Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/49493
|
22
AZ UTOLSÓ ESÉLY
Interjú dj krisstina-val
http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash2/hs183.ash2/44589_107689579288520_100001424364373_61343_3273324_n.jpg
Ezt az interjút sokan vártátok már, sokan vagytok arra kíváncsiak az Abádszalókon történtek után, mint tud Kriszti felhozni mentségére. Ám ez most nem ilyen interjú lesz, nem várja el senki Krisztitől, hogy hamut szórjon a fejére, és azt sem, hogy immár sokadszor a bocsánatunkat kérje. Ami történt, megtörtént, Kriszti is, mint oly sokan már, kapott egy második esélyt - egy utolsót. Most inkább az a cél, hogy megismerjük őt, a valódi énjét – amire Abádszalókon sajnos nem volt lehetőségünk.
- Tehát, Krisztinám, vágjunk is bele: mesélj magadról: hogy hívnak, hány éves vagy, hol élsz és kivel?
- Nagy Krisztinának hívnak, 14 éves vagyok. Romániában, azaz Erdélyben élek anyummal, a nővéremmel és a nagymamámmal.
- Hányadikos vagy, milyen tanuló, mik a kedvenc tárgyaid és mit nem szeretsz?
- Nyolcadikos vagyok, 8-9-10-es tanuló (mert ugye nálunk 10-ig osztályoznak).A kedvenc tantárgyam a biológia, földrajz, angol, és a kémiát is szeretem még. Viszont a fizikával annyira nem vagyok kibékülve, de azért igyekszem abból is tanulni. Ezen kívül a latin az, amit még nem nagyon kedvelek, mert unalmasan telnek az órák.
- Ezen most kicsit elcsodálkoztam: nem említed az irodalmat – pedig szívesen írsz, és nem is rosszakat. Ebben a hónapban a kicsik a te mesédet olvashatják a Magazinban – és bizony mondom: jól sikerült az a mese! Tehát a Tevékeny Tevék erről is ismerhetnek – meg még sok másról, hisz régóta vagy már karavántag. Pontosan mióta is?
- Mióta a tevém megvan, azaz lassan 450 napja. Pontosan nem emlékszem, hogyan lettem TTK-s, talán üzenőfal vagy meghívó által. Arra emlékszem csak, hogy a leírás egyből megtetszett, így beléptem. Lettek barátaim is a karavánban, főleg cseten tartom velük a kapcsolatot.
- És ugye erre lett volna jó a TTK-tábor – amit, sajnos eltoltál… Tényleg nem várom el, hogy mentegetőzz, a bocsánatkérést pedig már megtetted. Most inkább arra kérlek, azt mondd el, a te nézőpontodból mi történt ott akkor?
- Abádszalókon gyűjtöttem jó és kevésbé jó élményeket is, viszont azóta már eltelt kis idő, letisztult minden, tudom, mit kellett-, illetve mit nem kellett volna tennem. Nem szeretnék kifogásokat keresni, hogy fáradt voltam meg ilyenek - egyszerűen a rossz utat választottam.
- Pedig valóban fáradt lehettél, ez így igaz. Előző nap késő este indultatok Erdélyből, egész éjjel autóztatok, te az izgalomtól egy szemernyit sem aludtál a kocsiban, és már hajnalban odaértetek. Emlékszem, édesanyád fél 7-kor küldött SMS-t, hogy ott vagytok – de valójában már fél 5 óta a kapuban vártatok, csak annyira hajnalban nem akart zavarni. Egyébként édesanyádat nagyon megkedveltem azalatt a két rövid találkozás alatt, amiben részünk volt. Az volt benne a legszimpatikusabb, ahogy veled bánik: minden mozdulatán, minden szaván érződik, hogy a javadat akarja, jó embert akar belőled nevelni – de nem veszekedéssel vagy „prédikációval”. Meglepő volt számomra, hogy mikor érted jött a táborba, milyen kedvesen, szépen szólt hozzád, a történtek ellenére – egyszersmind fájt látni szomorúságát, csalódottságát. Akkor ő azt mondta nekem, el tudja rólad képzelni mindazokat, amik történtek, mert sajnos ő is tisztában van befolyásolható természeteddel. Becsüld meg őt, Kriszti, azon igyekezz ezután, hogy ne okozz neki több csalódást - hidd el, nem mindennapi anyuka! Azért pedig külön emelem kalapom előtte, hogy mikor elmentetek, a kocsiban sem „esett neked”, hanem kivitt az abádszalóki strandra (ahová velünk annyira nem akartál eljönni), és ott, szép környezetben beszéltétek meg a történteket.
Szerintem ő nem ellenezné, hogy jövőre is velünk tarts. A karavántagok sem bánnák, akik jelen voltak az eseményekkor… Nos, ott leszel vajon jövőre?
- Az sok mindentől függ. A líceumi bejutásomtól, és attól, hogy valóban meg tudom-e győzni anyut.
