fiúkat a dunaújvárosi buszhoz, a Népligetbe, onnan ment Gazdagrétre, a nagybátyjához.
A fiúk gyanúsan soká nem jöttek fel este a csetre, már éppen kezdtem aggódni értük, mikor megjelent Andris és boldogan újságolta, hogy anyukája kiment eléjük a buszzhoz (Ricsi családja a Balatonnál nyaral, Ricsi hétfőig egyedül van otthon), és elvitte őket étterembe vacsorázni. Tehát számukra igazán jó vége lett ennek a nyaralásnak!
De szép emlék maradt mindannyiunk számára - a fiúk, akik saját keresetükből jöttek, sem bánták meg, hogy dolgoztak érte a nyáron. Ha kedvet kaptál, jövőre tarts velünk Te is!
|