- Érdekes, hogy neked, szemben Rékával, a többiek azonnal megbocsátottak – pontosabban nem is igazán haragudtak rád. Egy kivétellel, aki, ugye, Zsuzsi volt - közismert okok miatt. De már ő is enyhül irányodba – az idő az ő haragját is tompítja. Én pedig sose haragudtam, inkább sajnáltalak – bár nem osztom maradéktalanul a többiek azon véleményét, miszerint te teljesen vétlen vagy, csak „mentél a rossz után”… Abban Zsuzsinak adok igazat, hogy szabad akaratodból mentél…
Minden esetre tény, hogy mikor hazajöttél, ugyanolyan Tevékeny Teve maradtál, mint előtte voltál, sőt, még a feladatod is megmaradt a karavánon belül – ami ráadásul bizalmi feladat: te osztod ki minden hétfőn a vándor tevék jelszavait az aktuális gondozóiknak, vagyis a vándor tevékhez a te e-mail címed van beállítva. Ez a bizonyíték arra, hogy bízunk benned és számítunk rád továbbra is.
De te ezt a lelked mélyén már akkor tudtad, ott, Abádszalókon. Nyilván nem véletlen, hogy mikor hazajöttél, neked eszedbe se jutott nagy dérrel-dúrral kilépni a karavánból, mint Rékának…
Tényleg, jut eszembe: Réka. Te tartod vele azóta is a kapcsolatot?
- Igen, tartom, a levelekből egy teljesen más Rékának tűnik, mint a táborban volt.
- Hát, az lehet, de azért itt óhatatlanul beugrik a „madarat tolláról, embert barátjáról” mondás… Mindegy, a te madarad, a te tollad, a te barátod - te tudod… Minden esetre eszembe jutnak a többiek: Ricsi, Anna és Misi, akik úgy érkeztek oda, hogy már ismerték Rékát, barátjuknak tartották, tisztában voltak vele, hogy tud ő egészen más is lenni, hisz nem véletlen kedvelték, szerették – most mégis elé tudtak állni és azt tudták mondani, elítélik a viselkedését, nem kérnek belőle többet… (Talán, ha te is ott lettél volna, mikor fenyőfa-husánggal rohangált üvöltve, szitkozódva a kertünkben, vagy végighallgattad volna, ahogy a rendőrök előtt átkozódott és a szemebe vágta, hogy meg nem akart ő senkit se megölni azzal a fenyőfa husánggal, csak engem, te is másképp látnád...)
Ne haragudj, Kriszti, hogy számodra feltételezhetően kínos dolgokat feszegetünk, de úgy érzem, ezt még meg kellett tennünk ahhoz, hogy végleg lezárhassuk az ügyet, ez még járt azoknak, akiknek tönkretettétek a nyaralását – leginkább Fanninak, aki miattatok ment haza két nap után, számára ott ért véget a várva várt nyaralás; és Zsuzsinak, akinek a szemébe hordtátok el mindennek az édesanyját (az most mellékes, hogy ez az édesanya magam volnék). Andrist nem említem, akit kizártatok a szobájából, nem törődvén azzal, hogy hol alszik aznap éjjel, lesz-e egyáltalán ágya szegénynek, ráadásul folyamatosan gúnyoltátok – ő jól érezte magát, számára az abádszalóki nyaralás mindennel együtt szerencsére felejthetetlen élmény volt, és lelkesen ígéri: ott lesz jövőre is.
Nekem is lenne okom haragudni, ha másért nem, azért, amikor zokszó nélkül megrágalmaztatok üdülőnk gondnoka előtt, a hátam mögött átmentetek hozzá panaszkodni, azt állítván, hogy én éheztetlek benneteket és nem engedlek kívül a kapun… Abban bíztatok, rágalmaitoknak komoly következményei lesznek rám nézve (hallottuk, mikor a szobátokban szervezkedtek, tehát tudjuk) – hát, az egyetlen következmény az lett, hogy mindkettőtöknek távoznia kellett, Réka ráadásul megismerkedhetett a helyi rendőrséggel is, akik rányitották a szemét: bizony-bizony a szabályok betartás a még az ő számára is kötelező, akár tetszik a kisasszonynak, akár nem…
De már túl vagyok rajta… Maradjunk abban, hogy a többiekhez hasonlóan megpróbálok magam is fátylat borítani a történtekre, és ha úgy alakul, hogy jövőre ott leszel, hidd el, ugyanolyan kislány leszel számomra, mint most, amikor hajnalban ott álldogáltál a kapuban, megszeppent kíváncsisággal a szemedben. Vagy mint mikor az otthonról hozott cukorkáidat mutattad meg nekünk, vagy mint mikor pironkodva árultad el, hogy te bizony nem tudsz biciklizni…
- Bizony nagyon szeretném, ha jövőre is találkozhatnék veletek, mert a rövid idő alatt is nagyon megszerettem mindenkit, és nagyon sajnálom a történteket.
- Rendben, spongyát rá – várunk jövőre is! A második esélyt megkaptad, rajtad múlik, hogyan élsz vele!
|
